„Itt nem volt zsidó-kommunistázás”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

A háború előtt a negyvenezer pécsi polgárból mintegy négyezer volt zsidó.

  Ma a százötvenezres városban pontosan 86 a hitközségi adófizetők száma.

pécsi zsinagóga enteriőr

A pécsi zsinagóga. Enteriőr.

Ott jártamkor, 2011 július elején egy péntek este, éppen összejött a tíz férfi. (A nők mindig kicsit többen vannak.) De a minjent nem mindig sikerül összehozni. A templomjárók főleg az idősebbek közül kerülnek ki. A fiatalabbak identitásából gyakran annyira telik, hogy a Holokauszt-megemlékezésre eljönnek.

A közösségi székház egy kisebb termében imádkoznak persze – az ezer főt befogadó zsinagóga csak a turisták kedvéért áll nyitva. A szépen felújított belvárosban nyüzsgő turisták közül mindig akad egy tucatnyi, aki a zsinagógára is kíváncsi. Őket belépésükkor a jegyeket árusító Béla bácsi üdvözli. A nyolcvan fölött járó öregúr öt nyelven kommunikál a látogatókkal, de a köszönést még litván és portugál nyelven is elzengi – a turisták csodálkozására.

Az épület tűrhető állapotban van, noha úgy százmilliót rá lehetne költeni – becsüli a költségeket Goldmann Tamás elnök. A bejáratnál egy izraeli családba ütközöm, akik (miután megkérdezték, hogy zsidó vagyok-e) közlékenyen mesélik el jövetelük célját. A nagymama, lánya és két unoka az innen deportált oldalági rokonok nevét keresik – és meg is találják – a Tóraszekrény előtt fekvő Jizkor buch lapjain. Csupán ezért utaztak ide Pestről, ahova turistaútra jöttek.

Goldmann-Tamás fotó pecsma.hu

Goldmann-Tamás. Fotó: pecsma.hu

Egy alig százfős közösség – a magyar demográfiai trendek közepette – persze nem tudja magát reprodukálni. A vegyes házasság általános, a közösségben a fiatalok – itt a 30-40 közöttieket nevezik így – gyakran maguk is ilyen családból származnak vagy ilyen kapcsolatban élnek. Ennek megfelelően a betérések is valamivel gyakoribbak. Évente általában egy betérőt vesz föl a közösségbe Schönberger András rabbi, aki tizennyolc éve szolgál a városban.

Pécsen nem könnyű rabbinak lenni– mondják –, mert a meghatározó súlyú idős nemzedék, a nyolcvan körüliek mindenkit Schweitzer Józsefhez hasonlítanak. Olyan legenda ő Pécsen, mint Scheiber Sándor Pesten. (Élő legenda persze, aki nyolcvanötön túl is ellátogat ide évente egy-két alkalommal.) A vele egykorú nemzedék tagjai ma is azt kívánják, hogy temetésükön Schweitzer József működjön közre. Az utána következő két rabbi jött – és ment is pár éven belül.

Schweitzer József idejében (1948 és 84 között) eleinte még jobban álltak a demográfiai mutatók. A háború utáni baby boom a 400 főre apadt túlélő zsidó közösségben is érezhető volt: az ötvenes években még sok gyerek futkosott a zsinagógában. Ám az 56-os emigráció, majd a Pestre költözések megtették a magukét: a hatvanas években még volt Talmud tóra, de a 70-es évekre Schweitzer rabbi gyerekeinek már nem akadt kortársa a közösségben.

Schweitzer József Fotó Németh András Vasárnapi hírek

Schweitzer József. Fotó Németh András, Vasárnapi hírek

A megyében a népszámlálási adatok szerint összesen 140 zsidó van – Pécset is beleértve persze. A kisebb településekről mind elköltöztek a túlélők – legkésőbb a hatvanas években. Hogy miért? A kérdezettek praktikus okokat sorolnak: kuláknak nyilvánították őket, megszűnt a munkahelyük. Antiszemitizmusról, barátságtalan légkörről nem beszélnek. Ez a téma föl sem merül, ha én nem kérdezek rá.

 

„Csak a szépre emlékezem”

A svábok lakta településekről szinte idilli képet festenek. Az 1956-ban született Kaiser László anyja Babarcon nőtt fel. Egyetlen zsidó család voltak a sváb faluban – meséli – szerették őket, mert a nagyapja hitellel segítette a sváb gazdákat. Mikor a gettóba kellett vonulni, a helyiek el akarták bújtatni anyja kisöccsét, könyörögtek – úgymond –, de a család nem engedte, mert együtt akartak maradni. A babarciak aztán naponta vitték nekik az élelmet a mohácsi gettóba. „A sváboknál rendesebb emberek nincsenek” – idézi anyja mondását, akitől azt is tudja, hogy a deportálásból hazajövet az első éjszaka visszakapták a helyiektől a rájuk bízott holmit. Még a volksbundistáktól is. (Mert persze azok féltek a legjobban.)

Vidor György, a közösség 86 éves doyenje, aki egy másik sváb faluban, Bonyhádon nőtt fel, szintén nem emlékszik zsidóellenes hangulatra. Az ötezer fős településen, ahol ezerkétszáz zsidó élt, s ortodox és neológ hitközség is működött, ügyvéd apja egészen a német megszállásig praktizált.

Vidor György apjának utolsó levele a gettóból

Vidor György apjának utolsó levele a gettóból

Őt már a gettóból vitték munkaszolgálatra, s szüleivel egészen a deportálás napjáig levelezett. E leveleket őrzi ma is. Elhurcolt családtagjai közül senki nem jött vissza, de amikor ő 45 elején hazaért a munkaszolgálatból, a helyiek nem voltak ellenségesek, a megőrzött holmi javát visszaadták, s nem tud arról, hogy ilyen ügyekből más családoknál feszültség lett volna.

Vidor György úgy tekint vissza, hogy 1946 óta nem érte sérelem, élete mindig nyugodt mederben folyt. A házban, ahol lakik, tudják róla, hogy zsidó, ezért nem is tesznek lakógyűlést péntek estére.

A nyájas és kifogástalan memóriával rendelkező öregúr kellemes emlékeket idéz: a 70-es évekbeli kulturprogramokat, a kis Kabos fellépését, aki a magyar nóta szövegét („Rózsi, Rózsi, mi bajod?”) így énekelte: „Róse, róse mi bajod?”

Rövid időre szóba kerülnek az ötvenes évek, az anticionista perek, amikor ő nem igen járt zsinagógába és Schweitzer rabbi sem érezte túl jól magát – de ez csak múló epizód.

– ’56-ban sem akartak elmenni innen?

– De igen, csak nem sikerült. A buszhoz, ami nyugatra vitt volna, odament egy rendőr, s ezt látva mi elmenekültünk. Később kiderült, a rendőr csak a falujába szeretett volna hazajutni.

Vidor György és felesége

Vidor György és felesége

Kaiser László egyik első közösségi emléke is Salamon Béla, a népszerű komikus pécsi látogatásához fűződik, aki neki, az akkor ötéves kisfiúnak, megsimogatta az arcát.

A háború után persze a zsidók közül sokan lettek kommunisták, s attól kezdve nem jártak a közösségbe, de az informális kapcsolatok megmaradtak, lehetett hozzájuk menni állásért, segítségért. Az ő gyerekeik pedig már újra felbukkantak a zsinagóga körül. A zsidóságot itt nem lehet úgy eltitkolni, mint Pesten.

Kaiser László nem érezte, hogy a 60-as 70-es években a hatóság figyelte volna őket. Nem tud senkiről, aki informátor lett volna. A városban tudták róluk, hogy zsidók, de ebből nem volt gond.

Pécsen – mondja – ’89 után sem volt zsidó-kommunistázás. Itt az 50-es évek óta nem volt komoly inzultus.

A pécsi zsidók világából mintha hiányozna a politika és az antiszemitizmus. Talán Schweitzer József szelleme maradt Pécsen. De itt általában letompulnak az országos konfliktusok. A városi közgyűlésben vannak jobbikosok, „de azok sem olyanok” – teszik hozzá mindjárt.

Pár éve többször is bedobták a zsinagóga ablakát. Nem tudják, ki volt, de nem csináltak nagy ügyet belőle.

A pécsi zsinagóga

A pécsi zsinagóga

40 éves fiatalok

Münster Edina, a fiatalok közösségi életének szervezője. A 30-40 közöttieket nevezik így, mert a gimnazista-egyetemista korosztály tagjai nemigen járnak a társaságba. Pedig vagy 25 izraeli is jár a pécsi egyetemre, de őket sem látni.

– Nehéz őket megfogni. Gyakran azon múlik, vajon akad-e egy rátermett szervező egyéniség. Ha nincs, szétesik a társaság.

Edina családja nemzedékek óta Pécsen él és mintaszerűen követik a régi hagyományt: minden családtag kereskedő, akinek saját boltja van valahol a városközpontban. Ha túl soka munka, ki is maradozik a társaságból. 11 éves lánya vele együtt jár az (általa szervezett) játszóházba. Kérdés, hogy a 8-10 fős gyerektársaság együtt marad-e és itt marad-e, ha elérik a kamaszkort.

Az aktív szervezők közül többen Pestre mentek, ahol nagyobbak a lehetőségek és hamar a közösség vezető pozícióiban bukkantak föl. Mások nem zsidó párjuk miatt maradtak el. Van ugyanakkor két betért lány is a társaság kemény magjában. Hogy a résztvevők apja, anyja vagy partnere, házastársa nem zsidó, az itt nem sokat számít. Ki maradna, ha e téren szigorúak lennének? Schönberger rabbi talmud tórájan is két halachikusan nem zsidó lány tanul. Talán majd betérnek.

Edina levelező listáján ötven név van. Ha jó a program – ilyen volt lag baomer napján a grillezés a szabadban – akár harmincan is eljönnek.

A csúcslétszám a széder este, ahol legutóbb hatvanan voltak. Nagyjából ennyien vannak Jom Kipur első estéjén is – summázza a rabbi.

Hogyan tartja a kósert? Nagyon egyszerűen: nem eszik húst, csak ha Pesten jár. Más a kóser hús hiányáról nem panaszkodott.

Az utolsó brit milá 1964-ben volt Pécsen, amikor Schweitzer rabbi fia megszületett. Az utolsó bár micvó is hozzá kötődik. Esküvőt viszont kettőt is tartottak azóta: először maga Schönberger rabbi házasodott, aztán pedig egy betért – amúgy rég együtt élő – házaspár kelt egybe a zsidó hagyomány szerint is.

 

„Ide ne jöjjenek sírni!”

Goldmann Tamás, egy pécsi szociális otthon 42 éves igazgatója soha nem vágyott a hitközségi elnök tisztére. Nem itt született, a vallásos közösséghez sem volt túl sok köze. Egyetemi évei alatt, Pesten került kapcsolatba a cionistákkal, járt Izraelben, s amikor Pécsre került dolgozni, már volt egy-két ismerőse. Így hívták el a templomba péntek este, tizediknek.

Aztán jött a botrány: az előző elnököt három éve lopáson kapták (egy shopban eltett egy gazdátlan pénztárcát), le kellett mondania. (Az ügy téma volt az országos sajtóban is, a szélsőjobb hosszasan csámcsogott rajta, s ekkoriban kaptak egy-két beszólást is a zsinagóga környékén.) Hirtelen szükség lett valakire, aki tudja, mi fán terem a menedzsment, s ő szelíd rábeszélésre elvállalta.

Irodájában rövidnadrágban és rövid ujjú ingben fogad, látszik, hogy az elnöki formaságokhoz, tekintélyhez még nem szokott hozzá. Elmondja az alapadatokat: 30 millió az éves költségvetésük, ebből 6 milliót ad a Mazsihisz, a többi gazdálkodásból származik. (1989 után két komoly ingatlant kapott vissza a közösség, amit hasznosítanak. Ebben komoly szerepet játszott az előző elnök, aki vérbeli menedzser volt, sok pénzt hozott a közösségnek, noha a gazdálkodásba nem engedett beleszólást.) Három alkalmazottjuk van: egy titkárnő, egy takarítónő és egy mindenes – ami 86 emberhez nem is olyan kevés.

Most, hogy az új kormány idején az egyházaknak áll a zászló, a város nekik ad át kezelésre számos szociális intézményt. A zsidó közösségnek is figyelmébe ajánlották az egyik öregek otthonát. Goldmann Tamás felment Pestre, hogy meghányja-vesse az ügyet a Mazsihisz vezetőivel, akik az ilyesmiben jártasabbak. Nem járt szerencsével: Zoltai Gusztáv, aki sérelmezte, hogy a visszakapott pécsi ingatlanokból a Mazsihisznek nem jutott, csak annyit szólt hozzá, hogy neki pénzbe ne kerüljön, és ha a pécsiek megszorulnak, „ide ne jöjjenek sírni”.

Aki azonban azt hiszi, hogy a pécsi zsidókat ez eltávolítja a Mazsihisztől, téved. A pécsiek nem a mostani vezetéshez, hanem a neológ hagyományhoz hűségesek.

 

„Eljön a polgármester is”

Milyen a kapcsolatuk a városvezetéssel?

Korrekt – bár Goldmann Tamás megjegyzi, hogy a „Pécs – Európa Kulturális fővárosa” projektben a zsinagógának szinte semmi szerep nem jutott. Holott koncertek rendezésére ideális lett volna.

Valaha más volt a viszony: Páva Zsolt, aki már 1990 és 94 között is polgármester volt az (akkor még ellenzéki, liberális) Fidesz színeiben, még izraeli utat is szervezett.

Kaiser László viszont – aki Páva Zsolt iskolatársa volt egykor – jó szándékú konzervatívnak tartja a polgármestert, akivel ma is jókat tud beszélgetni. Páva Zsolt az idei mártír-emlékünnepségen is beszédet mondott.

A megemlékezés szertartásai az elmúlt 5-10 évben alakultak ki – mint a legtöbb vidéki városban. Az ügy hajdan csak a zsidó közösséget érdekelte, aztán lassan a város is bekapcsolódott.

Az elhurcoltak emlékműve a pécsi vasútállomáson

Az elhurcoltak emlékműve a pécsi vasútállomáson

Pécsen, a közösség hagyománya szerint, a deportálás napján a zsinagógában tartott gyász-istentisztelettel kezdődik a megemlékezés. Ezután a temetőben felállított mártír-emlékműhöz, majd az egykori gettó falához mennek koszorúzni. Az elmúlt években már jelen volt a polgármester (vagy a helyettese) is. Tavaly a történelmi egyházak is képviseltették magukat, idén csak a Hit Gyülekezete volt jelen. Utóbbi persze a zsidó közösség legodaadóbb híve a felekezetek között. Nélkülük a városi magyar-izraeli baráti társaság sem lenne igazán életképes. A helyzet az utóbbi években hasonló más, dél-dunántúli városokban is, ahol Schönberger András részt vesz a mártír-megemlékezéseken. A polgármester jelen van, az egyházak képviselőit – a hitesektől eltekintve – nem látni.

Él viszont egy érdekes, új kezdeményezés. A katolikus Szent Egyed közösség helyi csoportja öt éve szervez megemlékezéseket. Ennek is kialakult a maga hagyománya: a gettósítás napján, a városi ferences templomban tartott mise után transzparensekkel vonulnak több százan a zsinagóga előtti térre, ahol beszédeket tartanak.

 

A riport megírása óta a cikkben említett szociális otthon – amely papíron mindig is a pécsi hitközség tulajdonában volt – visszakerült a hitközség kezelésébe.

támogatás

Címkék:Goldmann Tamás, Pécs, Schweitzer József, zsidók