Hemingway nagy író volt – de antiszemita is

Ezzel a címmel írt esszét a Forward című amerikai zsidó lapban Mary Dearborn, az „Ernest Hemingway: A Biography” című könyv szerzője.

 

Ernest Hemingway ünnepelt író volt, és korának jól ismert közszereplője. De levelezése, valamint első regénye tele van antiszemita kiszólásokkal és a zsidókról alkotott negatív sztereotípiákkal. Mit kezdhetünk Hemingway örökségének ezzel a részével?

Hemingway kétségkívül antiszemita volt – szögezi le Dearborn. Levelei hemzsegnek a zsidókra tett csúnya megjegyzésektől. Korai regénye, a Fiesta, a nap is felkel címmel 1925-ben jelent meg, és Párizsban élő amerikaiak látogatásáról szól a pamplonai bikaviadalon.

A regény elején Hemingway úgy mutatja be Robert Cohnt, mint „Princeton középsúlyú ökölvívó bajnokát”, „bibsit” és „gazdag zsidót”; s az iránta érzett ellenszenv végigvonul a cselekményen. (Alakját az író Harold Loebről, barátjáról mintázta, aki pénzzel támogatta Hemingway korai írásának kiadását; Hemingway képtelen volt megbocsátani azoknak, akik valami jót tettek vele.) Más dolog azonban az, amikor valaki bizalmas levelezéseiben sértegeti a zsidókat, és megint más, amikor az örökkévalóságnak írott regényében teszi.

A Fiesta sokak számára az ismerkedés Hemingway-vel. Iskolai tananyag. Hemingway nem érezte, hogy vissza kellene fognia magát, mert nyilván úgy gondolta, hogy az olvasó osztja előítéletességét, de legalábbis nincs kifogása ellene.

Carlos Baker, Hemingway első életrajzírója úgy vélekedik, hogy ez az antiszemitizmus „meglehetősen felületes”; inkább „verbális szokás” volt nála, mint „állandó téma”. Ha ezek az érzések akkoriban annyira benne voltak a levegőben, akár kritikátlanul olvashatjuk őket.

Valóban játszhatjuk azt, hogy felsoroljuk a 20. század híres amerikai íróit, akik alkoholisták, és egyben antiszemiták is voltak: Theodore Dreiser; Hemingway; F. Scott Fitzgerald (némiképp); Sinclair Lewis; természetesen Ezra Pound, T. S. Eliot; William Faulkner; Thomas Wolfe – a sor folytatható. Az írók nehezebben vonhatók felelősségre nézeteikért, ha társaik is osztják azokat.

Elterjedt vélemény, hogy persze, Hemingway antiszemita volt, de „akkor mindenki az volt”. Mindez a Holokauszt előtt történt, és amikor arra volt szükség, elkötelezett antifasiszta lett belőle. Ha most írná ugyanazt, nyilván sokakat sokkolna és felháborítana. Richard K. Peterson, Hemingway egyik kritikusa említi „az 1920-as évek divatos antiszemitizmusát”, egy másik szerző is „divatról” beszél, mintha ennek a kulturális szokásnak semmi kihatása nem lett volna arra, hogy az amerikai vezetés a háború idején oly keveset tett az üldözöttekért, annak ellenére, hogy sok jel mutatott arra, hogy a nácik a zsidók kiirtására törekednek.

Furcsa, szomorú és ismerős dolog, hogy a Holokauszt kellett ahhoz, hogy ne bólogassunk a Hemingway leveleiben és az első regényben fölbukkanó méregre.

Mindezek ellenére Ernest Hemingway kiemelkedő író marad. Esztétikai élvezetet és örömöt nyújtanak novelláskötetei, mint A mi időnkben és a Vándorünnep, tartós igazságokat mond ki regényeiben, mint amilyen a Búcsú a fegyverektől, az Akiért a harang szól, és persze a Fiesta is. Könyvei velünk maradnak, még ha bizonyos nézeteivel nem is lehet azonosulni – szögezi le Mary Dearborn.

Forward – Bassa László