Fülkeforradalom a Budapesti Zsidó Hitközségben

Úgy tűnik, a rendszerváltás óta eltelt huszonöt év nem Zoltai látszólagos bukásával, hanem a szerdai napon, Schwezoff Dávid új ügyvezető igazgató Tordai Péter elnökkel szemben aratott győzelmével ért véget. Sokan attól tartanak, hogy a BZSH működtetését azok vehetik át, akiket Zoltai személyén keresztül szoros szálak fűznek Lázár Jánoshoz és a kormány gépezetéhez.

A Budapesti Zsidó Hitközség sokadik zárt közgyűlését tartotta meg a Síp utcai székházban. A zárt ülést szorgalmazó Schwezoffék immár a látszatra sem ügyeltek, és lehetőség szerint igyekeztek az újságírókat teljesen elszigetelni a küldöttektől. Az ülés zárttá nyilvánítása mégis szokatlanul hosszadalmas procedúra volt. Tordaiék ugyanis a nyílt ülés mellett szavaztak, másrészt lapunk bejelentette igényét, hogy a Szombat munkatársa – a zsidó sajtó képviseletében – a teremben maradhasson. Radnóti Zoltán fölvetésére Tordai támogatta a javaslatot, Schwezoff Dávid azonban úgy érvelt, hogy a Szombat nem minősül felekezeti sajtónak, így nem vehet részt az ülésen. A küldöttek többsége végül az utóbbi álláspont mellett tette le a voksát. Habár a közbenjárásnak köszönhetően a sajtó képviselői az épületben maradhattak, a biztonsági szolgálat hermetikusan elzárta őket az eseményektől. Ezúttal – a másfél évvel ezelőtti, Heisler Andrást a Mazsihisz elnöki tisztségébe emelő rendkívüli közgyűléssel ellentétben – az ülésterem résre nyitott ablakán keresztül sem szűrődött ki az udvarra értékelhető információ. Az intézkedés mindenesetre jól mutatta, hogy a zárt ülés elrendelése immár nem annyira a jó hírnév megőrzésére, mint inkább az átláthatóság és a nyilvánosság és kizárására irányult.

Az események rekonstruált lefolyása szerint Tordai Péter először fölajánlotta Schwezoff Dávidnak, hogy mindketten mondjanak le és írjanak ki tisztújítást, ezt azonban Schwezoff elutasította, arra hivatkozva, hogy ő szabályszerűen látja el a feladatát. Arra következtethettünk volna ebből, hogy Schwezoffnak van félnivalója, ám a közgyűlés egyértelműen az ő diadalát hozta.

Mindezt nem utolsósorban a vita ellehetetlenítésével sikerülhetett elérnie – a küldöttek közel két órán át arról tárgyaltak, hogy lehetőséget adjanak-e egyáltalán felszólalásokra. Eközben alig egy-két küldöttnek sikerült érdemi hozzászólást tennie, köztük Kiss Henriettnek, aki a Scheiber Sándor Gimnázium igazgató-helyetteseként súlyosan nehezményezte Schwezoff Dávidnak az iskolát érintő tevékenységét. Tordai Péter is igyekezett megvédeni álláspontját (Schwezoff a Csepelen építendő zsinagóga, valamint a Rumbach zsinagóga tervezett felújítása ügyében támadta őt), de nem vált előnyére, hogy elsősorban védekezésre kényszerült, és még az őt igazoló tények tisztázására sem jutott ideje. Egy őt támogató küldött később azzal bírálta, hogy Schwezoff-fal szembeni fölszólalásában nem említett konkrétumokat. Tordait láthatóan a rá jellemző kompromisszumkeresés vezette, de most saját csapdájába esett bele – nevezetesen abba, hogy néhány hónappal ezelőtt nem ellenezte Schwezoff Dávid megválasztását, és így hallgatólagosan hátszelet is biztosított annak berendezkedéséhez a hatalomba. Tordai fölszólalását egyes hívei azzal bírálták, hogy túlságosan is fölhevült volt, mások viszont elégedettek voltak vele.

Értesüléseink szerint Schwezoff a közgyűlés során nem cáfolta az őt ért bírálatokat, hanem a vitát igyekezett korlátozni, miközben azt állította, Tordaival egyetértésben dolgozta ki a programját (noha az utóbbi ezt igencsak cáfolta). Az ülés után egy küldött a helyzetet úgy kommentálta, „még a Rákosi-rendszerben sem volt rá példa”, hogy a vitának a látszatát se engedjék meg. Az ülés alatt Heisler András Mazsihisz-elnök is sérelmezte a parlamentáris működésmód ellehetetlenítését.

Schwezoff győzelmében, a küldöttek elhallgattatása mellett, állítólag az is közrejátszott, hogy az év végéig anyagi többletjuttatást ígért a budapesti templomkörzeteknek – noha nem világos, hogy milyen forrásból.

Egyes forrásaink szerint főleg a Dohány utcai és a Bethlen téri körzetekhez tartozó küldöttek, a teremben zajló eseményektől függetlenül, előre elhatározottan, tömbökben szavaztak.  Mindez persze nem lehetett elég a győzelemhez, mert a körzeti küldöttek 70 szavazatából e két körzet csak 18 vokssal rendelkezik (noha ez is több, mint amennyit az utóbbi években változó arányok indokolnak). Fenti forrásunk azonban úgy nyilatkozott, hogy Schwezoff támogatói körét már a küldöttgyűlés előtt pontosan be lehetett határolni: őket az elhangozható érvek biztos nem befolyásolták.

Két óra elteltével végül a választási és jelölőbizottsághoz tartozó – és az ülést levezető – Keszler Gábor megszavaztatta a küldötteket, akik 31 nem, 15 igen és 8 tartózkodó szavazattal úgy döntöttek, hogy ne legyen vita a két vezető visszahívásának kérdésében. Habár a két kérdés két külön napirendi pontot képezett, a levezető elnök – jogilag többek szerint megkérdőjelezhető módon – egy szavazólapon rendelte el a voksolást a két kérdésről. Ezzel azt a lehetőséget is elzárták Tordai elől, hogy Schwezoff megerősítése esetén önként távozzon a BZSH éléről.

Miután Tordai és Schwezoff is személyesen követték végig a szavazatok összeszámlálását, kihirdették az eredményt, s ez Tordai vereségét hozta: mint korábban már beszámoltunk róla, 39-en szavaztak ellene és csupán 18-an a maradása mellett. Schwezoff 31 támogató és 27 ellenző voksot kapott.

Tordai kinyilvánította, hogy a jogi aggályok ellenére sem támadja meg a szavazást, elfogadja az eredményt, visszavonul a BZSH elnöki tisztségéből – Mazsihisz-alelnöki és a BZSH-ban betöltött elöljárósági pozícióját ugyanakkor megtartja (ahogy értelemszerűen a Frankel-körzetnek is továbbra is elnöke marad). Később, a Hír Tv őt kérdező stábjának kérdésére válaszul elmondta, nincs konkrét ötlete azt illetően, kit látna szívesen maga helyett a budapesti hitközség elnöki székében.

A sajtót az ülés érdemi részének lezárta után és a szavazatok összeszámlálása alatt sem engedték vissza az érintett épületszárnyba – ami lassan szimptomatikussá váló jelenség. Közpénzekkel gazdálkodó szervezetről lévén szó, az ülést csak különösen indokolt esetben volna lehetséges zárttá nyilvánítani. Az utóbbi években – mióta a Heisler-Zoltai küzdelem az országos sajtó érdeklődését is felkeltette – mind gyakrabban fordul elő, hogy a sajtó – és különösen a zsidóság ügyeit képviselő Szombat – munkáját racionális indokok nélkül igyekszenek megnehezíteni.

A záró imát követően az is kiderült, hogy Schwezoff ezúttal csupán lapunk esetében hárítja el a megszólalást: miután nem tehettünk föl neki kérdéseket és nem válaszolt arra a fölvetésünkre sem, hogy a továbbiakban is ilyen kapcsolatot kíván-e ápolni a zsidó sajtóval, a Hír Tv-nek hosszasan nyilatkozott. Ez talán azzal is összefüggésben áll, hogy a Schwezoff hatalomra jutását segítő Zoltai Gusztáv az utóbbi hónapokban Lázár János kancelláriaminiszter szolgálatába állt, sőt a legutóbbi sajtóhírek szerint baráti szálak is összekötik őket.

Az mindenesetre biztos, hogy a BZSH – bármennyire is rosszul működő – autonómiája a mai napon még inkább kérdésessé vált, mint valaha. A Síp utcában megtapasztalt módszerek nem véletlenszerűen hasonlítanak a tágabb környezetben érzékelhető stílusra. Zoltai második generációja nem csupán megérkezett a Síp utcába, hanem rövid idő leforgása alatt ugyanazt a „rendszerváltozatlanságot” sikerült meghonosítania, amely az országban a huszonöt év során végbement.