„Izrael ne maradjon fenn zsidó államként” – jelentette ki az Amnesty International főtisztviselője
Paul O’Brien, az Amnesty International amerikai tagozatának vezetője egy szerdai eseményen visszautasította az Amnesty International februári jelentését ért kritikát, amiben az állt, hogy Izrael „apartheid” rendszer, és „politikájával az állam megalapítása, 1948 óta nyíltan törekszik zsidó demográfiai hegemónia kialakítására és fönntartására.”
O’Brien beszédét izraeli hivatalos körök és nemzetközi zsidó szervezetek fölháborodása fogadta.
O’Brien cáfolni igyekezett egy felmérés eredményeit, miszerint az amerikai zsidók többsége Izrael-barát. „Valami azt súgja nekem, hogy országunk zsidó népessége elégedett azzal, hogy létezik egy biztonságot nyújtó menedékhely, amit hazájuknak mondhatnak… A fenntarthatóság kulcsa az, hogy ragaszkodnak az általam alapvetőnek tartott zsidó értékekhez, amelyek tisztességesek és igazságosak kell, hogy legyenek a térség kialakítása szempontjából… Ezért ellenezzük azt az elgondolást, hogy Izrael zsidó államként maradjon fenn.”
Hozzátette: Az Amnesty „nem foglal állást politikai kérdésekben, ideértve Izrael Állam jogát a fennmaradáshoz.”
O’Brien álláspontját a zsidó szervezetek széles körben támadták.
Jonathan Greenblatt, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) vezérigazgatója: „Paul O’Brien szégyenletes és bizarr módon állítja, hogy az amerikai zsidók többsége nem érez közösséget Izraellel… Nem vagyunk kötelesek magyarázkodni arról, hogy közösségünknek mit kellene gondolni vagy érezni, még akkor sem, ha Ön és az Amnesty USA nem vesz tudomást évezredes történelmünkről, és nem hajlandó figyelembe venni azt, hogy a zsidók túlnyomó része támogatja a cionizmust és Izraelt, mint demokratikus zsidó államot.”
Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Center igazgató-helyettese nyilatkozta: „Az Amnesty Internationalt gyűlöletet keltő csoportként kell elkönyvelni… A mostani nehéz időkben, amikor egy nemzet szuverenitását igyekeznek eltörölni, a szervezet amerikai igazgatója tagadja az egyetlen zsidó állam jogos létét, egy több mint 9 milliós demokratikus országét, amely biztos kikötőt jelent a veszélyben lévő zsidók számára.”
Pénteken izraeli és amerikai hivatalos körök foglaltak állást O’Brien kijelentésével szemben. Elítélő nyilatkozatot adott ki a külügyminisztérium. Demokrata és republikánus képviselők és szenátorok ugyancsak megszólaltak; egyikük a jelentést „ideológiai slágernek” minősítette.
O’Brien megjegyzését még olyan zsidó szervezetek is bírálták, mint a liberális J Street, amely folyamatosan bírálja Izrael politikáját. „Ezek a megjegyzések nem helyénvalók és félrevezetők. A közvélemény-kutatások szerint az amerikai zsidók többsége támogatja Izraelt, mint demokratikus államot, és a zsidó nép nemzeti otthonát… Az Amnesty USA jobban tenné, ha szakértelmét az emberi jogok és a nemzetközi jog terén kamatoztatná, nem pedig a zsidó közvéleményt kutatná.”
Algemeiner – Bassa László