Gáz van

Írta: Peer Gideon, Izrael - Rovat: Politika

Végre mi is megfogtuk az Isten lábát. Van gázunk. Sokat érő gáz, a dollár milliárdok csak úgy repkednek a levegőben, ha róla beszélnek. És nem tízesével, hanem minimum százasával. Gazdag ország lettünk.

ShowImage

Képünk illusztráció

Na, végre, mondom magamnak, ez is eljött, az én országom. Az araboknak olajuk van, nekünk gázunk. Kinek a papné, kinek a lánya, ismételgetem magamban kedvenc közmondásomat.

Most ugye gyökeresen meg fog változni az életünk. Még luxusra is jut majd, arra fog telni, amire akarjuk. Kicsit elrugaszkodhatunk a mindennapi gondok valóságától, belekóstolhatunk a jó életbe. Hogy őszinte legyek, éppen ideje.

Mit csináljunk a töméntelenül sok pénzzel?

Nézzünk körül szomszédjaink háza táján. Tanuljunk tőlük. Nem azért, hogy leutánozzuk őket, csak miheztartás végett. Mit lehet ennyi pénzzel csinálni?

Tervezzünk! Például felépíthetjük a Közel-Kelet legmagasabb épületét, kerüljön, amibe kerül, meg sem fogjuk érezni. Vagy akár az egész világ legmagasabb tornyát, mi az nekünk. Csak a kérdés, az atmoszférán innen érjen véget, vagy nyúljon túl rajta?

De építhetünk Tel Aviv mellé, a tengerbe, mesterséges szigetet, mondjuk menóra alakút, minden szárában lakóházakkal, kerttel, úszómedencével, és teniszpályával felszerelve. És, persze, díszpálmákkal.

Ne feledkezzünk meg az adóhivatalról sem. Szüntessük meg, semmi szükség rá. Minek kellene elvenni az állampolgárok fizetésének jó részét, amikor az ország páncélszekrényeiben garmadával áll a pénz? Legyen ingyenes az egészségügyi szolgáltatás is. A legmagasabb színvonalon. Miért ne?

Ne feledkezzünk meg a diákokról sem, egy tollvonással szüntessük meg a tandíjat, minek, ha annyi pénzünk van, mint a pelyva.

Ideje lenne valamit kezdeni a tömegközlekedéssel is. Metrót építhetnénk Tel Avivban, magasvasutat Jeruzsálemben. Beer Shévát se hagyjuk ki, legyen nekik is metrójuk, azon már nem fogunk összeveszni.

Mindezt megtehetnénk, mindez a mienk lehetne.

Ezzel szemben mit látok? Nem látok semmit. Hallom, hogy dollár milliárdokról beszélnek a Kneszetben, a különböző bizottságokban, a tévé is azzal van tele, szinte ölre mennek a beavatottak, csak engem, az izraeli polgárt felejtenek el, mintha nem is léteznék. Illetve nem egészen, mert egyfolytában rám hivatkoznak, a népre, az izraelire, amikor a nagy elosztásról van szó, de ebből én semmit sem érzek, semmit sem veszek észre. A pénz a fiókban marad, annyi, hogy alig lehet bezárni, onnan vándorol majd el, de a mi életünkben semmit nem változik, úgy megy tovább, mint amikor az ország állandó pénzhiányban szenvedett.

Igazából már nem is álmodozunk tovább. Nem kell a felhőkarcoló, a 40 fokos melegben is működő, fedett lesiklópálya. Minek? Még arról is hajlandók vagyunk lemondani, hogy eltöröljék az adót. Kibírtuk eddig, kibírjuk eztán is. Az unokáink majd pincérkedéssel összedobják valahogy a tandíjat. Azt tették a szüleik, ha nekik jó volt, jó lesz a kis gézengúzoknak is.

Azért – tegyük szívünkre a kezünket – szeretnénk mi is látni valamit abból az irdatlan mennyiségű pénzből. Valamit, hogy érezzük, mi is társak vagyunk az állami gázvagyonban, hogy bennünket sem hagynak ki a nagy elosztásból.

Mi lenne például, ha a szombat beálltakor kedves gesztusként minden izraeli kapna az államtól egy szép, barnára sült barheszt. Ingyen. Egy éven át…

Ha nem, hát nem. Legyen egy hónap. De ahhoz ragaszkodunk.

Hadd érezzük, új világ köszöntött ránk, immár mi is nagykanállal habzsolhatjuk az életet.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]