Izrael-ellenes professzor az egyik kémiai Nobel-díjas

Írta: Szombat - Rovat: Politika

George Smith, a Jewish Voice for Peace  (egy magát zsidónak valló Izrael-ellenes mozgalom) nem-zsidó tagja az Izraelbe irányuló amerikai fegyverszállítások leállítását követelte és a ‘Jerusalem of Gold’ c. dalban a ’zsidó felsőbbrendűség’ üzenetét véli fölfedezni.

George Smith (forrás: @NobelPrize)

A két másik kitüntetett izraeli tudósokkal működik együtt és síkra száll a zsidó állammal létesített tudományos kapcsolatok fenntartásáért.

A hármas teljesítményét olyan enzimek és antitestek kikísérletezéséért díjazták, amelyek új gyógyszerek és bioüzemanyagok előállítását teszik lehetővé. A 9 millió korona (kb. egymillió USD) felét Frances Arnold, a California Institute of Technology kutatója kapta, a másik felén George Smith, a University of Missouri nyugalmazott biológus professzora és Gregory Winter, az angliai Cambridge-i MRC molekuláris biológia laboratóriumának munkatársa osztozott.

Smith magát „posztcionistának” tartja. 2015-ben általános felháborodást váltott ki, amikor egyeteme engedélyt adott arra, hogy “Perspectives on Zionism” elnevezéssel kurzust tartson, amit később visszavontak. Számos Izraelt bíráló cikket jelentetett meg, és sok Izrael ellenes szervezet tagja.

„Nem születtem zsidónak. Feleségem viszont az, és fiainknak bár micvójuk volt, magam pedig élénken érdeklődöm a zsidó kultúra és a politika iránt” – írta az anticionista Mondoweiss portálon megjelent önéletrajzában, ahol cikkei is megjelentek az utóbbi hat évben. A legutóbbiban Naomi Shemer híres “Jerusalem of Gold” c. dalát szidalmazta, mert azt ’átitatja a szövegéből fakadó zsidó felsőbbrendűség’.

2012-ben a Columbia Daily Tribune hasábjain megjelent véleménycikkében Izraelt „a Nyugati-parton és Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok módszeres elnyomásával és vagyonuk kisajátításával” vádolta, és az Izraelbe irányuló amerikai fegyverszállítások leállítására hívott fel. 2017-ben a Balfour-deklaráció centenáriumán a nyilatkozatot „a kolonialista telepes igazságtalanság piszkos fejezetének” minősítette.

Frances Arnold, aki vele együtt kapta a díjat, nyilván máshogy vélekedik, mert vett részt egy konferencián Jeruzsálemben ez év júniusában. A harmadik díjazott, az angol Gregory Winter az Egyesült Királyság és Izrael közötti tudományos tanács tagja.

A Svéd Királyi Tudományos Akadémia méltatásában szerepel, hogy Arnold hajtotta végre az enzimek első irányított fejlesztését, amelyek használata „vegyianyagok, többek között gyógyszerek fokozottan környezetbarát előállítását és megújuló energiaforrások megteremtését” teszi lehetővé. Smith új proteinek fejlesztésére dolgozott ki módszert, Winter pedig új antitestek kikísérletezésére használta. utóbbiak betegségek leküzdésére alkalmas proteinek a vérben.

A Winter kutatásai nyomán készült gyógyszer forgalmazását 2002-ben engedélyezték; reumás izületi gyulladások, pikkelysömör és a belek gyulladása ellen használják.

Az Associated Pressnek Smith a következőket nyilatkozta: „Ritka az olyan áttörés a kutatásban, ami vadonatújnak nevezhető. Az én esetemben is az történt, hogy ötletem a korábbi kutatások vonalába illeszkedett.”

Smith hajnali stockholmi telefonhívásból szerzett tudomást a nagy hírről. „Megszokott ugratás, hogy valaki jelentkezik, és svéd akcentussal közli, hogy nyertél. De később olyan sok hívás érkezett, hogy rájöttem, ezúttal nem a barátaim viccelődnek.”

A Times of Israel cikke nyomán bassa László

Címkék:George Smith, Nobel-díj

[popup][/popup]