Franciaország: többezren tüntettek, amiért Sarah Halimi gyilkosát nem állítják bíróság elé

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Több ezren tüntettek Franciaországban, amiért egy 66 éves zsidó asszony gyilkosa, aki beismerte tettét, megússza a bírósági eljárást.

Mint arról már számos alkalommal írtunk, a 27 éves Kobili Traore erőszakkal behatolt szomszédja, Sarah Halimi, 67 éves zsidó asszony lakásába, súlyosan bántalmazta áldozatát, majd a harmadik emeleti ablakból kidobta az utcára. Ugyanabban a bérházban laktak Párizs keleti részén. Az eset 2017. április 4-én történt.

A rémült szomszédok az után hívták ki a rendőrséget, hogy hallották az asszony segélykiáltásait, és Traore ordítását: „Allah Akbár” és „Sátán”. A rendőrség nyomozás során kiderült, hogy Halimi félt a férfitől, mert néhány héttel korábban a hozzá látogatóba érkező leányát Traore „mocskos zsidónőnek” nevezte.

Felirat: Az igazságszolgáltatás a társadalomnak felel, az antiszemita gyilkosokat állítsák bíróság elé!

Az ügyészség december 19-én hozta meg régóta várt döntését a pszichiátriai vizsgálat eredményének birtokában. Ezek szerint Traore marihuána fogyasztása utáni akut delíriumban cselekedett, és nem vonható felelősségre a gyilkosságért – amit a bíróság előtt egyébként beismert, és amiért bocsánatot kért.

A párizsi Place de la République vasárnap megtelt a döntés ellen tüntető emberekkel. Ugyancsak ezrek tüntettek Marseille-ben. A zsidó szervezetek szerint a döntés alkalmas arra, hogy a moszlim antiszemitizmus ügyét homályban hagyja.

Place de la République (Fotó: Philippe Theise)

A francia antiszemitizmus ellen küzdő zsidó szervezet, a BNVCA szerint az elmúlt években elkövetett zsidóellenes erőszakcselekmények tettesei szinte minden esetben moszlim országból érkezett bevándorlók  vagy azok gyerekei voltak.

JTA

[popup][/popup]