„Hősök”, akik zsidókat gyilkoltak 1929-ben

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

Kilencven évvel a hebroni arab pogrom után a Palesztin Hatóság (PH) még mindig dicsőíti az elkövetőket.

A három kivégzett gyilkos az Al Fatah honlapján 2017. június 17-én

Az 1929 évi hebroni mészárlásnak 67 zsidó esett áldozatul. Az arabok Jeruzsálemben és Cfáton is öldököltek. Egy hét leforgása alatt összesen 130 zsidót gyilkoltak meg.

Az 1929. augusztusi véres eseményeket követően a brit mandátumi erők több tucat helyi arab lakost vettek őrizetbe és állítottak bíróság elé. A halálos ítéletek többségét életfogytiglani börtönre változtatták, három vádlottat viszont, akik – a brit kormány által a Népszövetségnek beterjesztett jelentés szerint – „különösen bestiális gyilkosságokat hajtottak végre Cfáton és Hebronban”, 1930. június 17-én kivégeztek. A PH minden évben megemlékezik a kivégzett gyilkosokról, Muhammad Jamjoumról, Fuad Hijaziról, and Ataa Al-Zirről.

Mahmúd Abbász PH elnök Fatah pártjának szóvivője 2016-ban odáig ment, hogy követelte: Nagy Britannia „hivatalosan és nyilvánosan kérjen bocsánatot népünktől… és a palesztin mártírok (sahidok) családjaitól, akiket a mandátumi hatalom hidegvérűen ölt meg 1930. június 17-én.” Abbasz azt is követelte, hogy a „hősök” nevét örökítsék meg a palesztin „mártírok listáján, mert az ügy, amelyet szolgáltak, a palesztin történeti narratíva különlegességét hirdeti… a brit mandátumi időktől fogva. Emlékeztesse ez Nagy Britanniát és a világot tragédiánkra és elűzetésünkre a szülőföldünkről.”

A palesztin historiográfiában az 1929 évi mészárlást „Al-Burak forradalom” néven tartják számon. Azzal igyekeznek igazolni 130 zsidó meggyilkolását, hogy az válasz volt arra, amikor a zsidók Tisa böÁv – a templom lerombolásának évfordulóján – a Siratófalnál elénekelték nemzeti himnuszukat. (Az arabok Al-Burak falnak nevezik, arra az iszlám hagyományra alapozva, hogy Mohamed próféta a falhoz kötötte lovát, Burakot, mielőtt a Templomhegyről a mennyekbe emelkedett.)

Ez évben a PH erőszakra hívott fel, amiért a zsidók Tisa böÁv-i imát mondtak a Templomhegyen.

A három kivégzett gyilkos fontos szerepet játszik a palesztin mártírkultuszban, tetteiket dalokban dicsőítik.

A Times of Israel cikke nyomán Bassa László

Címkék:hebroni pogrom, palesztin propaganda

[popup][/popup]