Három budai önkormányzat közös kiállítása a „Kitörés emléktúra” útvonalán

Írta: Szombat - Rovat: Politika

 

 Közös kiállítással emlékezik Budapest 1944-es ostromára az I., a II. és a XII. kerület önkormányzata. A szabadtéri kiállításról a három polgármester és a kiállítás kurátora, Ungváry Krisztián történész beszélt pénteken újságíróknak.

Õrsi Gergely, a II. kerület, V. Naszályi Márta, az I. kerület és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere az Ostrom 75 című kiállítás sajtótájékoztatóján (MTI/Illyés Tibor)

    A szombat délután megnyíló, keddig látható tárlat öt helyszínén, a Kapisztrián téren, az Ördögárok mellett az Akadémia parknál, a Széll Kálmán téren, a Széna téren és a Városmajorban nyolcvan fényképen mutatják be Budapest ostromának napjait.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester elmondta: a közös kiállítás reményeik szerint egy új emlékezetpolitika kialakításának kezdete. “Új hozzáállást kell keresnünk azokhoz a 20. századi eseményekhez, amelyek a mai napig feldolgozatlanok” – fogalmazott.

Hozzátette: mindenkinek megvannak a maga családi történetei és sebei, és ezek az emlékek sokszor ellentmondanak egymásnak. Ezért az újfajta, a hangsúlyt a személyes történetekre helyező emlékezetpolitika kialakítása eleinte “nehéz és indulatos”, akár évtizedekig eltartó munka lehet, de “ez vezethet el a gyógyuláshoz” – hangsúlyozta V. Naszályi Márta.

Őrsi Gergely (MSZP) II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években a szélsőséges ideológiák nevében próbálták kisajátítani az évfordulót, ezért is fontos kiemelni a politikai keretekből.

Azt szeretnék, ha az évforduló az áldozatokról szólna – fogalmazott. Szólt arról is, hogy a II. kerület múltja nagyon gazdag, a kiállítás egyik helyszíne, a Széna tér több történelmi esemény színtere is volt. Ezért az egykori buszpályaudvar helyén emlékparkot szeretne kialakítani a kerület, ahol a török hódoltság idejétől a jelenkorig mutatják be a tér történetét – jelezte.

Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere azt mondta: a kiállítás “nem valami nagyot akar, hanem kicsit, személyeset és autentikusat.” Beszélt arról is, hogy húsz éve, amikor kijelölték április 16-át a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjává, szándékosan magyar vonatkozású dátumot kerestek. Így esett a választás az első magyarországi (kárpátaljai) gettó felállításának dátumára. Az volt a cél, hogy “ne űzzük a világtörténelem távoli zugába a holokauszt emlékét, hanem jelezzük, ez a mi történelmünk része, és nekünk kell feldolgozni”.

Azt szerették volna – folytatta -, hogy az emléknap “ne a történelemről szóljon, hanem rólunk, ma élőkről, nekünk nyújtson segítséget fölvérteződni, ellenállni a gonosznak”, valamint a gyerekeinknek, hogy “felelősséget ébresszünk bennünk és ne rossz érzéseket.”. Pokorni Zoltán hozzátette: az emberek szeretnek ítélkezni, szeretik azt gondolni hogy ők a jók és mások a rosszak, de a jó és a rossz “nem közöttünk van, hanem bennük”.

Ungváry Krisztián elmondta: a “kamarakiállításon látható fényképek nemrég kerültek fel a Fortepanra, és most először láthatók Magyarországon. A képeket a szovjet hadsereg készítette, amely az egész főváros elfoglalását dokumentálta, és ezzel, akarva-akaratlan gazdag forrásbázist teremtett a későbbi kutatóknak.

Két ellentüntetés is szerveződik a Városmajorba meghirdetett úgynevezett becsület napja ellen. A Kitörés emléktúra szervezői közben bejelentették, hogy a rájuk zúduló „hazug gyűlöletáradat” ellenére minden körülmények között megrendezik az eseményt.

A szélsőjobboldalon „becsület napjaként” emlékeznek arra, hogy 1945 februárjában a budai Várban rekedt német és magyar csapatok megpróbáltak kitörni a szovjet ostromgyűrűből. A bíróság döntése lehetővé tette, hogy a rendőrség által megtiltott demonstrációk egyikét megtartsák szombat kora délután. A neonáci és hungarista szervezeteket is felvonultató rendezvény helyszíne – nem először – a Városmajor lesz.

Ellentüntetésekből kettőt is tartanak. Az egyikről eddig is tudni lehetett: az „autonómok” délután egy órától a Városmajornak azon a részén találkoznak, ahol a kutyafuttató található. Eddig már több ezren jelezték, hogy érdeklődnek vagy részt vesznek az eseményen. Csütörtökön kiderült, hogy a közelben egy másik antifasiszta tiltakozás is szerveződik, amit Donáth Ferenc magánszemélyként jelentett be délután fél egytől a Városmajor utca és Szamos utca sarkára.

Szintén Donáth Ferenc kezdeményezésére – amelyhez csatlakozott az Európai Baloldal – délután háromtól a budai Várban lévő Bécsi kapunál ugyancsak lesz antifasiszta tüntetés. Elvileg ezen az útvonalon haladnának a Kitörés emléktúra résztvevői. Ahogyan azonban arról beszámoltunk, az I. kerületi önkormányzat – saját programot rendezve – lefoglalta a túra rajthelyeként megjelölt Kapisztrán teret. Egyelőre kérdés, hogyan módosul a program.

A túra szervezői csütörtökön kiadott közleményükben sajátos logikát követve azt fejtegették, hogy a budavári kitörést „utoljára Adolf Hitler próbálta megakadályozni”, ha neki nem sikerült, akkor a „mai véleménydiktátoroknak sem fog”.

A szervezők állították, hogy túrájuk független, semmilyen módon nem kapcsolódik más, Budapest ostromához és a kitörés évfordulójához (a becsület napjához) kötődő eseményhez. Továbbá arra kérték a sajtót, hogy a teljes mértékben politikamentes eseményt ne minősítsék semmilyen politikai vagy ideológiai jelzővel. (MTI/Népszava/Szombat)

[popup][/popup]