Izrael: eddig 180 ezer ember kapott védőoltást, márciusig még négymillióan kapnak

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója, Hezi Levi professzor által közölt legfrissebb adatok alapján eddig 180 000 izraeli kapta meg a koronavírus elleni Pfizer-oltást, ami világviszonylatban 100 főre vonatkoztatva a legjobb arányt jelenti.

Az ujkelet.live tudósít arról, hogy az egészségügyi minisztérium jövő év első negyedévében mintegy négymillió ember beoltását tervezi. A tárca főigazgatója szerint jövő héttől megoldódnak a vakcina szállításának és tárolásának logisztikai problémái, és így sokkal több oltóanyaggal tudják ellátni a kiemelt célcsoportokat. A vasárnaptól életbe lépő országos zárlat alól mentesül az orvosi ellátás, ami vonatkozik a vakcinázásra is. Hezi Levi mindenkinek azt tanácsolja, hogy a korlátozások ellenére menjen be és oltassa be magát.

A professzor ugyanakkor azt is elmondta, hogy jelenleg a veszélyeztetett csoportok, vagyis először a 60 év feletti korosztály kapja meg az oltást. A jövő héten az idősek otthonában fogják növelni a beadott vakcinák számát majd a közeljövőben a lakosság egyéb szektorai, mint például a tanárok is sorra fognak kerülni.

Az Egészségügyi Minisztérium összesítve az elmúlt 48 órában 5036 regisztrált koronavírus-esetet jelentett. Szerdán az egészségügyi hatóságok mintegy 88 000 vizsgálatból 3340 beteget vettek nyilvántartásba, ami az elvégzett tesztek számához képest 3,8%-os arányt jelent, továbbá a csütörtök estig közzétett vizsgálatok alapján 52 000 tesztből 1696 új eset, az összes vizsgálat 3,2%-át jelenti.

Jelenleg 920 beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 526 súlyos állapotban, 122 beteg lélegeztetőgépen van. A járvány kezdete óta 3170 izraeli hunyt el a koronavírussal kapcsolatos szövődmények miatt, köztük szerdán 22, csütörtökön pedig további négy beteg.

Teljes cikk

Címkék:Covid 19, Izrael, oltás

[popup][/popup]