Telepes rabbi: “Igen, rasszisták vagyunk, hiszünk a rasszizmusban”

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Az izraeli Bné David jesiva rabbijai Hitlert dicsőítik, és az arabokat alázzák.

Eliezer Kastiel

Felvételek bizonyítják, hogy egy telepes akadémia tanárai nyíltan hirdetik a zsidóság felsőbbrendűségét. Az igazgató szerint az arabok – genetikai alsóbbrendűségükből eredően – önként vetik alá majd magukat az izraeli megszállásnak.

A Channel 13 hírcsatorna hétfőn tette közzé azokat a felvételeket, amelyeken Eliezer Kashtiel rabbi, az Eli településen működő Bné Dávid jesiva igazgatója az „ostoba és erőszakos” nem-zsidók elnyomására hív fel, azok genetikai alsóbbrendűségére hivatkozva. A videoklipen elhangzik: „A nem-zsidók a mi rabszolgáink akarnak lenni. Zsidó rabszolgájának lenni a legjobb. Ahelyett, hogy az utcán csavarognának, és belekötnének egymásba, a szolgasors értelmet ad életüknek.”

„Olyan népekkel vagyunk körülvéve, akik genetikai problémákkal küszködnek. Ha megkérdezed az egyszerű arabot, hol akar élni, azt válaszolja, hogy a megszállás alatt. Nem tudják, hogyan kell egy országot irányítani, nem értenek semmihez sem.”

Kashtiel így folytatja: „Igenis, rasszisták vagyunk. Hiszünk a rasszizmusban… A világban különböző emberfajok élnek, és az emberek öröklik a génjeiket. Szükségük van a segítségünkre, mert a zsidók sikeresebb faj.”

Egy ugyancsak a Channel 13-on lejátszott, a Bné Dávid jesivában készült klipen Giora Redler rabbi Hitlert dicsőíti: „Mindenben igaza volt, csak éppenséggel a rossz oldalon állt.” Azzal folytatja, hogy nem a náci végső megoldás, hanem a pluralizmus az ’igazi’ genocídium. „A humanizmus eszméje, a világi kultúra, amely azt hirdeti, hogy ’hiszünk az emberben’, az a holokauszt’”.

Giora Redler

Az elhangzottak az ellenzéki törvényhozók felháborodását váltották ki, akik követelik a jesiva pénzügyi támogatásának beszüntetését.

„Nem ez a judaizmus, nem ezek a mi értékeink” – jelentette ki Jair Lapid, a kék-fehér tömörülés parlamenti képviselője. „Az ilyen emberek nem érdemlik meg, hogy rabbinak nevezzük őket… az állami támogatást meg kell vonni addig, amíg a fajvédő rabbikat el nem távolítják állásukból.” Tamar Zandberg, a Merec párt elnöke az oktatási miniszterhez írott levelében ugyanezt indítványozta, hivatkozva „a jesivából áradó sovinizmusra, homofóbiára és gyűlöletre.”

A Channel 13 műsorát követően Kashtiel és Redler nyilatkoztak a hírcsatornának, amelyben állították, hogy a bírálók „kontextusból kiragadva” kezelték az elhangzottakat. Ők éppen hogy „a társadalmi felelősséget hangsúlyozták, a gyengékről való gondoskodásra szólítottak föl.”

Az Eli jesiva a nemzeti vallásos pártok kedvence, mivel az innen kikerülő diákok közül sokan komoly, felelősségteljes tisztségeket töltenek be a hadseregben. A széles körben vitatott illiberális eszmék azonban a kezdetektől fogva jellemezték a tanintézetet. Az alapító Jigal Levinstein egy 2016-os előadásában a melegeket ’beteg és perverz’ embereknek nevezte. Máskor azt nyilatkozta, hogy a besorozott nőket ’megőrjíti’ a szolgálat, elveszítik zsidóságukat. Az ugyancsak alapító Eli Sadan rabbi kikelt a nők iskolázása ellen, mivel az „tönkreteszi legfontosabb képességüket, a hajlamot a családi otthon építésére.” Joszéf Kelner rabbi a nőket ’gyenge képességűeknek’ tartja; szerinte nem igazán értik a szellemi dolgokat.

2017-ben Avigdor Liberman akkori védelmi miniszter megígérte az Eli jesiva finanszírozásának beszüntetését, de azt a legfőbb ügyész – jogi szempontokra hivatkozva – megvétózta. Akkor Liberman bejelentette: azon lesz, hogy korlátozzák a felvételi létszámot, büntetésül az „állandó szexista megnyilvánulásokért.”

A rasszizmus ellen küzdő legnagyobb amerikai zsidó szervezet, az Anti Defamation League közleményben fejezte ki felháborodását. „A legélesebben elítéljük a Bnei David Jesiva rabbijainak kijelentéseit. Edler rabbi szavai, melyekkel megpróbál értelmet, netán még igazolást keresni Hitlernek a zsidók ellen elkövetett atrocitásaiban – mindez súlyos erkölcstelenség.”

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

Címkék:Bnei David jesiva, Eli, rasszizmus

[popup][/popup]