Izrael: törvényben tiltanák a melegek „átnevelését”

Írta: Szombat - Rovat: Hagyomány, Politika

Tegnap első olvasatban tárgyalta a Kneszet a melegek „átnevelését” tiltó törvény javaslatát.

A melegek „átnevelése” az ultraortodox körökben nem számít ritkaságnak, miközben szakmai szervezetek ezt a gyakorlatot tudománytalannak és károsnak tartják.

A törvényjavaslatot, mely az ilyen „terápiákat” törvényen kívül helyezné, az ellenzéki Meretz párt terjesztette a plénum elé – vélhetően annak tudatában, hogy ez a koalícióban feszültséget fog okozni. A koalíció a tervek szerint nemmel szavazott volna a javaslatra, de egyes politikusok megbontották ezt az egységet.

A Kék- Fehér szövetség képviselőinek többsége támogatja az előterjesztést, csakúgy, mint két munkapárti képviselő, valamint a nyíltan homoszexuális Amir Ohana, a Likud párt képviselője. Nem meglepő módon viszont ellen vannak a koalícióban helyet foglaló ultra ortodox pártok honatyái – aki dühösen megfenyegették a javaslatot támogató Benny Gantzot, hogy nem fogják miniszterelnöki kinevezését támogatni.

A szekuláris jobboldali Likud képviselői közül számosan – köztük maga Netanjahu –  nem voltak jelen a szavazáskor, jeléül annak, hogy koalíciós szövetségük a vallásos pártokkal és az ügyben képviselt álláspontjuk ellentmondásba került.

A javaslatot első olvasatban 42:36 arányban elfogadták.

A 12-es tévécsatorna hírei szerint az Egyesült Tóra Zsidóság és a Sasz megtorlásul bojkottálni készülnek a parlament soron következő szavazásait.

Benny Gantz viszont kiáll a törvényjavaslat mellett, mert ez választási ígéretei közé tartozott. A leendő miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a „konverziós terápia bűnben fogant.

A Likud és a Kék- Fehér honatyái vad szócsatába bocsátkoztak a plénumon.

Miután a Kék- Fehér saját koalíciója ellen szavazott, sokan a nagy nehezen összehozott kormánykoalíció végé vizionálják.

Az LMBTQ szervezetek, valamint az Izraeli Pszichológusok Szövetségének elnöke üdvözölték a szavazást.

Európában Németországban tilos az ilyen „terápia”, Amerikában és Kanadában pedig tagállamonként változik.

jpost.com

támogatás

Címkék:Izrael, kormánykoalíció, melegek átnevelése

[popup][/popup]