Ifj. Robert Kennedy, Anne Frank és a védőoltás

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Amikor ifj. Robert Kennedy (az 1968-ban lelőtt politikus fia) 2015-ben a gyermekek kötelező védőoltását célzó törvényjavaslat elleni tiltakozásul a “holocaust” kifejezést választotta hasonlatul, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) részéről kemény bírálatban részesült.

Robert Francis Kennedy jr. (Forrás: Pixabay)

„Elnézést kérek mindazoktól, akiket sértett, hogy a világjárvány jellemzéséhez a ‘holocaust’ szót használtam” – szabadkozott a politikus annak idején.

Nézetei azonban azóta mit sem változtak. Vasárnap Washingtonban a National Mall-on nagygyűlést rendeztek a COVID-19 vakcináció kötelezővé tétele ellen, amelyen a következőket mondta: „Még a hitleri Németországban is adott volt a menekülés lehetősége az Alpokon keresztül Svájcba, vagy elrejtőzhettek a padláson, ahogyan Anna Frank tette… Manapság olyan mechanizmusok jelentek meg, amelyek elől nem lehet elmenekülni, elrejtőzni.”

Kennedy az alacsony pályán keringő műholdakban és az ötödik generációs internet hálózatokban is veszélyt lát, Bill Gates-t pedig a személyiségi jogok ellenségének tartja. A beszédről szóló videoklipet Ben Collins NBC riporter osztotta meg a Twitteren. A lengyelországi Auschwitz Emlékmúzeum rögtön bejelentette tiltakozását.

„A náci rezsim áldozatainak szenvedését, megaláztatását, az őket ért kínzásokat és meggyilkolásukat a világjárvány elleni oltás és védekezés kapcsán emlegetni – az erkölcsi és intellektuális hanyatlás jele” – hangzik a múzeum nyilatkozatában.

Kennedy évek óta hangosan bírálja az oltásokat, és számos összeesküvés elmélet szerzője. Szerinte a vakcinák olyan megbetegedések okozói, mint az autizmus a gyermekek körében. Múlt évben letiltották az Instagramról, mert valótlanságokat terjesztett. Tudományos körökben egyetértés van abban, hogy nincs összefüggés a védőoltások és az autizmus között, valamint abban, hogy a vakcinák mellékhatásai minimálisak.

Kennedy írásaiban ismételten a Holokausztot használja oltásellenes álláspontja kifejtésére. Múlt évben könyvet írt a koronavírus vakcinákról; az egyik fejezet címe a „Végső megoldás2-ra hivatkozott. A Guardian kérdésére válaszolva kijelentette: „Nem hinném, hogy a vakcináknak bármi közük lenne a zsidók elpusztításához.”

JTA – Bassa László

támogatás
Pop up banner

Címkék:Anna Frank, Covid 19 oltás, összeesküvés-elmélet

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo