Heisler András: Őszinte, szókimondó közösséget kell építenünk

“Megújulásra van szükségünk, s ezt a megújulást nem egy felkent vezetőtől, nem egy kiváló rabbinikus tekintélytől, ne az ügyvezetőtől, hanem a zsidó közösség eleven életétől és erejétől… várjuk”. Heisler András, a Mazsihisz elnöke többek között ezekkel a szavakkal köszöntötte a Frankel Leó úti zsinagóga közösségét a zsinagóga felavatásának 125. évfordulóján. Az alábbiakban beszédét közöljük.

A budai zsidó közösség az 1868-69-es esztendők kongresszusát követően megőrizte önállóságát, sőt Budapest 1873-ban történt egyesítését követően is önálló maradt. Az erős és önálló budai közösség Fellner Sándor tervei alapján építette ezt a ragyogó neo-gótikus stílusban épült zsinagógát, melyet később körülépítettek a hitközség bérházával.

Egy 125 éves épületben vagyunk, s köszöntjük az évfordulót. Ünnepeljük magát az épületet, a míves bejárati ajtót, a nyugati homlokzat falpilléreit, a hölgyeknek helyet adó karzatot, a gótikus ablakkereteket, a tetőzet csúcsdíszeit, a virágdíszítéses stukkókat, a bejárati lépcsősor eleganciáját, a meghitt hangulatú frigyszekrény visszafogott kubaturáját, a szépséges bimát, a puritán padokat, a könyveket rejtő polcokat, az épületet alkotó téglákat, s az azokat magukba ölelő habarcsot.

A MAZSIHISZ és a BZSH a Frankel Leo utcai zsinagógát ugyanúgy felújította, mint az elmúlt 20 esztendő során az összes budapesti zsidó templomot. Megőrizzük az örökséget, s helyet adunk a jövő nemzedékének. Fontos, s becsülendő tett ez mindnyájunk számára.

Ünnepeljük a 125 éves épületet, s nekem minduntalan talán az egyetlen olyan kötelező olvasmány szavai jutnak eszembe, melyet kivételesen mindnyájan szerettünk olvasni: Egri csillagok. Ott a könyvben, a várkapitánynak volt egy mondata: „a vár ereje nem a falakban, hanem az emberek lelkében vagyon”.

A falak 125 évesek, de a budai közösség ennél is régebben alakult.  A zsinagóga ereje sem a falakban, hanem a Tórában leírtakban és abban vagyon, amennyit ebből a közösség megtart. A zsinagóga ereje nem a téglák és a habarcs kötésének erősségén múlik, hanem attól, hogy léteznek-e benne fiatalok, érkeznek-e sorban a többgenerációs családok, hogy létezik-e tanítás meg talmud tóra, hogy képesek vagyunk-e közösséggé kovácsolni a gyülekezetet. Tartalom és színvonal. Ez tudja erősíteni a falakat – e falakat is. S mikor ma ünneplünk, úgy gondolom kevésbé az épületet, mint magát, a sok tekintetben példaértékűen működő Frankel közösségét köszöntjük.

Tudni honnan jöttünk. Ez nagyon fontos. Tudjuk, hogy a múlt század traumája olyan sebeket ejtett közösségünkön, melyeket ma is viselünk magunkon. Tudjuk, hogy a rendszerváltást követő szinte forradalmi változások, a zsidó „reneszánsz” közepette az utóbbi húsz esztendő során mennyi sikerünk volt, mennyi eredményt értünk el, de azt is tudnunk kell hány hibát követtünk el, vagy hányszor vétkeztünk, s rengeteg lehetőség mellett szinte észrevétlenül elhaladtunk. Ha erős zsinagógát akarunk, akkor saját magunkat is meg kell ismernünk, magunkat a saját helyünkön kell értékelnünk, s őszinte, szókimondó közösséget kell építenünk.

Benoschofszky Imre, a zsinagóga egykori rabbijának egy gondolatát idézem:
„Ha a neológia nem kényelmeskedő, szégyenlős és mimikri-módon menekülő liberalizmus lenne, ha az üreset a valódival tudnánk felcserélni, ha nem színtelenebbek, hanem zsidóbbak akarnánk lenni, akkor ma hívőbb és elevenebb zsidó életünk lenne.”

Igen, megújulásra van szükségünk, s ezt a megújulást nem egy felkent vezetőtől, nem egy kiváló rabbinikus tekintélytől, nem az ügyvezetőtől, hanem a zsidó közösség eleven életétől és erejétől, a zsidó szervezetek együttműködésétől, s magától Izraeltől, a zsidó nép hazájától lehet várni. Igen, megújulásra van szükségünk, hogy a megmentett, felújított zsinagógák – köztük a Frankel Leo utcai zsinagóga – valódi várakként, s megtartó erőkként emelkedjenek ki a sokszínű zsidó forgatag értéket teremtő ékszerdobozából.