Főellenségnek lenni komoly dolog

Soros György minden szempontból irritáló, ezért ideális ellenségkép.

Amerikai, magyar, zsidó, holokauszt-túlélő, milliárdos, aki az alapítványaival befolyásolni igyekszik számtalan ország fejlődésének irányát. Magyarországét különösen, hiszen itt működteti nagy szellemi boszorkánykonyháját, a Közép-európai Egyetemet. Az övénél alkalmasabb arcot nem lehet találni a nagy zsidó világ-összeesküvés ábrázolására.

Az utóbbi terminus természetesen nem hangzik el: a magyar kormány nem folytat antiszemita politikát. A leégett zuglói zsinagóga újjáépítését 131 millió forinttal támogatja, kitünteti az izraeli (jobboldali, vallásos szellemiségű) Bar-Ilan egyetem elnökét, jelezve, hogy a nincs baja sem a zsidókkal, sem az egyetemekkel, a zsidó egyetemekkel pedig a legkevésbé.

A Soros ellenségképben azonban óhatatlanul benn van a zsidó faktor: az elmúlt huszonöt évben ez a (szélső)jobboldali média jóvoltából alaposan elterjedt a köztudatban.

A sötét és gonosz zsidó pénzember képe pedig amúgy is benne él az európai kultúrában, ezt Jud Süssig vagy Shakespeare Shylock-jáig mindannyian vissza tudjuk vezetni.

E sorok írásakor már minden és mindenki mögött ott rémlik Soros árnya, aki/ami a kormány bináris rendszerében a rossz oldalon áll. Az ilyen hisztéria komolyan hátráltatja az ország fejlődését, mivel a bűnbakképzés azt jelenti, hogy a kormány nem az előtte álló feladatok racionális megoldásán, hanem az őt terhelő felelősség áthárításán dolgozik. Ez az éretlen személyiség (ez esetben: közösség) attitűdje, ami kevéssé alkalmas magunk és környezetünk építésére.

 

Fejlett technikák, nemzetközi hálózatok

Az összeesküvés mániákusai bizonyítékként a Soros által létrehozott nemzetközi hálózatra mutogatnak, ám a döntő ponton tévednek: ők ezt a rendkívül hatékony infrastruktúrát valami gonosz világuralmi szándék eszközének tartják, holott a valódi szándék éppen a világ megjavítása. Ez utóbbi megértéséhez nincsenek fogalmaik.

Ez a modern összeesküvés-mítoszok alapja a 19. század eleje óta: a zsidó vállalkozók, filantrópok olyan fejlett – az államhatalomtól nem függő – infrastruktúrát hoztak létre, amely a hagyományokban mélyen benne élő külvilág számára felfoghatatlan volt. Elég a Rotschild bankházra gondolnunk, amely a 19. század első felében uralta az európai pénzpiacokat. A párizsi, a londoni, a bécsi Rotschildok bejáratosak voltak országaik legmagasabb köreibe, ami az akkori világban példátlan volt és a külvilág számára úgy jelent meg, hogy a Rotschild család hatalommal bír egész Európa fölött.

Ma, a nemzetközi bankrendszer korában már látjuk:

a Rotschildok egyszerűen megelőzték fejlettségben Európát jó pár évtizeddel.

Az emberek ezt nem értették, és valami misztikusat sejtettek mögötte. Ha a zsidóknak befolyásuk van, az hatalmat jelent és azt biztos valami gonosz dologra használják. A zsidó pénzemberek valami elementáris dühöt képesek kiváltani a környezetükből, amely csak a hatalmat és befolyást (a „világuralmat”) látja, a progresszív pénzügyi technikák gazdasági hasznát nem.

Gondoljunk Shylock történetére, melyből nem a zsidókat, hanem a keresztényeket és az ő beteges fantáziájukat ismerhetjük meg. A zsidó pénzember eszerint olyan gátlástalan volna, hogy képes lenne keresztény adósát lemészárolni – csupán bosszúból, gonoszságból, hiszen az egészből semmi haszna nincs. Méltó párja ennek a rémképnek a „Soros megölte volna az anyját” szlogen.

Soros György is ilyen fejlett technikákat működtet, ő azonban a külvilág szemében duplán bűnös: nemcsak befolyásos pénzember, hanem – alapítványai segítségével – befolyásos politikacsináló is, ami a többség számára végképp felfoghatatlan: Mit akar ez? Minek jön ide? Miért osztogat pénzeket mindenféle bajkeverő alapítványoknak?

 

A világ megjavítása

A vallástól távol álló, Istenben nem hívő Soros (talán nem is tudva róla) egy olyan régi zsidó hagyományt folytat, amelyet még az i. sz. 2. században kodifikált Misna rögzít: ez a Tikkun Olam, a világ megjavítása. Ma ez a fogalom rendkívül népszerű az amerikai progresszív zsidóság körében, ahol gyakran a társadalmi igazságosság melletti kiállás helyettesíti a hagyományos parancsolatok (a micvák) betartását, amelyekben már nem igazán hisznek. Soros ezt a hagyományt – legalábbis annak szellemét – nyilván szintén szekuláris apjától vette át, aki lelkes eszperantista volt. A mesterséges nemzetközi nyelv kitalálója, a varsói zsidó szemorvos Ludwig Zamenhof a maga részéről szintén az emberek, a népek közötti megbékélést akarta elősegíteni a mindenki számára hozzáférhető, közös nyelv megalkotásával.

A világ megjavítása a Holokausztot túlélt Soros számára új formában jelent meg:

olyan társadalom eljövetelén kell munkálkodni, ahol a náci népirtás nem ismétlődhet meg.

Filozófusi képzettséggel is rendelkezvén, Soros ezt a vágyott képet Karl Popper nyitott társadalom nevű koncepciójában találta meg. Ez a társadalom nem ismer dogmákat, egyedül üdvözítő gyakorlatokat, hanem a javak, az emberek és az eszmék korlátok nélküli, szüntelen szabad mozgása közepette képes örökös megújulásra. És természetesen az ilyen társadalom befogadó: sem a gondolatok, sem az emberek különböző fajtái között nem diszkriminál.

A Soros-alapítványok fejlett hálózata aztán ismét reprodukálta a régi jól ismert képletet: a környezet számára ismeretlen fejlett technikák, az ezzel járó páratlanul nagy befolyás megújította a zsidó világ-összeesküvésről szőtt vad képzeteket.

Mert hogy valaki arra szórja el a milliárdjait, hogy jobbá tegye a világot – ez a köznép számára hihetetlen vagy legalábbis gyanús, ezért a köznép az ilyen ember ellen könnyen felheccelhető.

 

Türelmetlenség

A világmegjavítás, ez a zsidók számára magától értetődő vállalkozás ugyanakkor nem veszélytelen. Az emberi társadalom meglehetősen bonyolult rendszer, és korántsem biztos, hogy a javítás általunk választott módja valóban jó irányba vezet. Sorosnak a kommunista világrend lebontásában játszott szerepét ma egyértelműen pozitívnak ítélhetjük meg. Az ezredforduló után kibontakozó, baloldali ihletésű, különféle kisebbségek permanens „felszabadítását” célzó politika, amelynek Soros hívéül szegődött, viszont erősen megkérdőjelezhető.

A 21. századi haladó baloldal mintha 20. századi elődje türelmetlenségét rekonstruálná.

Az osztályharc fokozódása helyett most a mindenféle felszabadító küzdelmek fokozódnak.

Ebben az agresszív küzdelemben a baloldal harcosai hajlamosak elfogadni mindenféle harmadik világbeli diktátor szövetségét, miközben fő ellenségként gyakran a nyugati demokratikus világ (mindenekelőtt Amerika) vezetői jelennek meg. Kettős mérce működik: amit elvárnak a nyugati politikusoktól, azt nem várják el az harmadik (gyakran az iszlám) világ vezetőitől.

Ennek a torzult világképnek legékesebb példája a baloldalon eluralkodó vad Izrael-ellenes hisztéria, amelyen gyakran jól láthatóan átüt a zsidóellenes gyűlölködés is.

Soros György sosem volt Izrael barátja, ő az antiszemitizmus leküzdésének egyetemes útját választotta, mint a mélyen asszimilált zsidók általában: az egész emberiséget kell olyan szellemi-erkölcsi szintre felhozni, hogy a létrejövő szép, új világban ne legyen helye semmiféle előítéletnek. Az univerzális megváltásban hívő zsidók bizalmatlanul, sokszor ellenségesen tekintettek a zsidók önfelszabadítását hirdető cionistákra, mint az egyetemesség útjában álló, méltatlan, partikuláris mozgalomra. Soros György is ezen az úton járt, az Izraellel antagonisztikus ellentétben álló palesztinokat támogatta, amivel kivívta a zsidó államot támogatók széles köreinek ellenszenvét.

Soros Györgyre az elmúlt húsz évben erősen hatott ez a határok nélküli, egyetemes testvériséget hirdető baloldali szellemiség. A menekültválság idején is fenntartotta azt a nézetét, hogy a nyitott társadalom, a nyitott határok és a nagy etnikai keveredés az egyetlen megoldás és hatékony gyógyszer a kirekesztés ellen.

Az elmúlt évtizedekben azonban kiderült, hogy a nagy és csodálatos etnikai keveredés nem feltétlen hoz demokráciát és felvirágzást. Ha csak a nyugat-európai metropoliszok egyes külvárosaira gondolunk, ahol sokféle etnikum él együtt békétlenségben és bandaháborúkban, láthatjuk, hogy a sokféleség önmagában nem áldás: ha nem párosul a fejlett demokratikus intézmények működésével, akkor inkább káoszt eredményez.

A multikultit és sokféleséget ünneplő európai baloldal azonban mítoszokban gondolkodik: szegény elesettekről, menekültekről, megszomorítottak fölemeléséről és testvéri befogadásáról. A felebaráti szeretet vallásos parancsa éppúgy megjelenik itt, mint 19. századi gyarmatosítás és a 20. századi fasizmus feletti – nem mindig tudatos – lelkifurdalás. A szándék nemes, de a motiváció tisztázatlan, a gyakorlat pedig türelmetlen és dogmatikus.

 

Nagyság

Annak ellenére azonban, hogy aktuális politikája erősen megkérdőjelezhető, Soros György nagyságát mégsem lehet elvitatni. Világjavító eszméinek gyakorlati megvalósítására egyedülálló infrastruktúrát fejlesztett ki. Joggal viccelődött vele kapcsolatban ekképp egy amerikai újságíró: Soros az egyetlen amerikai állampolgár, akinek önálló külpolitikája van.

Nagyszabású munkásságában azonban tisztán és világosan jelenik meg a zsidó lét roppant paradoxona: kolosszális munkát végzünk egy boldog világ eljöveteléért, ahol többé nem mutogatnak ránk ujjal, zsidók mivoltunk miatt.

E kolosszális, világmegjavító munka során egyedülálló és legnyilvánvalóbb bizonyítékát adjuk zsidó mivoltunknak, amiért mindenki ujjal mutogat ránk.

Soros egy személybe sűrítve mutatja be azt, ami a 19-20 századi, modern kori zsidóság tragédiáját okozta: a gigászi, messianisztikus – és a többség számára átláthatatlan – küzdelem egy jobb, emberibb világért, amelyben végre nekünk is helyünk van, eljuttat bennünket oda, hogy a valóságos világban egyre nehezebben akarnak nekünk helyet adni.