Holokauszt 80: Hogyan kell „jól” emlékezni? – viták a Mazsök pályázati döntéseiről

„Nem a zsidókat kell emlékeztetni arra, hogy volt Holokauszt, hanem a többségi társadalmat”. A Zsidó Közösségi Fórum szervezetei elégedetlenségüket jelezték a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány emlékévi pályázati döntéseivel kapcsolatban, és konzultációt kezdeményeztek.

Magyarország kormánya 2023 év végén úgy döntött, hogy több mint 1 milliárd forinttal támogatja a Holokauszt 80 (H80) emlékévnek a megemlékezéseit. A feladat végrehajtására a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványt (Mazsök) jelölte ki.

Varga Mihály pénzügyminiszter, Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert kérte fel, hogy a megemlékezések érdekében gondoskodjon 1 milliárd 600 ezer forintnyi forrás biztosításáról, amelynek szétosztásáról a Mazsök-öt bízta meg.

„Alapvetően két részre lett osztva a pénzösszeg fölhasználása. A teljesítési segédekre és a civil szervezetekre. Jelen pillanatban a teljesítési segédek közé tartozik a három bejegyzett zsidó egyház (Mazsihisz, EMIH, Ortodoxia) és az Élet Menete Alapítvány. A civil szervezetek esetében ötletbörzéről volt szó, amelyben megkértük valamennyi zsidó civil szervezetet, aki a magyarországi közéletben bármilyen szerepet tölt be, hogy küldjék be az ötleteiket. Tehát pályázat nem lett kiírva, hanem gyakorlatilag egy ötletbörze, amelyre több mint 100 ötlet érkezett be. A Mazsök és a Holokauszt 80 (H80) bizottsága ezek közül 27-et választott ki és döntött azok mellett, amik érdemesek lettek a megvalósításra” – mondta Szabó György, a Mazsök elnöke.

Az ötlet kiírás meghatározta azokat a szempontokat és témaköröket, amelyekre az ötleteket várta a Mazsök.

„Elsősorban a vidékre próbáltunk fókuszálni, és ennek a kiírása alapján érkeztek be az ötletek. Budapest pezseg a zsidó élettől, ezért alapvetően úgy gondolom, hogy a vidékre való hangsúlyhelyezés jóval fontosabb, mint a Budapesten megvalósítandó programok. Ezek sokszor több elemet tartalmaznak, nem egy-egy konkrét eseményről szólnak, hanem több programból álló rendezvénysorozatból állnak össze. Ez a 27 nyertes ötlet ezért jóval több program megvalósítását teszi lehetővé. Úgy gondolom, hogy akik számos kritikával illetnek minket, azok nem veszik figyelembe, hogy önmagában az Egyházak lebonyolításában több száz program folyik egymással párhuzamosan az ország egész területén.”

Szabó György szerint a civil szervezetek azt gondolják, hogy a Mazsök-től kapott projekt vagy működési támogatások alapvetések. A H80 esetében is az áll a konfliktusok hátterében, hogy sokan azt gondolták, hogy azért, mert ha egy nagynevű, régi szervezetről van szó, alanyi jogon jár nekik a támogatás.

„Nem kap senki alanyi jogon semmiféle támogatást. Abban az esetben kap valaki támogatást, hogy ha a projektje mögött van ráció. Mi is követhetünk el tévedéseket, de úgy gondolom, hogy a minket érintő kritikák túlnyomó többsége alaptalan kritika” – folytatta Szabó György.

A szervezetek képviselői nem értettek egyet a Mazsök H80 bizottsága által a pályázatokkal kapcsolatban hozott döntésével, amely alapján a pályázó szervezetek többségének programja nem kapott finanszírozást a kormány által biztosított több mint egymilliárd forintos keretből.

„Az volt az alaptudásunk, hogy lesz egy nagyobb összeg, amit a kormányon keresztül a Mazsök, meghívásos pályázat által szét fog osztani. Azok pályázhattak, akik már valamikor pályáztak a Mazsökhöz. Az a fajta bátorító kommunikáció, ami a Mazsöktől jött, hogy például 100%-ban támogatják a projekteket, reménnyel töltötte el a pályázókat. Később megtudtuk, hogy a nagy egyházak előre leosztottak egy nagyobb összeget egymás között (Mazsihisz 270 millió, EMIH 220 millió, Ortodoxia 90 millió – a szerző). A Mazsök-nek az lenne az elsődleges feladata, hogy a civil szervezeteknek, akik nem részesülnek központi támogatásból, azoknak a munkáját segítse. Ez a mostani H80 pályázatra kiírt pénz hiába jön a Mazsök-ön keresztül, megmarad az EMIH-nél, a Mazsihisz-nél és az Ortodoxiánál. A három nagy egyháznál és az egyetlen kiemelt civil szervezetnél, az Élet Meneténél lesz szétosztva a pénz. Véleményem szerint ez egy nagyon jó stratégia, hogy a többi civil szervezet (56 darab) ne a Mazsök-öt hibáztassa, hanem a kormányt” – mondta Borgula András, a Gólem Színház vezetője, a ZSKF elnöke.

András azt is hozzátette, hogy ha van egy ilyen lehetőség, akkor a megemlékezés, rajtuk, civileken keresztül kaphatna egy pozitív irányba való elmozdulást. „Mi is pályáztunk, mint Gólem Színház, de nem nyert a pályázatunk. Nem voltak kiírva kritériumok, úgyhogy egy általunk nagyon izgalmasnak mondható ötletre pályáztunk, ami, mint később megtudtam, nem felelt meg bizonyos feltételeknek, amikről nem tudtunk. Mi, civilek, vagyunk a többség. Sokkal több olyan zsidó van, aki nem jár zsinagógába, nem tartja a kóser étkezés szabályait, de például eljön a Gólem Színházba, bemegy a Bálint Házba, olvassa a Szombat magazint, sportol a Makkabiban, ez egy lényegesen nagyobb szám, mint ahányan imádkoznak péntek este az összes zsinagógában – neológ, ortodox, EMIH együtt véve.”

A Zsidó Közösségi Fórum Szövetsége, a ZSKF tárgyalásokat kezdeményezett a Mazsök képviselőivel annak érdekében, hogy hogyan tudnának érvényt szerezni a civil hangoknak:

„Arra kértük Szabó Györgyöt, hogy segítsen minket abban, hogy a ZSKF tagjai összesítenék újra egy csokorba azokat a pályázatokat, programokat, amik még relevánsak, de amiket nem fogadtak el, és segítsenek más forrást találni a megvalósításukhoz.”

A Mazsök elnöke nyitottnak és segítőkésznek bizonyult a kéréssel kapcsolatban, ezért a ZSKF munkacsoportot hozott létre, és összeállítottak egy olyan portfóliót, amelyben csak a ZSKF tagok (21 szervezet) által kezdeményezett és elutasított pályázatok, ötletek szerepelnek.

Ez a csomag jelenleg Szabó Györgynél van, aki ígéretet tett arra, hogy megtalálja azokat a forrásokat, amelyek támogatni tudják a Mazsök által elutasított ötleteket.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) elnöke, Kirschner Péter szerint a Mazsök kuratóriuma saját döntése alapján hívta meg azokat a szervezeteket, amelyek részt vehettek a H80 pályázaton:

„Ez egy konkrét eseményre koncentráló, meghívásos pályázat volt, konkrét cél megjelölésével. Volt néhány szempont, hogy milyen típusú műfajokban lehet pályázni, de nem volt részletesen meghatározva. Mi levélben kértük a Mazsök kuratóriumi elnökét, hogy indokolják meg, hogy miért nem nyertünk a pályázaton. Ilyen esetekben meg kell indokolni, akár pozitív, akár negatív döntés születik, hogy miért támogatják, illetve, hogy miért utasítják el az adott pályázatot. De ez nem történt meg.”

Kirschner szerint nem az a legnagyobb gond, hogy egyik ötletük sem nem nyerte el a „zsűri” tetszését:

„Nincs okom kétségbe vonni, hogy a nyertes pályázatok innovatívabbak voltak, de látni kellene tisztán azt, hogy mi volt a döntés alapja. Azt már öt évvel ezelőtt is lehetett tudni, hogy mikor lesz a 80. évforduló. A probléma gyökere abban van, hogy ez az egész H80 pályázat 2024 januárjában került kiírásra, amely későnek bizonyult ahhoz, hogy bármit is előre tudjunk tervezni. A másik gond az a technológia, amivel kiírták a pályázatot, ugyanis a nyertes pályázók nem kapták meg a megszavazott összeget, hanem pénzügyi szempontból mindent a Mazsök bonyolított le. A megnyert pénzek nem kerültek a nyertes szervezetekhez és a számlák sem. Ezt úgy mondják színházi berkekben, hogy négerként dolgoztak volna a szervezetek.”

Kirschner szerint ez az egész szisztéma a civil szervezetek iránti bizalmatlanságnak az iskolapéldája.

„A kormány nagyjából jóváhagyott egymilliárd forintot az évforduló programjaira, ami a zsidó közösségen belül maradt. Hol van az üzenete annak, hogy ez az évforduló az egész magyar társadalom felelőssége lenne, és nem marad meg zsidó belügynek? Ezen belül a pénzek elosztásának rendszere az egymás iránti bizalmatlanságot, irigységet táplálja. Minden tekintetben diszfunkcionális a történet. Ha van egy ilyen kiemelt évforduló, amit szinkronba hozunk a kormány által szinte naponta, minden alkalommal hangoztatott zéró tolerancia állásponttal, és mindenféle antiszemitizmus ellen szól, akkor ehhez képest hol volt az a fórum, amikor leültek volna zsidó és nem zsidó szervezetek, akik ezt végiggondolják, hogy mi legyen ennek az évnek az üzenete, hogyan kellene emlékezni?”

Kirschner öt kupac szénakazalhoz hasonlította a H80 pályázatban részt vevő szervezeteket (Mazsihisz, EMIH, Ortodoxia, Élet Menete és a civilek), akik próbálják menteni a menthetőt, és megvalósítani a saját programjaikat. Szerinte az lenne a feladatuk, hogy összegereblyézzék a gombolyagokat, és egy kupacba tömörülve induljanak el.

„Ez az év úgy fog eltelni, hogy olyan párhuzamos ügyek zajlanak, amiket összefogva sokkal hatékonyabban lehetne megcsinálni.”

Emlékezni vagy emlékeztetni? A H80 pályázat egy fontos és elgondolkodtató kérdést vonszolt maga után, mialatt körvonalazódtak a pályázat körül feszülő indulatok. A náci megszállókkal együttműködő magyar hatóságok 1944-ben ártatlan magyar állampolgárok százezreit deportálták, így közel félmillió embernek a származása miatt kellett meghalnia a haláltáborokban. 80 év telt el, két emberöltő. Kevesen vannak már, akik még emlékeznek a borzalmakra, jóval több azoknak a száma, akiket emlékeztetni kell arra, hogy mi történt a Soá alatt. Hogyan is kell emlékeznünk?

Darvas István főrabbi szerint:

„Az emlékezésnek megvannak a hagyományos keretei, én, mint rabbi, kizárólag ezt tartom igazán jelentősnek: imádkozni, tanulni, adományt adni. Számomra ez a megemlékezés. Az másik kérdés, hogy egyes civil szervezetek vagy egyének mit tudnak elképzelni, és amit elképzelnek, ahhoz tudnak-e elég lobbi erőt maguk mögött felsorakoztatni. Szívem szerint egyetlen egy szekuláris megemlékezés sem lenne, ha rajtam múlna. De ez nem jelenti azt, hogy ezt a fajta megemlékezést rossznak tartom, csak ez idegen számomra. Emlékezni zsidó módra, zsidó módon kell. Ez azt jelenti, hogy eljössz a zsinagógába, imádkozol, tanulsz és adományt adsz, az összes többi nem az enyém.”

Vári György, a Bét Orim vallási vezetője szerint:

„Általában nehezen mondható meg az, hogy az állami, központi megemlékezések hogyan lehetnének jók, hogyan tölthetnék be a feladatukat, mert nagyon könnyen formálissá válnak, főleg az exszocialista országokban. Ezt kellene elkerülni. Rendben van, hogy elsősorban nem, nemcsak központi ünnepségsorozat van, de én nem a zsidó felekezeteket bíznám meg, hanem lokális közösségekre fókuszálnék. Az állam szempontjából ez nem lehet elsősorban zsidó ügy, mert azt kell közvetítenie, hogy noha a magyar állam egykor elengedte a zsidó emberek, állampolgárai kezét, és közreműködött a meggyilkolásukban, ma befogadja az emléküket, és felelősséget vállal érte. Ez nem zsidó, hanem összmagyar aspektusa a Holokausztnak. Amit támogatni kellene, állami pénzekkel, elsősorban a zsidó jövő Magyarországon, mint például a távlati és a strukturális befektetések, és azok a kezdeményezések, amelyekből eleven élet származik.”

Borgula András elhibázott lépésnek tartja azt, hogy a zsidó közösség támogatást kap az államtól arra, hogy megemlékezzen a Holokausztról:

„Számomra a legfontosabb a Holokauszt emlékezés-politikával kapcsolatban az, hogy mélyen elhibázottnak találom, hogy a zsidó közösség támogatást kap arra, hogy emlékezzen a Holokausztra. Ezzel gyakorlatilag azt mondjuk, hogy ez ennek a közösségnek a tragédiája. Ez velünk történt meg, az igaz, de ez egy nemzeti és európai tragédia volt: ez még igazabb. Ezt a pénzt mindenki másnak kellett volna adnia a kormánynak, aki meg akar emlékezni erről a magyar tragédiáról. Ne a zsidó szervezetek emlékezzenek meg. Azokra is kell emlékezni, akik életben maradtak, túlélték.”

Szabó György arra hívja fel a figyelmet, hogy: „Az emlékezés és az emlékeztetés azért fontos, hogy a felnövekvő generációk számára világos legyen, hogy egy-egy ideológia mentén kreált, népcsoportok elleni gyűlölet milyen tragikus eredményeket tud előidézni.”

Kirschner Péter szerint az elveszített életek mellett az értékek elvesztése is beláthatatlan következményként nehezülhet egy adott társadalomra:

„Érezzék az emberek azt is, hogy milyen értékek vesztek el ebben az országban a Holokauszt által. Ma is oda kell figyelni arra, hogy akit valamiért félre teszünk, megbélyegzünk vagy megkülönböztetünk, azzal abban a pillanatban milyen kárt okozunk ennek az országnak. Az emlékezésnek ez is fontos része.”