Francia ex-miniszter „Hogyne lennénk antiszemiták, amikor látjuk, mit csinál az izraeli hadsereg?”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A volt francia külügyminiszter vasárnap a Radio J nevű zsidó rádióban élesen bírálta Izrael “aránytalan háborúját” a Gázai övezetben.

Bernard Couchner

Bernard Kouchner volt francia külügyminiszter vasárnap a Radio J-nek adott interjújában elítélte Izrael “aránytalan háborúját” Gázában, amely szerinte antiszemitizmushoz vezet Franciaországban.

“Hogyan lehet nem antiszemitának lenni (Comment faire pour ne pas être antisémite), amikor látja az izraeli hadsereg által okozott károkat? Nézze meg Gázát, ez a gyilkosságok és katasztrófák mezeje. Családok szakadnak szét” – mondta.

“Természetesen tudunk a Hamász támadásairól október 7-én – folytatta Kouchner. És Isten látja lelkemet, engem ez felháborított. De bosszút állni 40 ezer halott árán, ha a szám igaz…” – tette hozzá, mielőtt Frédéric Haziza újságíró félbeszakította. “Azt mondja, hogy a Gázában történtek után normális dolog antiszemitának lenni?”

“Nem normális, de ez lehet a reakció” – felelte Kouchner. Bár hozzátette, hogy véleménye szerint “Izrael katonai reakciója október 7-e után jogos és szükséges volt: várható volt. De így folytatni, és csak a katonai megoldást választani, hiba! Az antiszemitizmus a bolondok tudománya. Ez egy nagyon mélyen gyökerező gonoszság. Franciaország mindig is antiszemita volt – folytatta Bernard Kouchner.

Kouchner, aki 2007 és 2010 között, Nicolas Sarkozy elnöksége idején a francia diplomácia vezetője volt, hangsúlyozta, hogy egykori humanitáriusként csak felháborodni tudott. “Rengeteg embert mészároltak le. Ez egy gyilkos reakció. Nem vagyok elégedett ezzel” – mondta.

“Az életemet azzal töltöttem, hogy embereket kezeltem”. Bernard Kouchner, akit “French Doctor”-nak is neveznek, megalapította a Médecins du Monde-ot, éveket töltött gyermekek kezelésével Afganisztánban, csónakon menekülők mentésével a Kínai-tengeren, és bejárta a háború sújtotta Libanont és az ostromlott Szarajevót.

“Comment ne pas être antisémite quand on voit ce qu’il se passe à Gaza” : Bernard Kouchner

Bernard Kouchner, ancien Ministre de la Santé ; de l’Europe et des Affaires étrangères au micro de Frédéric Haziza – Le Forum Radio J 🔔 N’oubliez pas d’activer la cloche des notifications pour être alerté de toutes nos nouvelles vidéos Nous retrouver : Radio J 94.8 FM ♦︎ LE SITE : https://www.radioj.fr/ ♦︎ L’APPLICATION : – Google play : https://play.google.com/store/apps/details?id=com.radioking.radioj1 – Apple store : https://apps.apple.com/cm/app/radioj-france/id6474548463 ♦︎ FACEBOOK : https://www.facebook.com/RadioJ94.8 ♦︎ TWITTER : https://twitter.com/RadioJFrance ♦︎ INSTAGRAM : https://www.instagram.com/radiojfrance/

“Az antiszemitizmus a bolondok tudománya. Ez egy nagyon mélyen gyökerező gonoszság. Franciaország mindig is antiszemita volt” – tette hozzá.

A Hamász palesztin iszlamista mozgalom Izrael elleni támadása nyomán 2023 utolsó negyedévében 1000%-kal megugrott az antiszemita cselekmények száma. A hatóságok legfrissebb adatai szerint 2024 eleje óta csaknem megháromszorozódtak az előző évhez képest. Az első félévben “887 antiszemita incidenst” regisztráltak.

Bernard Kouchner maga is részben zsidó: apai részről orosz zsidó bevándorlók gyereke, anyai felmenői francia protestánsok.

Figaro

[popup][/popup]