Gyújtogatás történt péntek hajnalban egy melbourne-i zsinagógában

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Gyújtogatás történt péntek hajnalban egy melbourne-i zsinagógában, a tűzben egy ember megsérült, és jelentős anyagi kár keletkezett – közölték a hatóságok. Az ausztrál rendőrség két gyanúsítottat köröz az ügyben.

A zsinagóga a gyújtogatásos támadás után

Az eset Victoria állam székhelyének déli részén, a Ripponlea kerületben található, holokauszt-túlélők által az 1960-as években felépített Adass Israel zsinagógában történt.

A rendőrség közlése szerint a gyanúsítottak maszkot viseltek.

Anthony Albanese miniszterelnök elítélte a támadást, és kijelentette, hogy Ausztráliában nincs helye az antiszemitizmusnak.

„Ez az erőszak, a megfélemlítés és a rombolás egy imahelyen felháborító. A támadás emberéleteket sodort veszélybe, és egyértelműen a közösségben való félelemkeltés volt a célja” – hangoztatta.

Victoria állam rendőrsége az közölte, hogy egy hívő, aki a tett idején a zsinagógában volt reggeli imán, látott két embert, akik vélhetően gyúlékony folyadékot öntöttek szét az épületben, mielőtt meggyújtották azt. „Úgy gondoljuk, hogy ez szándékos gyújtogatás volt. A motivációt egyelőre nem ismerjük” – mondta Chris Murray nyomozó újságíróknak.

Benjamin Klein, az Adass Israel zsinagóga igazgatótanácsának tagja az ABC helyi műsorszolgáltatónak arról számolt be, hogy a zsinagógában tartózkodó néhány ember a tűz fellobbanása után kirohant a hátsó ajtón. Egyikük égési sérüléseket szenvedett.

A tűzhöz több tucatnyi tűzoltóegység vonult ki. Tévéfelvételeken lehetett látni, amint a gyülekezet tagjai mentik az épületből a Tóra-tekercseket és az imakendőket.

Ausztráliában megnőtt az antiszemita incidensek száma azóta, hogy Izrael a Hamász szélsőséges palesztin csoport 2023. október 7-i terrortámadását a Gázai övezet elleni támadással torolta meg. A nagyobb ausztrál városokban az elmúlt évben több tucatnyi palesztinpárti tüntetés volt. A zsidó közösség szerint a kormány nem tett meg minden tőle telhetőt az antiszemitizmus növekedése ellen. (MTI)

[popup][/popup]