„Izrael szégyenteljes politikája” és a kelet-európai holokauszt emlékezete

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Efraim Zuroff, főfoglalkozású nácivadász, a Simon Wiesenthal Központ közép-kelet-európai ügyekben illetékes vezető munkatársa élesen bírálta az izraeli miniszterelnököt, amiért Közép-Kelet-Európában a politikai előnyökért cserébe elhanyagolja a Holokauszt emlékezetét.

„Bibi, amikor olyan országokat látogatsz, ahol már nincsenek is zsidók, legalább ne állj neki azonnal dicsérni, hogy milyen nagyon harcolnak az antiszemitizmus ellen.”

E keresetlen (bár Ukrajnát illetően nem egésze helytálló) sorokkal indul a meg nem alkuvó nácivadász, Ephraim Zuroff cikke, amelyet Netanjahu ukrajnai látogatása inspirált.

E múlt heti látogatása újabb alkalom arra, hogy számot vessünk Izrael és a kelet-európai posztszovjet demokráciák közötti viszonnyal – indítja cikkét Zuroff, aki szerint az utóbbi években Ukrajna élen járt a holokauszt történetének eltorzításában, és azok hőssé avatásában, akik a nácikkal együttműködve részt vettek a végső megoldás végrehajtásában.

A helyzet rosszabbodása közvetlen kapcsolatban áll a helyi politikával, amelyben meghatározó jelentősége van az ukrán-orosz háborúskodásnak: a Krím annektálásának és a kelet-ukrajnai háborús helyzetnek.

2015 májusában az ukrán parlament törvénycsomagot fogadott el; az egyik törvény értelmében azok bírálata, akik a 20. században Ukrajna államiságáért harcoltak, büntetendő cselekménynek minősül. Holott az Ukrán Nacionalista Szervezet (OUN) – amely egyike volt az ilyen célért küzdő mozgalmaknak – a Szovjetunió elleni 1941. júniusi német támadást követően rendőrséget szervezett, amely főszerepet játszott a nyugat-ukrajnai zsidóellenes erőszakos cselekményekben. Per Rudling svéd holokauszt-kutató szerint az OUN működése „sokezer, meglehet több tízezer zsidó életébe került”.

Ez csupán egy, mégis oly jellemző vonása az ukrán intézmények és történészek abbeli igyekezetének, hogy fehérre mossák honfitársaik nagyarányú részvételét a holokauszt bűneiben.

Az ország tele van az ukrán náci kollaboránsoknak állított emlékművekkel,

rendszeresen fáklyás felvonulásokat rendeznek az OUN és az abból kivált Ukrán Felkelő Hadsereg vezetői emlékére. Utóbbi főparancsnokának, Sztyepan Banderának születésnapját nemzeti ünnepnek nyilvánították. Ugyanakkor számos holokauszt emlékművet rongáltak meg az elmúlt évek során, ám egyetlen elkövető ellen sem indítottak büntetőeljárást, nemhogy elítéltek volna valakit is azóta, hogy Ukrajna a szovjet rendszer bukását követően független állam lett.

Zuroff felteszi a kérdést: mi legyen Izrael válasza ezekre a lépésekre (ha egyáltalán), és a holokauszt gátlástalan torzítása mennyiben érinti az izraeli-ukrán kapcsolatokat? Más posztkommunista országoktól eltérően, ahol az Izraelt képviselő diplomaták tartózkodnak a történelmi ügyek kommentálásától, Joel Lion, a Kijevbe akkreditált új izraeli nagykövet legalább három alkalommal bírálta a holokauszt tetteseiről való megemlékezéseket, egy alkalommal a lengyel nagykövettel karöltve, mivel a szóban forgó „hős” sok lengyel legyilkolásáért is felelős volt.

Netanjahu mostani kijevi látogatása erősen emlékeztet múlt szeptemberi litvániai útjára. Ez utóbbi ország ugyancsak súlyosan érintett a holokausztban.

Litvánia hosszú évek óta aktívan vesz részt a történelem torzításában, amikor minimalizálja vagy eltitkolja a helyiek részvételét a náci bűnökben,

egyenlőségjelet tesz a nácik, ill. kommunisták által elkövetett bűnök közé, a szovjetellenes hősöket magasztalja, nem törődve azok Holokausztban játszott szerepétől, a totalitárius rendszerek áldozatainak közös emléknapját igyekszik törvénybe foglalni, amivel gyakorlatilag kiiktatná a Nemzetközi Holokauszt Emléknapot. Netanjahu – ahelyett, hogy vendéglátóit emlékeztette volna ezekre a problematikus kérdésekre – dicsérte őket a Holokauszt megemlékezésekért, és az antiszemitizmus megfékezése érdekében tett (valójában nem létező, vagy minimális) erőfeszítéseikért.

Ez a modus operandi ismétlődött meg Kijevben, amely – írja Zuroff – az utóbbi időben messze fölülmúlta Vilniust a 2. világháború és a Soá történetének durva meghamisításában. Babij Jar emlékhelyen, a holokauszt legnagyobb vérengzésének színhelyén Netanjahu köszönetet mondott az ukrán kormánynak a Soá emlékének megőrzéséért, és említést tett (az egyébként nem létező) erőfeszítéseikért „az antiszemitizmus elleni harcban”. A helyzet groteszk iróniájára emlékeztetett Sam Sokol izraeli újságíró a The Times of Israelben megjelent, a látogatást elemző cikkében, amikor rámutatott, hogy az ukrán hivatalosságok ugyancsak a Babij Jarban szándékoznak megemlékezni az OUN aktivistáiról. Ha valaki mindezek után valami jót is igyekszik fölfedezni ebben a szomorú történetben, mondhatja, hogy nem egyezett bele abba, hogy a Holodomort népirtásnak minősítse, és többször említette a „náci kollaboránsokat”. Ámbár az ukránok és a litvánok sajátos történelem értelmezése szerint ebbe a kategóriába a zsidó tanácsokat és/vagy a gettókban működő zsidó rendőrséget is bele kell érteni.

A Times of Israel cikke nyomán: Bassa László

Kapcsolódó cikk:

Rabbi működött közre a náci kollaboráns ukrán szervezet emlékművének felállításánál

 

támogatás

Címkék:Babij Jar, holokauszt, Litvánia, Netanjahu, Ukrajna