Francia nemzetgyűlési választások: a (szélső)bal áll az első helyen

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A franciaországi baloldali Új Népfront koalíció nyerte a legtöbb mandátumot a parlamenti választások második fordulójában – állítják vezető közvélemény-kutatók -, és ezzel váratlan győzelmet aratott a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás (RN) párt felett, de nem jutott abszolút többséghez a parlamentben. A TF1 televízió számára készített IFOP becslés szerint az Új Népi Front 180-215 képviselői helyet szerezhet a második fordulóban.

Emmanuel Macron elnök centrista tömbje a felmérések szerint – az eddigi 250 képviselő helyett – 150-180 honatyát küldhet a nemzetgyűlésbe. Ezzel vélhetően szűken megelőzi Marine Le Pen radikális jobboldali Nemzeti Tömörülését (RN), amely 120-150 mandátumra számíthat.

Az RN azért szerepelt gyengébben, mint az első fordulóban, mert a második forduló előtt a centristák és a baloldaliak egymás javára léptették vissza jelöltjeiket.

Az abszolút többséghez a francia parlament alsóházában, a nemzetgyűlésben 289 mandátumra lenne szükség.

A szélsőbal képviselője, az antiszemita és anticionista LFI vezetője, Jean-Luc Mélenchon már fel is szólította Macron köztársasági elnököt, hogy a baloldali összefogás politikusa közül válassza ki az új miniszterelnököt.

[popup][/popup]