Halálra ítélték, mert férjüktől menekülő nőknek segített

Iránból Hollandiába menekült a lányához, a férje Iránban maradt.

A hollandiai Utrecht központi purimi ünnepségére az Iránból 2012-ben áttelepült Sipora készítette a perzsa tematikájú ünnepi lakomát. A halk szavú asszony hatodik éve önkénteskedik a helyi Chábád központban.

Azt azonban csak kevesen tudják, hogy Sipora illegális bevándorló a holland hatóságok szemében: egy menekült, akire hazájában, Iránban politikai vétségek miatt halálbüntetést szabtak ki. A hatvanéves nőt in absentia ítélte nyilvános kivégzésre egy teheráni bíróság, mivel „megszegte az iszlám forradalom iszlám szabályait”, valamint „rendszerellenes tevékenységet folytatott”. A bűne: lakhatást talált olyan asszonyok számára, akik erőszakos férjüktől elmenekültek ugyan, de nem sikerült elválniuk tőle.

Siporának szerencséje volt: egy évvel az elítélése előtt elhagyta Iránt, hogy segítsen várandós lányának, aki maga is politikai menekültként él Hollandiában, amióta 2010-ben elmenekült a hazájából. Rebecca azért kényszerült arra, hogy elhagyja szülőföldjét, mert részt vett egy olyan dokumentumfilm készítésében, amely a demokráciáért folytatott küzdelemről szól.

„Néhány héttel Hollandiába érkezésem után felhívtam a férjemet. Arra kért, hogy váltsunk Skype-ra. Akkor tudtam, hogy valami baj van” – emlékszik vissza az asszony. A férfi, akivel negyven éve házasok, építési vállalkozóként dolgozik; feleségének elmondta, hogy Irán rettegett titkosrendőrsége keresi őt és csoportjának tagjait. „Abban a pillanatban tudtam, hogy soha többé nem térhetek vissza” – emlékezett vissza Sipora.

Az asszony szerencsétlenségére otthoni nehézségei egybeestek a holland bevándorlási politika megszigorodásával. Hollandiában a kormányzó jobbközép párt az iszlámellenes Szabadság Pártjával szövetkezik, melynek egyik célja, hogy a muszlim országokból érkező bevándorlást teljesen megszüntesse. Rebecca ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, majd később teljes jogú állampolgárságot. Két évvel később azonban a holland hatóságok már következetesen elutasították Sipora minden honosítási kérelmét. Az asszony így menedéket nem kapott, de nem is utasították ki, annak ellenére, hogy tartózkodási helye ismert az illetékesek előtt.

A perzsa nyelvet tanító, se hollandul, se angolul nem beszélő nő a lányával és az unokájával él egy fedél alatt, izoláltan és bizonytalanságban. Szeme megtelik könnyel, amikor arról beszél, hogy talán soha többé nem ölelheti meg a férjét. Ezzel együtt nem bánja, hogy segítséget nyújtott a családon belüli erőszak áldozatává vált asszonyoknak, és menedéket talált a számukra – néha az építési vállalkozó férje által épített és még be nem fejezett lakásokban. „Ha újra kezdhetném, akkor is ugyanezt tenném” – mondta. „Akármilyen problémáim is vannak, van egy családom, és ők gondoskodnak rólam. Ezeknek az asszonyoknak senkijük sincsen, csak ellenségeik vannak, akik kergetik őket, és nincsenek jogaik sem a törvény előtt.”

Az állítólagos ellenzéki aktivistákkal való legutóbbi leszámolás nyomán Sipora férje azt mondta, hogy szoros megfigyelés alatt tartják, és nem valószínű, hogy a közeljövőben el tudja hagyni az országot. Ez az egyik oka annak, hogy Sipora nem akar Izraelbe költözni, bár jogosult lenne rá. „Akár már holnap is Izraelbe költözhetnék, de azzal megpecsételném a férjem sorsát. Az még hagyján, hogy egy zsidó család Hollandiába menekül, de ha Izraelbe megyek, ő fizeti meg az árát annak, amit ott az ellenséggel való kollaborálásnak tartanának.”

A teljes cikk itt olvasható.