Heisler: Radnóti Zoltán főrabbi a MAZSIHISZ világi vezetésével nem egyeztetett interjút adott az Alfahírnek

Írta: Heisler András, a Mazsihisz elnöke - Rovat: Belpolitika, Politika

A Budapesti Rabbiság igazgatója, Radnóti Zoltán március 10-én megjelent interjút adott a Jobbik lapjának, az Alfahírnek. Szerkesztőnk március 12-én Kósersági pecsét a Jobbiknak? címmel reagált a meglepő fejleményre. Ezután, március 13-án délután juttatta el a Mazsihisz elnöke alábbi közleményét szerkesztőségünkhöz Radnóti interjújáról. (A szerk.)

Heisler András nem ért egyet. Fotó: Káldori Dániel

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége mindig nagy súlyt fektet arra, hogy a sokszínű magyar zsidóság érdekeit képviselje. Zsidó közösség esetében különösen szenzitív vállalkozás a vélemények szintetizálása. Az elmúlt években közéleti kérdésekben a MAZSIHISZ világi vezetése – akár konfliktusokat vállalva is – igyekezett világos értékek mentén megnyilvánulni.

Szeretném ezért határozottan rögzíteni, a MAZSIHISZ Rabbitestületének elnöke, az általam is nagyra tartott barátom, Radnóti Zoltán főrabbi a MAZSIHISZ világi vezetésével nem egyeztetett interjút adott az Alfahírnek. Az interjúban megfogalmazottak nem tükrözik a MAZSIHISZ hivatalos álláspontját és különösen a Jobbikkal kapcsolatos megfogalmazások állnak élesen szemben a szervezetünk által konzekvensen képviselt véleményünkkel.

A MAZSIHISZ folyamatosan követi a magyar belpolitikai mozgásait. Érzékeljük a Jobbik felső vezetésének megváltozott kommunikációját, azonban úgy véljük, a párt tagsága nem konszolidálódott, körükben továbbra is erősen jelen van az antiszemitizmus, a rasszizmus, az idegengyűlölet és a cigányellenesség. Mindezek nem teszik lehetővé, hogy a MAZSIHISZ a zsidó közösség nevében párbeszédbe bocsátkozzon a Jobbikkal.

A MAZSIHISZ világi vezetése ugyanakkor megérti, hogy Radnóti Zoltán rabbiként szólni kíván a Jobbik támogatói bázisához, a magyar választópolgárok egy csoportjához és lelki vezetőként hatni kíván rájuk. A MAZSIHISZ vallási vezetőinek vallási kérdések terén élvezett hagyományos autonómiáját nem megkérdőjelezve a világi, politikai kérdések megválaszolása továbbra is a világi vezetés kompetenciája.