Az elhalasztott romániai államfőválasztás tárgyában adott interjúban Markó Béla úgy vélte, a hatóságok szélsőségesség elleni fellépése nem jelentette volna a véleményszabadság korlátozását, hiszen sem a környező országokban, sem Romániában nem engedik a gyűlöletbeszédet.
„Nagyon sok esetben ez bűncselekménynek számít. A demokráciában mindenfajta véleménynek helye van, kivéve a szélsőséges eszméket. Tehát ha az okokat keressük, az egyik fő ok az, hogy szemet hunytak azok, akiknek nem lett volna szabad” – mondta a Maszolnak.
Emlékeztetett: az 1990-es évek elején, amikor Romániában csírájában volt a demokrácia, „előfordultak mindenféle zavarok”, de később, amikor „konszolidálódni látszott” a demokrácia, ilyesmi már nem fordult elő. Az idei választások alkalmával sem történt volna, ha a hatóságok idejében fellépnek – vélte a politikus.
Markó Béla úgy értékelt: a belügyminisztérium, az igazságügyi tárca és a titkosszolgálatok sem tették a dolgukat, ami a hatáskörük, a kormány és az államfő is azt állítja, hogy nem tájékoztatták őket.
Úgy vélte, számos lehetőség lett volna idejében fellépni, és nem jutni oda, hogy két nappal a második forduló előtt kelljen elhalasztani a választást.
Az RMDSZ volt elnöke szerint becsapták azokat, akik Calin Georgescura szavaztak az első fordulóban, és most úgy érzik, hogy megfosztották őket az újabb voksolás lehetőségétől:
„Becsapták mindenféle miszticista eszmékkel, megfoghatatlan üzenetekkel, amelyek arról szóltak, hogy itt a politikai rendszert meg kell változtatni, és ezáltal próbáltak eljutni a társadalom – ezek szerint nagyon is jelen lévő – kiábrándult rétegeihez. Közben a jelek szerint tulajdonképpen egy olyan külső befolyásról volt szó, amelynek minden valószínűség szerint elsődleges célja az, hogy más irányba fordítsa Romániát, eltávolítsa vagy elszakítsa a NATO-tól és az Európai Uniótól” – mondta, aláhúzva, hogy ezek az emberek valójában a kiábrándultságuknak adtak hangot. (MTI)