„Isten nem… vonja vissza ajándékait és ígéreteit”

Párbeszéd a párbeszédről – Bogárdi Szabó István válaszát közöljük

2015. december 3-án látott napvilágot 25 rabbi aláírásával az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről. (Szövegét 2016. januári számunkban közöltük.) Megjelenése egybeesett a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate kezdetű – a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó – nyilatkozatának ötvenedik évfordulójával. (A nyílt kezdeményezéshez azóta további 30 ortodox rabbi csatlakozott.)

Néhány napra rá hozta nyilvánosságra a Vatikán katolikus-zsidó párbeszéddel foglalkozó bizottsága „Isten nem bánja meg adományait és hívását” című nyilatkozatát, mely emlékeztet a félévszázada kibocsátott Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozatra, leszögezi a katolikus–zsidó párbeszéd fontosságát és részletezi az idevágó teológiai kérdéseket.

Utóbbi dokumentum nyilvánosságra hozatalakor jelen volt David Rosen rabbi, az ortodox rabbinikus nyilatkozat egyik aláírója, az Izraeli Főrabbinátus vallásközi párbeszéd bizottságának tanácsadója.

A két nyilatkozat a magyar közéletben, a magyar médiában kevés visszhangot kapott. A Szombat szerkesztősége ez év elején a magyarországi keresztény egyházak vezetőihez, valamint zsidó és keresztény filozófusokhoz, teológusokhoz fordult, hogy értékeljék a két dokumentumot. Összeállításunkban a beérkezett válaszokat közöljük.

A Magyar Katolikus Egyház, legnagyobb sajnálatunkra, többszöri megkeresésünkre sem adott választ körkérdésünkre.

Kérdéseink az alábbiak voltak:

1. Hogyan értékeli az Ortodox rabbinikus nyilatkozat a kereszténységről című, 2015 decemberében nyilvánosságra hozott dokumentumot?

2. Befolyásolja-e az Ön közösségének álláspontját a zsidó-keresztény párbeszédről, ha a Katolikus Egyház hangsúlyosan megszólal ez ügyben, mint tette 50 éve a II. Vatikáni Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozat alkalmával, vagy ezúttal, amikor a félszáz éves évfordulón ismét megszólalt a Vatikán 2015 decemberében, amikor nyilatkozatot bocsátott ki a katolikus-zsidó párbeszédről?

3. Milyen újdonságot hoznak a dokumentumok, mi Ön szerint a jelentőségük?

4. Hangsúlyos eleme a vatikáni nyilatkozatnak a ,,helyettesítő teológia” háttérbe szorulása, hogy tehát Izrael népének választottságát nem szünteti meg az Egyház választottságának felfogása. Az új dokumentum azt is kimondja, hogy az Egyháznak nem célja a zsidók intézményes térítése. Nem először fogalmazódnak meg ezek a gondolatok, de talán minden korábbinál nyíltabban jelennek meg. Hogyan értékeli a jelentőségét ezeknek a teológiai állításoknak az Ön egyházának nézőpontjából?

5. Nyugat-európai, elsősorban német protestáns közösségek intenzív részesei a zsidó közösségekkel folytatott párbeszédnek a vészkorszak óta. Hogy látja, a magyar protestantizmus – és ezen belül az Ön egyháza – mennyiben változott ebben a tekintetben a korábbiakhoz képest?

*

Válaszok a Szombat c. folyóirat kérdéseire

 1. kérdés

Minden „békejobbot” nyújtó kezdeményezést testvéri figyelemmel és jelentőségét méltányolva kell fogadni. Az ortodox rabbinikus nyilatkozat, véleményem szerint, még ennél is többet jelent. Aláírói olyan körülmények között bocsátották ki, amikor, figyelembe véve a vallási párbeszédet terhelő, sőt lehetetlenítő fejleményeket, bátrabban és erőteljesebben kell a zsidók és a keresztyének közös egyistenhitére, a hagyományaik megtartó kötelékére, az igazságosság és békesség iránti elkötelezettségükre, és eltérő felfogású, ám végső távlatában egyre mutató messiási reményükre utalni, s ezek vonatkozásában gyakorolni az igazi szeretetet. A nyilatkozat nem mellőzi a múlt rettentő terheit, tehát nem romantikus. Éppen ellenkezőleg, ezekkel szembesítve keresi egy eredendőbb igenlés lehetőségét, tehát megalapozott remény után tájékozódik. Leszögezi: az évezredes gyanakvások, kölcsönös ellenségeskedések oly mértékben meggyengítették a gonosz erőivel szembeni ellenállást, hogy a zsidóellenesség a Holokauszt borzalmas embertelenségében (végeredményében: istenellenességében!) tetőzött, a földet gyilkosság és népirtás árasztotta el! Ám éppen ezért és ezzel együtt, nem kisebbítve a két vallás közötti különbségeket, keresi a szövetségi hűség közös testvéri útját.

2. kérdés

Az ortodox rabbinikus nyilatkozat kifejezett helyesléssel utal a II. Vatikáni Zsinat 1965-ben kibocsátott nyilatkozatára, a Nostra Aetate-ra, és röviden értékeli is annak tanulságait és következményeit. Szinte mondhatni, a nyilatkozatban megfogalmazott reménységet a Nostra Aetate félévszázados hatása erősíti. Ezt annak összefüggésében is hangsúlyozni kell, hogy a római katolikus keresztyének és a zsidók párbeszéde nem páratlan különút, hanem érinti az egész keresztyén közösséget is.  Ez a reformátusokat is megerősítheti jó meggyőződésükben, mert a nyilatkozat, mintegy tükörben felerősíti a Nostra Aetate nem kellően respektált megjegyzését: „Ezen kívül az Egyház, mely elutasít minden üldözést, bárkit is érjen, megemlékezvén a zsidókkal közös örökségről, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat.”

Igen, ezt a megjegyzést bővíti most a rabbinikus nyilatkozat. Hiszen a „politikai megfontolások” kizárása (vagy helyretétele) és „az evangéliumi vallásos szeretet” előtérbe állítása az egész közös párbeszédre nézve döntő jelentőségű. Ez nagy bátorságot adhat más keresztyén közösségeknek is, hogy a különbségek elkendőzése nélkül, őszinte tisztelettel folytassanak párbeszédet. Különösen a „szövetség” részletes elemzését tartom fontosnak, mert ez a református teológiában többnyire meghatározó jelentőségű volt, még ha nem is jutottak mindig érvényre messiási-eszkatológikus vonatkozásai. Református teológiai alapon lehetetlennek tartok bármiféle antiszemitizmust; ha találni ilyent valahol, az „politikai megfontolás”-ban gyökerezik.

3. kérdés

Bár a rabbinikus nyilatkozat elején álló „történelmi lehetőség” (historic opportunity) számomra erős megelőlegezés, ha és amennyiben a jelen körülményekre utal, annyiban azonban rendkívüli bátorságra és készségre vall, hogy inkább az „őszinte szeretet és tisztelet” megannyi tapasztalatát tekinti valódi lehetőségnek, arra nézvést, hogy egymásról igazat szóljunk, mintsem az „ellenséges viszony” tényeit. Máskülönben nincs reményünk arra, hogy a testvérietlen viszony valóban elmúlik és nem tér vissza. Eljött az ideje, hogy zsidók és keresztyének összegyűjtsék a múltból is (amint ez a nyilatkozat teszi) azokat a gondolatokat, amelyek egymás kölcsönös megbecsülésére vonatkoznak.

4. kérdés

Az úgynevezett „helyettesítő teológia” igen nehezen tartható tétel a Szentírás alapján. Az újszövetségi fejtegetéseknek egészen más az élük és céljuk; és a legkevésbé sem annak igazolása, hogy az egyház Izrael helyébe lépett volna. Hogyan léphetett volna? A mózesi törvényekhez való bonyolult és vitás viszony, amely az első, jórészt zsidó-keresztyén nemzedékeket áthatotta, éppenséggel más irányba mutat; nevezetesen, arra a kérdésre céloz, hogy miképpen lehetséges minden embernek átadni az üdvösség üzenetét, azzal, hogy az üdvösség ígéretét Isten a szövetség rendjében teljesíti. Az un. „helyettesítő teológia” voltaképpen közönséges allegorizálás, vagyis nem szabályos értelmezés, hanem veszedelmes eltérés attól az üdvtörténeti és ezért történeti (!) valóságtól, amely az Ábrahám elhívását és a vele kötött szövetség ígéreteit hordozza. Isten nem „bánja meg”, azaz nem vonja vissza ajándékait és ígéreteit (Római levél 11,29).  Ugyanakkor tévedésnek tartom azt a véleményt, hogy a „helyettesítő teológia” félretételével egy csapásra megoldódna a misszió sokkal bonyolultabb kérdése. Ezért is fontos a rabbinikus nyilatkozat, mert a misszióról (amit a nyilatkozat magyar fordítója „hittérítés”-ként ad vissza) sokat kell még tisztázó beszélgetéseket folytatni – s ha lehetne, békességben.

5. kérdés

Magyarországon jelenleg, sajnos, igen nagy terhe van az ideológiai és emlékezet-politikai megfontolásoknak, amelyek kevés szabad gondolatot hagynak; a médiában és a kulturális alakzatokban szinte semmit. Jól igazolja ezt a rabbinikus nyilatkozat többnyire közönyös, érdektelen fogadtatása (illetve ignorálása). De ezzel együtt is (sőt, ennek ellenére) a magyarországi (és magyar) „zsidóknak és keresztényeknek példát kell mutatniuk szolgálatról, feltétel nélküli szeretetről és szentségről” (ahogy a nyilatkozat mondja). S mutatnak is. Ha a politikai zenebona olykor-olykor némileg csendesül, mindannyian meghallhatjuk a “halk szelíd hangot” (1Királyok 19,12), amely erre elvezet.

A szerző református püspök