Graz: már három éve figyelmeztettek „a riasztó mértékű antiszemitizmusra” a moszlim menekültek körében

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A veszélyre figyelmeztető tanulmány szerzőjét, Ednan Aslant, a Bécsi Egyetem iszlám vallásoktatást kutató professzorát megkeresték azzal kapcsolatban, hogy Elie Rosent, a grazi zsidó közösség elnökét múlt szombaton támadás érte egy szíriai iszlámista részéről, aki 2013 óta él Ausztriában.

Szíria menekültek a német-osztrák határon 2015-ben

Aslan hétfőn nyilatkozott a Der Standard c. lapnak.

A nyomozást vezető Fritz Grundnig rendőrségi főfelügyelő a meg nem nevezett elkövetőt „zsidók, melegek, leszbikusok és prostituáltak elleni gyűlölettel teli” személyként írta le.

A támadót azzal vádolják, hogy korábban már egy katolikus templomot, egy LGBT klubot és egy vöröslámpás negyedében található bárt is megrongált.

Aslan 2017-ben közzé tett tanulmányában 300, Grazban letelepült moszlim menekülttel készített interjút dolgozott föl.

„Figyelemre méltó, hogy a válaszadók több mint felénél az antiszemitizmus a vallás részeként jelentkezik. Ennél is gyanúsabb, hogy vonakodtak erről beszélni, és ha megszólaltak, akkor is nagyon óvatosan. Ilyen háttérrel tehát a nyílt zsidóellenes előítéleteket nem árt komolyan venni” – mondta Aslan. – A tanulmány egyértelműen fogalmazott: „az antiszemita attitűdök riasztóan magas aránya nagy kihívás lesz Graz városának”.

Amikor a menekülteket arról kérdezték, vajon a zsidók túlságosan befolyásosak-e a világban, 46 százalékuk válaszolt igennel. 44 százalékuk egyetértett azzal az állítással, hogy a zsidó vallás „kárt okoz a világnak”, közel 55 százalékuk pedig azzal, hogy a zsidók „magukon kívül senkivel sem törődnek”.

A tanulmány az LGBT+ közösség felé irányuló súlyos intoleranciát jelzett; a megkérdezettek mintegy fele úgy hitte, hogy a homoszexualitás „büntetést érdemlő” bűn.

Aslan azt nagyarázza, hogy – mivel az antiszemitizmus sok moszlim számára „vallási kérdés”, fontos lenne civil párbeszéd kezdeményezése a helyi zsidókkal, hogy „a moszlimok módosíthassák elképzeléseiket és felülvizsgálhassák előítéleteiket”.

„A zsidókkal kialakított kapcsolaton keresztül olyan emberekkel kerülhetnének beszélő viszonyba, akik hozzájuk hasonlóan apák és anyák, és fontosnak tartják gyermekeik boldogulását. Ha személyes kapcsolat épülne ki, nem „a zsidót” látnák, hanem Rosen urat.

Aslan elmondta, hogy a moszlim közösségekkel kapcsolatban felvetődött az imámok szerepe. Több mecset „problémás” Grazban, mert az imámokat „erősen befolyásolja a politikai iszlám és a Moszlim Testvériség”.

Algemeiner – Bassa László

Címkék:antiszemita támadás, Graz, moszlim menekültek, zsidó közösség

[popup][/popup]