Harckocsizó nők – az emancipáció jegyében

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A jövő hónapban az izraeli hadsereg (IDF) páncélos egységeiben megkezdik 15 női újonc kiképzését. 

A vegyes férfi-női harci egységekbe sorozott lányok Merkava Mark 3 típusú tankokon gyakorlatoznak majd. A kiképzés végeztével a Negev sivatag déli részén állomásozó 80. hadosztályhoz kerülnek, illetve az egyiptomi és jordániai határ mentén látnak el járőri feladatokat, ahol a harci cselekményekben történő részvétel esélye minimális. A kiképzés jövő márciusig tart, értékelésében táplálkozási szakemberek, orvosok és kiképzőtisztek is részt vesznek.

A „legénység” – erkölcsi megfontolásokból kiindulva – kizárólag nőkből áll. Mindezidáig nőket nem ültettek tankba, mert úgy ítélték, hogy fizikailag rosszul viselik az azzal járó megrázkódtatást. A kiképzőtisztek között viszont most is akadnak nők.

Az IDF novemberi bejelentése korábbi magas rangú tisztek és egyes vallási csoportok nemtetszését váltotta ki.

A hadseregben ellenvélemények is hallatszanak a gender integrációt illetően. Még a tank-ügy kirobbanását megelőzően Guy Hasson dandártábornok, a páncélos fegyvernem főnöke óvatosságra intett. Véleménye szerint a nők megjelenése árthat a tankosok imázsának. „Harcosok vagyunk, és ezt a rólunk alkotott képet igyekszünk megőrizni… Vannak, akik azt állítják, hogy első helyen áll a gyalogság, azután jönnek a páncélosok. Szerintük mi nem vagyunk olyan kemények. Tévedés, mi vagyunk a keményebbek.”

A Times of Israel cikkét Bassa László fordította.

támogatás