Hollandia, Belgium: tiltakozás Holokauszt-emlékművek ellen

Csaknem húsz éve a hollandiai Amersfoort városa szokatlan és eredeti módon állított emléket a holokauszt idején elpusztult 333 polgárának. Nevüket, haláluk helyét és idejét egy tóratekercs imitáción örökítették meg. Jellemző azonban, hogy a hollandiai egyházak tanácsa által adományozott emléktekercset sehol nem állították ki, az ma is a városi levéltárban pihen. Állítólag az keltett visszatetszést, hogy csupán zsidó áldozatok szerepeltek rajta.

A jelenség Hollandiában és Belgiumban egyaránt szimptomatikusnak mondható, annak ellenére, hogy a közvélemény részéről határozott érdeklődés mutatkozik a Holokauszt iránt.

Hollandia mind a mai napig nem kért hivatalosan bocsánatot azért, hogy közhivatalnokai és számos állampolgára szerepet játszottak a zsidó lakosság háromnegyedének, mintegy 140.000 személynek az elpusztításában – ami a legsúlyosabb veszteség a nácik által megszállt nyugat-európai országok között.

Öt évvel ezelőtt a holland vasúti múzeum sikertelenül próbálta megakadályozni, hogy Utrecht egyik vasútállomása mellett, ahonnan 1,224 helyi zsidót szállítottak a lágerekbe, szobrot állítsanak fel. Nemrégiben tucatnyi művész petícióban tiltakozott a zsidó áldozatok nemzeti emlékművének felállítása ellen Amszterdamban. Emlékezetes esemény volt, amikor a múlt évben egy házaspár polgári pert indított, mert a házuk előtt botlatókövet szándékoztak elhelyezni a háború idején onnan elhurcolt zsidók emlékére. A lépést azzal indokolták, hogy rontaná az utca presztízsét. Májusban egy amszterdami könyvesbolt kirakatából egy rendőr bevétetett egy a holokausztra emlékeztető tárgyat.

A belgiumi Antwerpen önkormányzata – a város zsidóságának tiltakozásának dacára – egy kevésbé forgalmas helyre telepítette a holokauszt emlékművet.

Leon de Winter, ismert holland író, holokauszt túlélők gyermeke szerint mindez „a nácikkal folytatott széleskörű együttműködésből fakadó bűntudat elnyomásából” és abból fakad, hogy „már túl sokat hallottak a zsidók tragikus sorsáról, elegük van belőle”.

Ronny Naftaniel, a brüsszeli központú, a toleranciát oktatással és neveléssel erősítő zsidó szervezet egyik vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a háború áldozatairól történő május 4-i holland nemzeti megemlékezésen rendre elfeledkeznek a zsidók említéséről, pedig ők teszik ki a hollandiai áldozatok mintegy felét.

Hollandiában sokakat irritál az amszterdami nemzeti megemlékezés kompozíciójának terve, a neves amerikai építész, Daniel Libeskind alkotása. A csaknem harminc méter magas labirintus-szerű építmény fémfalain mintegy 102.000 holokauszt áldozat neve olovasható. A hatmillió dolláros projekt ellen a közelmúltban 54 helyi lakos tiltakozott írásban, minthogy megvalósulása „az amúgy is ritka zöldfelület eltűnését vonná maga után” a kiszemelt területen. A tiltakozók elvben egyetértenek az emlékmű gondolatával, de kifogásolják, hogy elmaradtak az előzetes konzultációk a városi vezetéssel és a polgárokkal.

Naftaniel ugyancsak támogatja a projektet, de az ellenzőket is megérti. „Az emlékmű monumentalitása arányban áll az elkövetett bűnnel. De az, hogy sokan nem szívesen látnak egy ilyen kolosszust a szomszédságukban, még nem jelzi érzéketlenségüket.”

Jacques Grishaver, a Holland Auschwitz Bizottság elnöke szerint viszont a vita túlnő a városi földhasználat problémáján. „Azok, akik ott laknak, ahol családom élt, nem szívesen látnak egy emlékművet, inkább elfelejtenék az ügyet” – mondja.

Az elmúlt évek során az országban új jelenség ütötte föl a fejét: megemlékezések a nácik soraiban harcolt és elesett katonákról, többek között SS tisztekről.

2012-ben egy ilyen amszterdami eseményre egy tizenöt éves fiút is meghívtak, aki egykori SS (név)rokona emlékére egy verset olvasott fel. Az ügy éles vitát váltott ki a zsidó közösség és a szervezők között. Több holland városban a május 4-i ünnepségeken elesett német katonákról is megemlékeznek. Ugyancsak 2012-ben Geffen városa elállt attól a tervtől, hogy a háborús emlékművön zsidó áldozatok és német katonák nevét ugyanarra a kőre véssék.

Manfred Gerstenfeld hollandiai származású izraeli antiszemitizmus kutató szerint az elmaradt bocsánatkérés azt jelenti, hogy „nem hajlandóak elismerni bűnrészességüket” – amint azt a The Jerusalem Postban írt véleménycikkében fejtette ki 2014-ben. Másrészt az ország 5.669 zsidómentőt (népek igaza) mutathat fel, ami magasan a legtöbb Nyugat-Európában, és csak Lengyelország előzi meg (6.863).

Hollandiában erős ellenállási mozgalom működött. 1942 februárjában sztrájk robbant ki, ami az első, zsidóüldözés által kiváltott engedetlenségi megmozdulás volt az országban. Ugyanakkor a kollaboráció is erős volt.

Rögtön azok után, hogy a nácik 1940-ben megszállták az országot, a Henneicke hadoszlop éven elhíresült csoport pénzjutalom fejében kezdett zsidókra vadászni. A Wim Henneicke taxisofőr által toborzott mintegy nyolcvan személy minden feljelentett zsidó után egy heti fizetésnek megfelelő összeget kapott. Csupán ennek a csoportnak több ezer áldozat halála szárad a lelkén.

Talán ennek is köszönhetően a holokauszt iránt egyre élénkebb érdeklődés tapasztalható, köztük olyan kezdeményezések, mint a Nyitott Zsidó Otthonok, ahol a jelenlegi lakók mutatják be a későbbi holokauszt áldozatok tartózkodási helyét.

Ebben az évben a leglátogatottabb hazai játékfilm Walraven van Hallról, az ellenállás hőséről szól, aki bankár létére 500 millió dollárt áldozott – többek között – az üldözöttek mentésére, és akit a németek két hónappal a háború vége előtt végeztek ki.

De még ez a film is azt mutatja, hogy a holland társadalom mennyire nem képes megoldani a holokauszt problémáját, mondja az író Leon de Winter. „Valóban, a holokauszt sztorik népszerűek Hollandiában. De csak akkor, ha kifényesítik, megtisztítják őket, és fehérre mossák azokat a bűnöket, amivel ez az ország még mindig nem számolt el” – nyilatkozta.

A Jewish Telegraphic Agency cikke nyomán Bassa lászló