Izraeli javaslat az ultraortodoxok katonai szolgálatáról

Írta: MTI - Rovat: Politika

Fokozatosan kiterjesztik az általános hadkötelezettséget az izraeli társadalom ultraortodox lakosságára.

Ultraortodoxok

A Jaakov Peerinek, a Sin Bét belbiztonsági szolgálat egykori főnökének, jelenlegi tudományügyi miniszternek az irányításával alakult új miniszteri bizottság áprilisban kezdte meg a zsidó lakosság általános és teljes körű katonai szolgálatáról szóló törvényt előkészítését, amelynek kulcskérdése az ultraortodox vallási főiskolák, a jesivák diákjainak besorozása.

Az elképzelések szerint fokozatosan rájuk is kiterjesztik az általános hadkötelezettséget egy 2017-ig tartó átmeneti időszak után. A hadsereg azonban még nem készült fel fogadásukra, ezért eleinte a koalíciós megállapodásnál kevesebb katonát soroznak be közülük, 2014-ben 2500 helyett 2300-at, a következő évben 3000 helyett 2700-at, 2016-ban pedig az eredeti 3600-as ígéret helyett csak 3200 ultraortodox vonul be.

Ösztönzésként a bizottság azt javasolja, hogy a jesivák a katonáskodó fiatalok arányában kapjanak állami támogatást, tehát ha egy évfolyamból a tőlük kért létszámnak csak 90 százaléka ölti magára az egyenruhát, akkor az előirányzott állami támogatásnak is csak a kilencven százalékát kapják meg. Ha az intézmény teljesíti az állami kérést, akkor jutalomban részesül. A jesiva vezetője személyesen felelős a hadkötelesek bevonulásáért.

Az ultraortodoxok a tervek szerint elhalaszthatják néhány évvel katonai szolgálatukat, de a hadsereg minél korábban szeretné végrehajtani besorozásukat. Ennek érdekében csökkentik a 21 évesnél idősebb bevonulók zsoldját, s mivel korán nősülnek, és gyermekeik születnek, megszüntetik a házasok magasabb fizetségét, és csökkentik a túlkorosok leszerelés utáni segélyét is.

Az ultraortodoxok tiltakoznak besorozásuk ellen, a múlt héten erőszakossá fajult harmincezres tömegtüntetést szerveztek Jeruzsálemben a készülő törvényjavaslat miatt. “Lehetséges, hogy az államtól való elválás viharos időszaka előtt állunk – nyilatkozott egyik képviselőjük a Maarivnak. – Ha büntetőjogi szankciók is lesznek, akkor újabb tüntetésekre és állampolgári engedetlenségre lehet számítani.”

A jesivákban tanuló vallásos fiatalok eddig mentesültek a katonai szolgálat alól. Az erről rendelkező törvényt azonban a legfelsőbb bíróság tavaly áprilisban eltörölte, mert a törvény előtti egyenlőséggel ellentétesnek és alkotmányellenesnek ítélte.

Az új izraeli kormányban több évtizede először nem vesznek részt ultraortodox vallási pártok, ami lehetővé teszi mind a vallásos túlzások elleni küzdelmet, mind a hadkötelezettség kiterjesztését az ultraortodox fiatalokra.

[popup][/popup]