Igen durva választási kampány volt, de legalább nem zsidóztak

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy a minapi honi önkormányzati választás kampányában igen alantas eszközöket vetettek be, de mi hozzátehetjük, a zsidózás, az antiszemita megnyilvánulások nem voltak jellemzőek – eltekintve némi sorosozástól, persze. 

Orbán Viktor a választások előtt néhány nappal a választóknak kiküldött kiküldött levelében arról írt, hogy a “bevándorláspárti” ellenzék “pénzért és hatalomért mindere képes” – de megmaradt a migránsozásnál, és nem váltott át sorosozásba.

A kormánypárti kampányban – főként a kormánysajtóban – azonban újra és újra felbukkant a mumus: “Soros emberei több millió forintot költenek el Tarlós lejáratására, de jóval alacsonyabb intenzitással, mint az EU választások napjaiban. Nem voltak óriásplakátok, kormánypárti híradókban nem sorosoztak tíz percenként – a téma mellékszólam maradt.

Továbbá sem az ellenzék táborát erősítő Jobbik, sem a kormánypártot (csendben) támogató, a Jobbikból kivált Mi Hazánk mozgalom nem használt – nagy nyilvánosság előtt – antiszemita frazeológiát. Ami persze nem jelenti azt, hogy a gondolkodásuk is megváltozott (öt éve még a most megválasztott polgármesterek közül többen vidáman zsidóztak, cigányoztak) de ebben a kampányban jobbnak látták ezeket az eszközöket félretenni. (Alkalmi firkálásokról most ne essék szó.)

Zsidózás nélkül is lehet nagyon durva, méltatlan kampányt folytatni – mondhatjuk, miközben az egyik szemünk sír, a másik nevet. Van valami vigasztaló abban, hogy ebben nem vagyunk egyedül, hanem osztozunk minden jobb érzésű ember fájdalmában.

Mindenesetre a “zéró tolerancia” az antiszemitizmussal kapcsolatban (amibe a sorosozást soha nem értették bele), úgy látszik, most nagyobb hatékonysággal működött. Valamikor talán az alantas eszközökkel folytatott kampányra is kiterjed majd. Ezt nem biztos, hogy megérjük, mert a politikai kultúra változásához nemzedékek kellenek.

De addig is örülhetünk, hogy a magyar politika az egypártrendszer felől ismét a többpártrendszer felé billent vissza. Több mint száz évre visszatekintő jelenség Európában a konzervatív, vallásos vidék és a kozmopolita nagyvárosok együtt létezése. Forradalmas időkben ezek véres küzdelembe bonyolódhatnak (Budapest, München – 1919; Bécs – 1934), de ez a 21. században nem szükségszerű. Nagyon is normális dolog, hogy a kettő, kisebb-nagyobb konfliktusok árán elviseli egymást, az általuk támogatott politikai pártok pedig civilizált versenyben küzdenek a hatalomért.

Szurkolunk, hogy a – régi és új – ellenzéki polgármesterek olyan jól teljesítsenek szakmai téren, mint amilyen jelesen küzdöttek a kampány során. Így tudhatják a hatalomhoz nagyon hozzászokott kormánypárti politikusokat is jobb munkára ösztökélni.