Izrael – tűzhelyzet

Írta: Szombat/MTI - Rovat: Politika

Szombatra – emberfeletti munkával – sikerült a lángokat mindenhol megfékezni. A kitelepített tízezrek hazatérhettek. Emberéletben nem esett kár (néhány súlyos sérülés történt) , azonban több száz lakás és más épület kiégett. Folyik a vita, hogy milyen mértékben terheli felelősség a gyújtogatókat: Gilad Erdan belügyminiszter szerint a tűzesetek felében gyújtogatók a felelősek, a rendőrség ennél alacsonyabb arányt valószínűsít.

izrael-tuz-afp-ahmad-gharabli

Beit Meir település a tűz után (Fotó: AFP/Ahmad Gharabli)

Izrael komoly nemzetközi támogatást kapott: Amerikából, számos európai országból, sőt még Egyiptomból, Jordániából és a Palesztin területekről is érkezett segítség. Eközben az arab közösségi médiában tízezrek kárörvendeztek – de őket elítélő hangok is megszólaltak.

Haifán hazatérhettek a kitelepítettek, de újabb tüzek keletkeztek pénteken Izraelben.

A hatóságok szerint részben szándékos gyújtogatás miatt újabb tüzek keletkeztek Izraelben pénteken, de sikerült úrrá lenni az eddigi legsúlyosabb haifai tüzeken, a kitelepítettek pedig hazatérhettek – jelentette a helyi közszolgálati rádió pénteken.

haifa-tuz

Aitan Shariel haifai lakos visszatér otthonába (Fotó: AFP/Menahem Kahana)

A csütörtökinél kisebb mértékben, de pénteken is új tüzek keletkeztek Észak-Izraelben, Galileában és a Jeruzsálem környéki hegyekben. Jeruzsálem közelében kitelepítették Nataf nevű falu lakóit, s noha harminc tűzoltócsoport és húsz tűzoltó repülőgép oltotta a tüzet, két ház teljesen kiégett.

Egyikük egy ismert vendéglő volt, ahol a lángok felbukkanása előtt éppen egy esküvőt tartottak. A rendőrség gyanúja szerint a szomszédos palesztin faluból eldobott házilagos gyújtóbomba okozhatta ezt a tüzet.

Gilád Erdán belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy 13 embert fogtak el gyújtogatás vagy  gyújtogatásra való felbujtás vádjával. Benjámin Netanjahu miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy kétségtelenül gyújtogatás okozta a negyedik napja tomboló bozót- és erdőtüzek egy részét. “Aki lángba akarja borítani Izraelt, azt a törvény teljes szigorával büntetik”- mondta, és terrorcselekménynek nevezte a szándékos tűzokozást.

A fenti – biztonsági kamera által készített – felvételen három gyújtogató látható Ariel település közelében, akik a tűz fellobbanása után elsétálnak a helyszínről.

Haifán délutánra teljesen úrrá lettek a városban pusztító lángokon a tűzoltók, és hazatérhettek az ott lakók. Súlyos károk keletkeztek mintegy hétszáz otthonban, de Móse Kahlón pénzügyminiszter megígérte, hogy már vasárnap megkezdik gyorsított ügyintézéssel a károsultak segítését.

Pénteken további nemzetközi segítséget ajánlott fel Egyiptom és Jordánia, és erdőtüzek oltásában gyakorlatot szerzett ötven amerikai tűzoltó is Izraelbe érkezik harcot vívni a lángokkal.

A firefighter works as a wildfire burns in residential area of the northern city of Haifa, Israel November 25, 2016. REUTERS/Amir Cohen

Egy tűzoltó a Haifa környéki erdőkben (Fotó: REUTERS/Amir Cohen)

Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hangsúlyozta, hogy az Unió nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is Izrael mellett áll e nehéz pillanatban. Örömét fejezte ki, hogy számos ország  tűzoltó repülőgépeket küldött, és  további segítséget ajánlott fel szükség esetén.

Az Izraelben péntek este kezdődő ünnep és pihenőnap ellenére szombaton is húsz tűzoltócsoport áll majd készenléti ügyeletben, hogy harcba szállhassanak az esetleges tüzekkel, miután a meteorológusok a következő két napra sem ígérnek javulást az időjárásban. Marad a rendkívül száraz levegő, a heves széljárás, és csapadékra sem lehet számítani.

 

támogatás
[popup][/popup]