Heisler András Izraelben II.

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Korábbi tudósításunkra reagálva megkereste szerkesztőségünket a Mazsihisz – Izraelből éppen hazaérkezett – elnöke, és az alábbi információk közzétételére kérte szerkesztőségünket.

Heisler András

Mint mondta, nem „ellenzéki politikusokkal tárgyalt”. Mikor felkereste Jáir Lapidot, jelezte felé, hogy nem az izraeli belpolitika ellenzéki vezetőjéhez, hanem a közismerten magyarországi kötődésű Knesszet képviselőhöz jött. (Jáir Lapid a magyar származású néhai Tommy Lapid izraeli újságíró/politikus fia.) Találkozott továbbá Jichak Herzoggal, a Szochnut vezetőjével és járt a Jad Vasem vezetőinél is.

Heisler tudatta, hogy kereste vele a kapcsolatot Reuven Azar, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója, akivel már Pesten is tárgyaltak, s aki kompromisszumot sürgetett az EMIH és a Mazsihisz között a jelenlegi legnehezebb konfliktus, a Sorsok háza ügyében.

Heisler azonban – elmondása szerint – nem tartotta időszerűnek az Azarral való újabb találkozást, mert a tanácsadó a Sorsok Háza ügyében nem rendelkezik erősebb felhatalmazással, mint amivel korábban Budapestre érkezett. Heisler jelezte a főtanácsadó felé, hogy érdemi elmozdulás esélye nélkül az újabb beszélgetés csak időhúzás lenne: korábban ezért Benjamin Netanjahutól kért személyes meghallgatást, de megérti, ha a miniszterelnök ezt nem tudja beiktatni programjai közé.

A Mazsihisz álláspontja szerint – szögezte le Heisler – a Sorsok Háza projekt befejezésével megbízott szervezetek nem képesek garanciát adni az intézmény hiteles működésére. Schmidt Máriát a holokauszt-kutatással foglalkozó nemzetközi intézmények nem tartják alkalmasnak, míg a magyarországi EMIH megalakulása óta azt deklarálja, hogy nem a holokauszttal, hanem a vallással kell intenzíven foglalkozni. Ez legitim attitűd Magyarországon – ismerte el Heisler –, de ez azt jelenti, hogy a holokauszt emlékezettel kapcsolatban nincsenek megfelelő ismereteik. Az EMIH-nek tizenöt éves fennállása alatt – mondta – nem sikerült integrálódnia a magyar társadalomba, történelmi gyökereik hiányában pedig nem várható el tőlük a magyarországi zsidóság tragédiájának helyes kezelése.

Heisler elképzelése szerint a Sorsok házát valamilyen, nemzetközi Holokauszt kutatókból álló szakértői csapatnak kell megtervezni.

*

Heislerrel egy időben tárgyalt Izraelben Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség Európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkár, valamint Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Ők találkoztak Reuven Azarral, akivel Heisler nem kívánt újra tárgyalni. A magyar és az izraeli politikusok – izraeli sajtóforrások szerint – a Sorsok háza kérdésében is egyeztettek, bár a hivatalos MTI híradás a Cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumának Herzlija városába való átköltöztetéséról szólt.

Címkék:Benjamin Netanjáhu, Heisler András, Reuven Azar, Sorsok háza

[popup][/popup]