Holokauszt-emlékülés a német parlamentben

Az idei megemlékezésen a Soá magyar túlélője, Szepesi Éva mondott beszédet.

A Nemzetiszocializmus Áldozatainak Emléknapját 1996-ban vezette be Németországban Roman Herzog, akkori szövetségi elnök. Azóta minden év január végén ünnepi emlékülést tart a német parlament, a Bundestag a náci bűnökre való emlékezés, a zsidók és más csoportok elleni gyűlöletre való figyelmeztetés jegyében. Az idei megemlékezésre január 31-én került sor, melyen a parlament tagjain kívül a Franz-Walter Steinmeier szövetségi elnök, Olaf Scholz kancellár, a vallási közösségek vezetői, számos közéleti személyiség és hatvan diák vett részt. A 91 éves Auschwitz-túlélő, Szepesi Éva és a 74 éves sportriporter Marcel Reif volt a meghívott szónok, akik Soá túlélőinek első, illetve második generációját képviselték. Mindketten küldetésüknek tekintik a holokauszt emlékezetének – generációkon átívelő – életben tartását.

„A németek hatmillió zsidót gyilkoltak meg. Sokáig azt reméltük, hogy ez a tudás immunissá teszi a következő generációkat az antiszemitizmussal szemben. Napjainkban rá kellett jönnünk, hogy ez nem igaz. A zsidógyűlölet nem a múlt problémája. Az antiszemitizmus a jelen problémája” – figyelmeztetett bevezetőjében Bärbel Bas, a Bundestag elnöke, utalva a Németországban elharapódzott zsidóellenes megnyilvánulásokra.

Szepesi Éva egy fél életen át nem beszélt az átélt borzalmakról. 1995-ben, Auschwitz felszabadításának 50. évfordulóján törte meg először a hallgatását, és írta le később emlékeit, az Ein Mädchen allein auf der Flucht (Egy lány egyedül menekül) című könyvében, amely eddig öt kiadást ért meg. Az ötvenes évek óta Frankfurtban élő elegáns hölgy hajlott kora ellenére mind a mai napig rendületlenül járja az iskolákat, ahol diákoknak meséli el történetét.

Erős magyar akcentussal, de hibátlan németséggel megtartott megrendítő beszédében Szepesi Éva először az élettörténetét vázolta fel. Kislányként hurcolták Auschwitz-Birkenauba, ahol egy szlovák felügyelőnő tanácsára tizenhat évesnek adta ki magát, ez mentette meg a gázkamrától. Elmondta, hogy előtte miként menekítették Budapestről Szlovákiába, ahol végül elfogták, hogyan ölelte meg utoljára édesanyja, mikor látta utoljára az öccsét, hogy soha többé nem hallott a munkaszolgálatra behívott édesapjáról. A háború után nagybátyja vette magához, majd nagyon fiatalon megházasodott. Szónoklata második részében a mai német társadalomhoz szólt. „Higgyék el” – mondta, „nem könnyű a számomra 91 évesen itt állni. De ha csak néhány embert érek el szavaimmal, máris megérte.” Arra szólította fel az embereket, hogy ne fogadják közömbösen a gyűlöletet és az előítéleteket a különböző embercsoportokkal szemben. „A Soá nem Auschwitz-cal kezdődött. Szavakkal kezdődött, a társadalom hallgatásával és azzal, hogy az emberek elfordították a fejüket!” – folytatta.

Elmondta, mennyire fáj neki, hogy a zsidókat még ma is támadják csak azért, mert zsidók. A tavaly október 7-i, Izrael elleni Hamász-támadást olyan napnak nevezte, amely „számunkra, a zsidók számára mindent megváltoztatott”. Azóta az ő mindennapjait is fokozott biztonsági intézkedések, antiszemita incidensek és félelmek jellemzik. Több előadását azért mondták le, mert a szervezők nem tudták garantálni a biztonságát, másokat csak rendőri kísérettel tarthatott meg. Megrémíti a szélsőjobboldali pártok előretörése. Elmondta, hogy egyelőre még védi őt a demokrácia, de felszólította az embereket, hogy ne csak a jobboldali szélsőségesek ellen tüntessenek, hanem a mindennapi életben is mondjanak ellent az embergyűlölő kijelentéseknek. Szeretné, ha a társadalom nem hallgatna, amikor például a szomszédos asztalnál antiszemita megjegyzéseket tesznek. „Vétkesek közt cinkos, aki néma” hangzott el Babits Mihály híres mondatának német megfelelője. „Mindig azt mondom az embereknek, akikkel beszélek: Arról ti nem tehettek, ami történt. De ti vagytok felelősek azért, ami most történik!”

Beszéde legvégén a meggyilkolt édesanyjához szólt Szepesi Éva: „Drága Mama! Köszönöm, hogy időben kimenekítettél! Milyen erősnek kellett lenned ahhoz, hogy engem, a tizenegy éves kislányodat elengedd azokban a szörnyű időkben, abban bízva, hogy túlélem. És most itt állok a Bundestagban, hogy tanúságot tegyek. Ez soha nem volt fontosabb, mint most, mert a “Soha többé!” most van.”

A hallgatóság állva tapsolva köszönte meg Szepesi Éva bő tízperces beszédét. Az őt követő Marcel Reif, aki ismert sportújságíró szintén köszönetet mondott neki: „Hatalmas szívével egy második esélyt adott ennek a másik, új Németországnak, hogy másképp, jobban és helyesen tegye a dolgát” – fejtette ki. Azután arról beszélt, hogy lengyel zsidó édesapját megszöktették a haláltáborba induló vonatból. A Soá utáni lengyelországi pogromok elől Nyugat-Németországba menekült, mert itt éltek rokonok, barátok, akik segíteni tudták. A Papa soha nem beszélt arról, amit a háború alatt átélt, mert a fiának és lányának egy boldog, óvott gyerekkort akart biztosítani. „Nem kellett, nem szabadott feltételeznünk, hogy minden postás, pék, villamosvezető vagy tanár a nagyszüleink lehetséges gyilkosa” – magyarázta Reif. Elfogadta a „hallgatás e meghitt köpenyét.” De nem is mert rákérdezni, mert félt azoktól a borzalmaktól, amiket meg kellett volna hallgatnia. A valóság így is egyértelmű volt: nem voltak nagyszülei, és ő tudta, hogy miért. Csak később jött rá, hogy apja egy rövid jiddis mondatban fontos örökséget hagyott számára, amit sokszor ismételt: „Zei a mencs! (Légy ember!)”.

Az ülést követően a két szónok a jelenlévő diákcsoporttal külön is találkozott. A Szombat tudósítójával beszélgetve Szepesi Éva elmondta, mennyire megtisztelő, de egyben megerőltető feladat volt számára ez a felkérés és mennyire jólesett neki a sok gratuláció. Amikor a szélsőjobboldal aggasztó előretöréséről beszélt, akkor többek között arra az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű, szélsőjobboldaliként besorolt pártra is gondolt, amelynek az egyik vezetője néhány éve „Németország többezer éves sikeres történetén mindössze egy kis madárszarnak” nevezte a holokausztot, és amely párt frakciója is jelen volt az ülésteremben. Elmesélte, hogy az aggasztó biztonsági helyzet ellenére továbbra is járja az országot. Néhány napos pihenés után Erfurtban, Kölnben és Hamburgban fog résztvenni rendezvényeken, és tavasszal talán Budapestre is eljut. Könyvét szívesen megjelentetné magyarul is, de egyelőre nincs kiadó, amely vállalná.