Holokausztoktatás Magyarországon: javaslatok az új kiállítás szempontjaira

Írta: Kovács Mónika - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

Új Holokauszt emlékhely, a Sorsok Háza létesítésére készül a kormány, a Holokauszt Emlékév keretében Budapesten, a józsefvárosi pályaudvar helyén. A projekt koncepciójáról keveset tudni. Felkerült az internetre a Sorsok Háza előkészítő anyagaként készült egyik tanulmány. Ha ennek szellemében valósulna meg az oktatómunka, közelíthetne a nemzetközi modellhez. Egyelőre azonban kérdés, milyen formában jön létre az intézmény, és mennyire fogadja meg a felkért szakemberek ajánlását. Kovács Mónika tanulmány formájában előterjesztett javaslata az elsősorban gyerekek, fiatalok számára készülő kiállítás/múzeum szociálpszichológiai és oktatási szempontjait tárgyalja.

HEJOSZ_logo_hun2

A tanulmány a „Sorsok Háza – Európai oktatási Központ” szakmai tartalmáért felelős Közép és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készült.

Az új múzeum/emlékhely létrehozásakor azt kell meghatározni, hogy mire kívánja helyezni a hangsúlyt, milyen kontextusban szeretne kapcsolódni a holokauszthoz: a holokauszt történetét szeretné bemutatni, a holokauszt emlékhelye kíván lenni, vagy a holokausztoktatás intézményévé akar válni. A holokauszt oktatására és emlékezetének megőrzésére sok intézménye jött létre szerte a világban[1], nagyrészük Európában[2]. Ezen intézmények fókusza függ attól, hogy mikor jött létre az adott intézmény: a régebbi intézmények és kiállítások inkább a holokauszt történetére koncentrálnak, míg az újabbak a holokausztot az emberi jogok és a népirtások megelőzésének kontextusában mutatják be. Illetve, hogy maga a helyszín kapcsolódik-e specifikusan a holokauszthoz – pl. Wannsee[3], Drancy[4], Westerbork[5], a berlini Topography of Terror[6], Auschwitz[7] vagy Terezin[8] – vagy éppen azért van jelentőségük, mert egy adott főváros központi helyén emlékeznek és emlékeztetnek a holokauszt európai és helyi történetére, ilyen pl. az első európai holokauszt múzeum Párizsban[9], az USHM[10] Washingtonban vagy berlini holokauszt emlékmű[11] mellett létrehozott kiállítás.

Budapesten 2004-ben megnyitott HDKE bár aránylag fiatal intézmény, inkább a „klasszikus fővárosi” megközelítések sorába tartozik: a magyar holokauszt történetét mutatja be egy olyan helyszínen, aminek önmagában nincs kiemelkedő holokauszt-történeti vonatkozása. Bár sajnálatos módon a HDKE az elmúlt tíz évben nem lett a hazai holokausztoktatás központja, és különösen az elmúlt pár évben nemzetközi szereplése is siralmas, magát az állandó kiállítást a nemzetközi szakma nagy elismeréssel tartja számon. Egy ugyanebben a városban létrejövő új intézmény esetében nincs szükség sem a HDKE kiállítás megkettőzésére, sem egy azonos céllal létrejövő alternatív kiállításra. A két intézmény célcsoportja sem tér el, hiszen minden holokauszttal foglalkozó intézmény elsődleges célcsoportja az iskolás korosztály, a HDKE is elsősorban ezt a korosztályt célozza (bár nem különösebben sikeresen). Bár a HDKE állandó kiállításának vannak gyenge pontjai pedagógiai szempontból, azt mégsem lehet mondani, hogy iskolások számára ne lenne ajánlott a kiállítás megtekintése, bár a sokkoló képek és filmek miatt csak középiskolás kortól. Éppen ezért egy új profilú intézmény létrehozásának van csak értelme.

sorsokhaza_terv

A Sorsok Háza látványterve

Az újonnan létrehozandó intézmény óriási lehetőség arra, hogy létrejöjjön a holokausztoktatás, az emberi jogi oktatás, a demokrácia oktatás és az előítélet-mentesség oktatás országos központja. Olyan kiállításra és olyan intézményre van szükség, amely az emberi jogok kontextusába helyezi a holokausztot, és amely úgy képes bemutatni a holokauszthoz vezető politikai folyamatokat és egyéni döntéseket, hogy az iskolás gyerekek megértsék, hogy milyen fontos az emberi jogok és a demokrácia védelme, ha komolyan vesszük – a politikusok által oly sokszor hangoztatott – „soha többé” fogadalmát.

Európában talán a leglátogatottabb holokauszthoz kapcsolódó intézmény – az auschwitzi emlékhelyen kívül – az amszterdami Anne Frank Ház[12] jó példa egy ilyen szemlélettel létrehozott holokausztoktatási intézményre[13]: bár a kiállítás autentikus helyen jött létre – tényleg abban a házban bujkált Anne Frank és családja – az utolsó teremben a jelen emberi jogi dilemmáival szembesítik a látogatót, akik egy szavazógép segítségével dönthetnek is a bemutatott dilemmákkal kapcsolatban, expliciten összekötve Anne történetét az emberi jogok védelmének fontosságával. A naplóhoz kapcsolódva Anne Frank történetéből is elsősorban a holokauszthoz vezető utat mutatja be a kiállítás, nem részletezi a népirtás történetét (a napló megszakad, amikor a családot letartóztatják).  Az intézmény projektjei jóval túlmennek a holokauszt történetének bemutatásán (ilyen például az EBESZ-Emberi Jogok Irodája által támogatott antiszemitizmusról szóló oktatási projekt[14]) vagy egyáltalán nem is a holokausztról szólnak (például a „Free to choose” projekt[15]).

Amikor a holokausztoktatás magyarországi lehetőségeiről gondolkodunk, figyelembe kell venni azt is, hogy Budapesten nincs olyan múzeum, amely 21. századi színvonalon mutatná be az európai és magyar zsidóság történetét és kultúráját, amely megjelenítené a mai magyar zsidó kultúra és identitás sokszínűségét. A Dohány utcai zsinagóga mellett működő elsősorban kegytárgyakat bemutató kopottas kiállítás nem is említhető egy napon olyan korszerű és átfogó kiállításokkal, mint pl. a berlini zsidó múzeum hatalmas állandó kiállítása[16] – amely mellett gyakran provokatív és izgalmas időszaki kiállítások is vonzzák a látogatókat[17] -, vagy Varsóban nemrég elindított a lengyel zsidóság ezer éves történetét bemutatni kívánó lenyűgöző projekt[18].

Berlinben azt ismerték fel, hogy a holokauszt történetével foglalkozó kiállítások mellett szükség van a zsidóság történetének szentelt külön múzeumra is, hiszen a holokausztoktatás fókuszába elsősorban az elkövetőket, a be nem avatkozókat és az embermentőket kell állítania, ahogy Adorno fogalmaz: „az okok az üldözőkben keresendők, nem az áldozatokban, akiket a legnyomorúságosabb ürügyekkel gyilkoltak meg”[19]. Mindazonáltal oktatási szempontból mindenképpen reflektálni kell arra a problémára, hogy ilyen témájú színvonalas budapesti kiállítás híján hogyan mutatható be úgy a holokauszt, hogy a gyerekek ne a zsidó=holokausztáldozat „üzenetet” vigyék magukkal a zsidóságról, annak minden veszélyével együtt (pl. az áldozat hibáztatása[20] vagy a holokauszt miatt érzett bűntudatból fakadó ellenszenv – a másodlagos antiszemitizmus – kialakulása).

A holokausztoktatás és kollektív emlékezet

Az iskolai történelemoktatást az analitikus történelemtudomány és a kollektív emlékezet közé helyezhetjük el[21]. Az analitikus történelemtudomány céljával és funkciójával kapcsolatban aránylag egyszerű a dolgunk: fel kell tárnia minél részletesebben, a lehető legtöbb szempontból, a lehető legpontosabban és legobjektívebben a történelmi eseményt, szereplőinek motivációit és cselekedeteit. Az analitikus történeti kutatásnak elvileg minden történelmi esemény tárgyává válhat, valójában minél jelentősebb egy történelmi esemény következményeiben, annál nagyobb valószínűséggel kutatják. Ugyanakkor a történeti kutatás önmagában nem jelenti a holokauszt társadalmi „feldolgozását”. A holokauszt–szakértők kis körén kívül nem sokan olvassák a történeti szakmunkák idevonatkozó fejezeteit. Társadalmi „feldolgozásról” akkor beszélhetnénk, ha a holokauszt részévé válna a kollektív emlékezetnek.

A kollektív emlékezet célja sokszor éppen ellentétes az analitikus történelemtudományéval: egy szempontból – a (nemzeti) csoportéból – leegyszerűsített és elfogult történelemképet nyújt, amelynek funkciója elsősorban nem a megismerés, hanem a pozitív csoportidentitás kialakítása. Jellemző a kollektív emlékezetre, hogy azok a történelmi események kerülnek a középpontjába, amelyekben a nemzeti csoport „jól szerepelt”; a jelen szempontjából elhibázottnak vagy egyenesen bűnösnek tartott cselekedetek „elfelejtődnek” vagy be sem kerülnek az emlékek közé. A kollektív emlékek kialakításának legfontosabb motívuma a csoport identitásának fenntartása. Az pedig szociálpszichológiai közhely, hogy a csoportok – éppúgy, mint az egyének – a pozitív identitás fenntartására motiváltak.

schmidt_maria_MTI

Schmidt Mária publikációi, interjúi miatt sokan aggodalmukat fejezték ki a Sorsok Házával kapcsolatban (fotó: MTI)

Míg a kollektív emlékezettel kapcsolatban a kutatók általában az emlékezet kontinuitását hangsúlyozzák, addig a holokausztra való kollektív emlékezés a nem–áldozat csoportok részéről csak akkor lehetséges, ha radikálisan hangsúlyozódik a diszkontinuitás. Diszkontinuitás magával a csoporttal – ez történik akkor, amikor az elkövetők és be nem avatkozók leszármazottai az áldozatokkal vállalnak közösséget és azonosságot – vagy a csoport hagyományával és történelmével – ennek lehettünk tanúi a hatvanas–hetvenes években, amikor a politikai színtérre betörő „diákok”, a háború után születettek generációja látványosan szakított az előző generáció értékrendjével; e szakítás egyik legfontosabb érve éppen a világrendnek a holokausztba torkolló csődje volt[22]. Ugyanakkor még ebben az esetben sem a bűnök elkövetése válik a kollektív emlékezet részévé, hanem az áldozatok története a velük való azonosulás révén. Ilyen értelemben a későbbi generációk „szabadon” választhatnak a számukra felvállalható múltak között, az elkövetők és be nem avatkozók története helyett választhatják akár az áldozatok identitását is.

A holokausztoktatás elsődleges funkciója kompenzálni azt, hogy a kollektív emlékezet csak az áldozatok történetét képes befogadni. Az USA-ban és Nyugat-Európában a nyolcvanas években a holokauszt azzal a céllal került be az iskolai oktatásba, hogy annak negatív példáját a demokrácia értékeinek átadására „használják fel”. Ilyen értelemben a holokausztoktatás sem tekinthető az analitikus történettudomány térhódításának az iskolákban, hiszen ha az lenne, akkor nem lehetne célja vagy tanulsága. Ugyanakkor gyakran nem fér bele a hagyományos, a hivatalos kollektív emlékezetet képviselő – nemzeti – történelemoktatásba sem, hiszen éppen a diszkontinuitás megalapozása a célja, azaz a holokauszt utáni értékrend átadása.

A holokausztról való oktatás Magyarországon

A holokausztról való oktatás alatt általában a történelemoktatás keretében történő vagy a történelemoktatást kiegészítő ismeretátadást értjük: politika- és eseménytörténetet, elsősorban annak feltárását milyen ideológia és politikai folyamatok (pl. politikai antiszemitizmus, jogfosztó törvénykezés) és politikai döntések vezettek a népirtáshoz, a politikai szereplőket milyen felelősség terheli ezekért, és mi lett politikájuk társadalmi következménye (pl. az egyes társadalmi csoportok számára milyen előnyökkel járt a zsidó állampolgárok jogfosztása). A magyar oktatásban jellemző módon igen rövid idő van erre a témára a tanmenetben (rövid említés először 8. osztályban történik, majd a közoktatás utolsó évében, amikor már nincs idő egyetlen téma elmélyítésére sem), a hétköznapi emberek tapasztalatát és döntéseit nem nagyon jut idő elemezni, az áldozatok személyisége sem jelenik meg olyan formában, hogy lehetőség lenne empátia megtapasztalására. A HDKE állandó kiállítása kiegészítheti, elmélyítheti az adott korszak megismerését, azonban fókuszában elsősorban a politikatörténet áll, a „hétköznapi” emberek viselkedéséről és a döntéseiről való gondolkodásra nem nagyon ad alkalmat.

Természetesen egyes tanárok dönthetnek úgy, hogy több időt szentelnek ennek a témának, de ez elsősorban az ő motivációjuktól függ, csak kevés olyan iskola van, amely prioritásnak tekinti a holokausztról való oktatást[23]. Néhány emléknapi kiadványon, és évi 20-25 tanár Yad Vashembe utaztatásán kívül az oktatásért felelős minisztérium nem sokat tesz és tett azért, hogy a közoktatásba a korábbinál nagyobb súllyal és nemzetközi standard-eknek megfelelő módszerekkel szerepeljen a téma, a tanárok továbbképzése ezen a területen elsősorban az ngo-kra maradt. A központosított magyar oktatási rendszerben a minisztérium érdektelensége önmagában is (negatív) üzenet az iskolák és tanáraik számára.

Holokausztemlékezet az iskolában

Bár a holokausztemlékezet intézményesülni látszik az elmúlt 15 évben, az, hogy mi történik az iskolai emléknapon az egyes iskolákban és osztályokban, nagyban függ az adott iskolától és gyakran az osztályfőnöktől (ha nincs központi rendezvény az iskolában). Vannak iskolák, ahol egyperces néma felállást rendelnek el (valószínűleg úgy, hogy a gyerekek azt se tudják, miről van szó), máshol megnéznek egy holokauszttal kapcsolatos filmet vagy versmondásos „hagyományos” iskolai megemlékezést tartanak, és vannak példák arra is, hogy komoly kiállításokkal és projektekkel készülnek a gyerekek az emléknapra. Az emléknappal kapcsolatos információk anekdotikusak, nem készült felmérés azzal kapcsolatban, hogy mi folyik az iskolákban a 2000 óta bevezetett különböző emléknapokon.

Egyetemistákkal – akik az emléknap bevezetése után jártak középiskolába – való beszélgetések alapján az megállapítható, hogy az emléknap bevezetése nem hozott áttörést: hallgatóim többsége nagyon keveset hallott a holokausztról és nem is érezte személyesen relevánsnak ezt a témát. Természetesen ebből csak óvatosan lehet általánosítani, de úgy tűnik, hogy sok iskola inkább elszabotálja az emléknapot, mert – felkészítés hiányában – a tanárok nem tudnak mit kezdeni ezzel a témával. Sok jó szándékú tanár pedig még a saját „antifasiszta” oktatási emlékeire alapozva úgy képzeli el a hatékony oktatást a holokausztról, hogy a minél sokkolóbb képek és tapasztalatok „önmagukért” beszélnek – pl. úgy viszik el a gyerekeket az auschwitzi emlékhelyre, hogy szinte semmi felkészítés nem történik előtte, és utána sem kapnak segítséget a látottak feldolgozásához -, sosem hallottak a holokausztoktatás pedagógiájáról és így több kárt okoznak, mintha nem csinálnának semmit.

Holokausztoktatás

A holokausztoktatás meghonosítására elsősorban ngo-k tettek kísérletet az elmúlt tizenöt évben, gyakran külföldi példákat „importálva”, bár időre-időre a HDKE-re is hatottak ilyen megközelítések (így vették át például a kortárs-vezetés módszerét annak idején az Anne Frank Háztól). A holokausztoktatást a holokausztról való oktatástól az különbözteti meg, hogy a holokausztban érintett teljes társadalmat vizsgálja: egyes embereket, mind az áldozatok, mind a többségi társadalom tagjai közül. Nem csak a politikusok, hanem a hétköznapi emberek döntéseit is vizsgálja, az elkövetőkét és az elkövetők támogatóiét éppúgy, mint a be nem avatkozókét és az embermentőkét. Célja nem egyszerűen az „ismeretátadás”, hanem társadalomkritikai szemléletmód kialakítása: arra igyekszik ösztönözni a diákokat, hogy a holokauszt társadalma vizsgálatának szempontjait saját hétköznapjaikban is alkalmazzák, legyenek figyelmesek a kirekesztő és antidemokratikus ideológiákra és viselkedésekre, hogy a passzivitást elutasítva álljanak ki saját és mások emberi jogai és a demokrácia mellett[24].

Elsőként a ’90-es évek végén történt kísérlet[25] a „Facing history and ourselves. The Holocaust and human behavior” című amerikai tananyag meghonosítására, amely az egyik legnépszerűbb holokausztoktatási program az USA-ban[26]. Fókuszában a holokauszt társadalmának különböző szereplői állnak – elkövetők, be nem avatkozók, embermentők -, háttere Hannah Arendt politikai filozófiája, és a holokauszt történetét egyértelműen az emberi jogok és az aktív állampolgárság kontextusában vizsgálja. A kezdeti sikerek után – a szöveggyűjtemény magyar változatának megjelentetése, akkreditált tanárképzések indítása – nem sikerült szélesebb körben bevezetni ezt a tananyagot. Ennek egyik oka az volt, hogy nem sikerült a tanárok elég nagy körét elérni ahhoz, hogy ki tudják tágítani az iskolai kereteket a program befogadására. 1-2 a holokausztra szánt történelemóra keretében ez a tananyag nem valósítható meg, Amerikában is inkább tanórán kívüli keretekben foglalkoznak vele.

A „Facing history and ourselves” tananyagon kívül három külföldi kezdeményezés indult még el Magyarországon. Az első az utazó Anne Frank kiállítás volt, amely helybe viszi pár hétre nem csak az amszterdami Anne Frank Ház kiállításának mobil változatát, hanem az általuk kifejlesztett kortársvezetési módszert is, bevonva a helyi gyerekeket az oktatási folyamatba. A másik a Centropa Alapítvány[27] oktatási projektje, amelynek helyi képviselői nem csak felbecsülhetetlen értékű családtörténeti anyagot gyűjtöttek magyarországi túlélőkkel készített interjúikban, de ezekből oktatási anyagokat is közzétettek és tanár-továbbképzéseket is tartottak. Ez a program könnyen illeszthető a hagyományos – történeti – megközelítésbe, hiszen elsősorban az áldozatok szempontjából tárja fel a múlt emlékeit. A HDKE-ben is bemutattak az anyagból egy részt időszaki kiállításként. A harmadik projekt a Shoah Alapítvány magyarországi tevékenysége, amely a Centropa-hoz hasonlóan túlélők visszaemlékezését használja kiindulópontként, de tananyagaik az áldozatok egyéni történeteinek továbbadásán túl az emberi jogok és aktív állampolgárság előmozdítását célozzák.

Természetesen ezek mellett a nagy projektek mellett számtalan más projekt jött létre az elmúlt 10-15 évben a holokauszt áldozatairól való megemlékezés, helyi holokauszt történetének feltárása és részben oktatási célból. Ezek egy része – például a holokauszt során elpusztított pápai zsidóságról szóló „Elfeledett szomszédaink” című kiállítás[28] – olyan magas színvonalúak voltak, hogy más városoknak is példaként szolgálhatnak, míg mások szakmailag igen csak megkérdőjelezhetőek (pl. az úgy nevezett vagonkiállítás projekt).

Miért van szükség ma a holokausztoktatásra Magyarországon?

A legutóbb nyilvánosságra hozott ifjúságkutatási vizsgálatok szerint[29] a magyar fiatalok konformok, passzívak, a demokráciát nem érzik magukénak, a demokratikus intézményrendszer működését pedig nem ismerik és nem értik. Csak 40%-uk tartja a demokráciát a legjobb politikai rendszernek, erős nosztalgiát táplálnak a Kádár-rendszer iránt (amelyben nem éltek). A politikával egyáltalán foglalkozók jelentős része a Jobbikkal szimpatizál, egy olyan párttal, amely nem egyszerűen ellenzéki, hanem antidemokratikus, rasszista, antiszemita és homofób, és világnézete nem terjed túl az összeesküvés elméletek logikáján. Azon túl tehát, hogy kötelességünk átadni a magyar holokauszt történetét a következő generációknak számos más aggodalomra okot adó jelenség is tapasztalható a fiatalok körében, amelyre a szocializációs szereplők – iskola, család, egyéb közösségek – nem adnak olyan az emberi jogok és a demokrácia iránt elkötelezett válaszokat, amelyeket a fiatalok maguk találhatnak meg a holokauszt tanulmányozása során. Ha ez az értékrend nem jelenik meg az oktatásban[30], akkor könnyen kialakulhat az a történelemből ismert helyzet, hogy akár demokratikus úton is elveszhet a nehezen kivívott demokrácia.

A teljes szöveg itt olvasható.



[1] Ezek listáját lásd az IHRA által létrehozott web-oldalon: http://www.memorial-museums.net/WebObjects/ITF.woa/1/wo/HaANt2ZaeCIr2qeBRrsl9g/5.5

[2] A jeruzsálemi Yad Vashem óriási szakmai tekintéllyel bíró intézményként az egyik legfontosabb szereplője a holokauszoktatásnak szerte a világon, de az izraeli nézőpont specialitása és maga az intézmény mérete és szerepe miatti egyedülállósága nyilvánvaló. http://www.yadvashem.org/

[13] lásd FRA Human rights education …, 21-22.old.

[19] Adorno, 30.old.

[20] „Naivitásra vall azt hinni, hogy ha elmondjuk és megmutatjuk, milyen sokat szenvedtek a holokauszt áldozatai, akkor a gyerekek jobban fogják szeretni őket. Ennek inkább az ellenkezője igaz. Az emberek nem szeretik az áldozatokat, és a gyerekek sem kivételek ez alól. A pszichológusok ezt a jelenséget az áldozat hibáztatásának nevezik.” Abram, 158.old.

[21] Novick That nobel …, 70.old.

[22] van Vree Auschwitz …

[23] A Shoah Alapítvány nemrég kezdte el a partner iskolák hálózatának kiépítését, de egyelőre még csak néhány iskola vesz ebben részt.

[24] lásd Kovács Holokausztoktatás …

[25] Ezt a programot a Hannah Arendt Egyesület hozta be Magyarországra elsősorban a Soros Alapítvány támogatásával.

[29] Political Capital, 4-5.old.

[30] Az FRA 2010-ben publikált felmérése szerint az emberi jogok oktatására általában kevés figyelmet fordítanak az EU-ban és a tanárok is kevés ismerettel rendelkeznek az emberi jogokról: lásd FRA Human rights education …, 9.old.

 

támogatás
Pop up banner

Címkék:Holokauszt Emlékközpont, Sorsok háza

[popup][/popup]