Izrael vérvádnak nevezi a Human Rights Watch „népirtásról” szóló állítását
A Human Rights Watch nevű szervezet szerint Izrael „népirtó cselekményeket” követ el a Gázai övezetben.
A Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet csütörtökön azzal vádolta Izraelt, hogy „népirtó cselekményeket” követ el a Gázai övezetben, mivel megrongálja a vízellátáshoz szükséges infrastruktúrát és korlátozza a civilek vízellátását. A szervezet egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget, hogy fontolják meg szankciók bevezetését.
Jeruzsálem szerint a vád “még a HRW amúgy is alacsony színvonalához képest is megdöbbentő”.
A Human Rights Watch új, főként a vízellátásra fókuszáló jelentése részletezi az izraeli hatóságok „rendszerszerű törekvéseit” arra, hogy a palesztin enklávé lakosait megfosszák a víztől. „Az izraeli hatóságok 2023 októberétől szándékosan akadályozzák a palesztinokat abban, hogy elegendő mennyiségű, a túléléshez szükséges vízhez jussanak a Gázai övezetben.” – írja a jelentés, amely helyi lakosokkal, vízügyi és egészségügyi dolgozókkal, orvosokkal és humanitárius munkatársakkal készített interjúkra, műholdas felvételekre, fotókra, videókra és adatelemzésekre alapoz.
Izrael korábban visszautasította az emberi jogi szervezetek hasonló vádjait, és kijelentette, hogy a Gázai övezetben végzett tevékenységei legitim katonai művelet.
A HRW-nek válaszolva Izrael kiemelte azokat a lépéseket, amelyeket állítása szerint megtett annak érdekében, hogy a vízügyi infrastruktúra továbbra is működőképes maradjon az övezetben,
Elmondta, hogy a nemzetközi partnerek víztartályokat küldtek az izraeli átkelőkön keresztül, többek között a múlt héten, és Izrael több mint 1,2 millió tonna humanitárius szállítmány bejutását segítette elő a Gázai övezetbe.
A jelentés szerint Izrael szándékosan rongálja meg a vízügyi és szennyvízkezelő infrastruktúrát, beleértve a napelemeket, amelyek tisztítóműveket működtetnek. Emellett akadályozza az üzemanyagellátást a generátorok számára, megszakítja az áramellátást, támadja a javító személyzetet, és gátolja az építési anyagok behozatalát. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy „az izraeli hatóságok szándékosan olyan életkörülményeket teremtettek a palesztin lakosság számára, amelyek célja a fizikai megsemmisítésük – teljesen vagy részlegesen”.
Izraeli részről rámutattak, hogy a múlt hónapban a háború sújtotta enklávé vízellátásának javítása érdekében a szövetségesek nyomására egy gázai vízsótalanító üzemet csatlakoztattak az izraeli elektromos hálózathoz, növelve ezzel a tiszta vízellátást.
Az üzem a Gáza déli részén fekvő Khan Younis városában található, és naponta 20 000 köbméter vizet tud biztosítani a közeli humanitárius övezetnek, ahol a gázai lakosság túlnyomó többsége jelenleg a harcok elől menekülve él.
Ugyanakkor a szervezet nem állította egyértelműen, hogy Izrael nyílt népirtást követne el – jegyzi meg az AFP. A nemzetközi jog szerint a népirtás bizonyítása konkrét szándékot igényel, ami szakértők szerint rendkívül nehéz feladat – magyarázza a francia hírügynökség.
„A jelentésben bemutatott viselkedési minták, valamint egyes izraeli tisztviselők nyilatkozatai, amelyek a palesztinok elpusztítására utalhatnak a Gázai övezetben, ilyen szándékot sugallhatnak” – állítja a jelentés.
Válaszában a Külügyminisztérium visszautasította a jelentést, amely állítása szerint “tele van hazugságokkal”.
“A Human Rights Watch ismét vérvádakat terjeszt az Izrael-ellenes propagandája népszerűsítése érdekében” – közölte. “Ez a jelentés tele van hazugságokkal, amelyek még a HRW amúgy is alacsony színvonalához képest is megdöbbentőek”.
körkép.sk/Szombat