Izrael: Aszad katonái használtak vegyi fegyvert

Írta: mti/Szombat - Rovat: Politika

Az izraeli vezetés szerint a világ vezetői homokba dugják fejüket a szíriai vegyifegyver-támadás kapcsán…amelyet Izrael szerint bizonyítottan a szír kormánycsapatok hajtottak végre.

Victims of Syrian chemical weapons attack

A vegyi fegyver támadás áldozatai

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő csütörtökön azt mondta, hogy ha a Szíriában történtek felett szemet huny a nemzetközi közösség, azzal a rezsim legfontosabb szövetségesét, Iránt arra bátorítja, hogy ne féljen folytatni az atomfegyver kifejlesztésére irányuló erőfeszítéseit.

“Szíria Irán kísérleti terepe, Teherán lélegzet-visszafojtva figyeli, hogyan reagál a világ az Irán bábjának tartott Bassár el-Aszad fegyveres erőinek civilek ellen irányuló támadásaira” – közölte az izraeli kormányfő.

Netanjahu elmondta azt is, hogy “az utóbbi napok eseményei ismét igazolták, hogy egyszerűen nem engedhetjük meg a világ legkegyetlenebb rezsimjei számára, hogy szert tegyenek a világ legpusztítóbb fegyverére”.

A szíriai ellenzék szerint az Aszadhoz hű katonák mérges gázzal végrehajtott szerdai támadásának több száz ember vált áldozatává. Szíriai kormányforrások és a Bassár el-Aszad rezsimjét támogatók azonban ezt határozottan cáfolják. Damaszkusz szerint az ilyen információk terjesztésével a vegyifegyver-támadásokat vizsgáló nemzetközi szakembereket akarják megtéveszteni.

Assad2

Szíria: Valahol a kormány ellenőrzése alatt álló területeken.

Juvál Steinic, az izraeli nemzetközi kapcsolatok és hírszerzés minisztere egy csütörtöki rádióadás vendégeként elmondta: titkosszolgálati információk alapján bizonyos, hogy Szíriában a rezsim vegyifegyvert vetett be, és ezt nem is először tette a polgárháború folyamán.

“Semmi érzékelhető fejlemény nem történt az utóbbi két évben az Aszad-rezsim megállítása érdekében” – mondta Steinic, majd hozzátette, hogy “a világ folyamatosan sajnálkozik, meg kivizsgál, a világ csak nyomja a süket dumát”.

Steintiz

Yuval Steintz izraeli miniszter

Steinic nem árult el további részleteket, azonban Móse Jaalon izraeli védelmi miniszter szerdán hasonló értelmű kijelentéseket tett. Szerinte nem látni a szíriai polgárháború végét. Úgy vélte, még Aszad esetleges bukása sem jelentené a konfliktus végét, mivel a távozó elnök hívei bosszút állnának, folytatnák a leszámolást ellenségeikkel.

Jiszráel Kac izraeli közlekedési miniszter szerint a gáztámadások súlyos emlékeket ébresztenek a zsidó állam lakosságában, ugyanis a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának jelentős része gázkamrákban lelte halálát.

Izrael már korábban beindította a polgári lakosság gázmaszkokkal való ellátására irányuló programját, mivel félő, hogy a vegyi fegyverek a Hezbollah síita szélsőséges szervezet kezére kerülnek. “Ma Aszad a saját népét gyilkolja le, holnap talán mi leszünk a célpont” – mondta Katz az izraeli rádiónak.

Izraeli szempontból a szomszédos Szíriában dúló polgárháborúnak csakis rossz kimenetele lehet. A szembenálló felek ugyanis a zsidó állam legveszélyesebb ellenségeinek számító Iránnal és a libanoni Hezbollahhal szövetséges Aszad-rezsim, valamint az annak elmozdításáért harcoló, ám sok esetben radikális iszlamista fegyveres lázadók.

[popup][/popup]