Hollandia: „intoleranciára uszít” az, aki a muszlimok körében tapasztalható zsidógyűlöletről beszél

Írta: Szombat - Rovat: Politika

“Egy tény soha nem lehet bűncselekmény” – mondta Mona Keijzer miniszterelnök-helyettes, aki fellebbezett, miután júliusban intoleranciára való felbujtás miatt kis híján vádat emeltek ellene.

Mona Keijzer (forrás: Rijksoverheid)

Egy holland bíróságnak kell döntenie arról, hogy törvénybe ütközik-e, ha valaki az antiszemitizmusról mer beszélni a muszlim kultúrával összefüggésben.

Mona Keijzer miniszterelnök-helyettes, aki egyben lakásügyi és területrendezési miniszter is, vasárnap bejelentette, hogy fellebbezni kíván, miután az ügyészek júliusban “intoleranciára való felbujtással” vádolták meg egy televíziós talk-showban tett megjegyzései miatt.

Kejzer az új állampolgárok honosítási eljárásának részeként kötelezővé tenné a holokauszttal kapcsolatos ismereteket is. Ezzel kapcsolatban ezt mondta: “Azt látjuk, hogy sok menedékkérő muszlim vallású országokból érkezik. Tudjuk, hogy a zsidógyűlölet ott szinte a kultúra része”. Megjegyezte, hogy nem minden muszlim antiszemita.

Az ügyészek szerint viszont kijelentése “ellentmond a demokrácia alapjainak”, azonban annak ellenére, hogy állításuk szerint törvényt sértett, úgy döntöttek, hogy nem emelnek vádat Keijzer ellen, aki a kormánykoalícióban a jobboldali Földműves-Polgárok Mozgalom (BBB) egyik vezetője.

Az NRC Handelsblad című baloldali napilap hasábjain Martijn Katan, a Vrije Universiteit Amsterdam professor emeritusa májusban kijelentette, hogy Keijzer megjegyzéseit a nyugati országokban élő muszlimok körében végzett kutatások igazolják.

“A 38 ezer muszlim körében végzett több tucatnyi felmérés megállapította, hogy az antiszemita sztereotípiák két-háromszor gyakoribbak a ebben csoportban, mint a nem muszlimok körében. Jellemzően 50%-os az antiszemitizmus aránya a muszlimok körében, szemben a 20%-kal a többiek körében” – írta.

JNS

[popup][/popup]