„Ez nem a mi lányunk, csak az árnyéka”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Hamasz három és fél perces videót tett közzé egy elrabolt katonalányról, a 19 éves Liri Albagról.

Liri Albag a filmfelvételen

A család szerint a három és fél perces videón lányuk “nehéz mentális állapota nyilvánvaló”, és arra kéri a kormányt, hogy dolgozzanak a túszalkun, “mintha a gyermekeik ott lennének”.

A videót nem datálták, bár Albag azt állította benne, hogy több mint 450 napja tartják fogva, ami arra utal, hogy a közelmúltban forgatták.

Albag, aki megfigyelő katonaként dolgozott, a gázai határhoz közeli Nahal Oz katonai támaszponton állomásozott, amikor a Hamász vezette terroristák ezrei özönlöttek Izraelbe a palesztin enklávéból. A támadásban tizenöt megfigyelő katona meghalt, Albagot pedig hat másik katonával együtt elhurcolták Gázába.

Az egyik elrabolt katonalányt később élve sikerült kiszabadítani, egy másiknak a holttestét pedig azután találták meg, hogy a fogságban meggyilkolták. A másik öt – Albag, Karina Ariev, Agam Berger, Naama Levy és Daniella Gilboa – még mindig túszok.

Izrael elítélte a túszokról készült korábbi ilyen videókat, mint a Hamász által folytatott pszichológiai hadviselést.

A legtöbb izraeli médium nem közöl a terrorcsoport által közzétett videoklipeket, hacsak a család kifejezetten nem kéri ezt. Albag családja azt kérte, hogy a média ne tegye közzé a videót, bár engedélyezte, hogy állóképeket közöljenek a felvételről.

“A ma közzétett videó szívszorító volt” – mondta a családja szombat este egy rövid közleményben. “Ez nem ugyanaz a lány és nővér, akit mi ismerünk. Rossz állapotban van, és nehéz mentális állapota nyilvánvaló”.

“Láttuk, ahogy a mi hős Lírink túlélte és könyörgött az életéért. Több tucat kilométerre van tőlünk, és 456 napja nem tudjuk hazahozni” – mondta a család.

Felszólították Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és a kormányt, hogy hozzanak döntéseket a túszokkal kapcsolatban, “mintha a gyermekeik ott lennének”.

“Liri él, és élve kell hazajönnie! Ez csak rajtatok múlik” – mondta a család.

Egy nem sokkal később kiadott második, hosszabb közleményben a család azt mondta, hogy “borzalommal nézték a Hamász által küldött videót, és nem kapunk levegőt”.

“Ez nem az a Liri, akit mi ismerünk, ez Liri árnyéka” – ismételték meg. “Bár ez egy életjel tőle, ez nem az a videó, amire vártunk. A mindig erős Liri összetörtnek és szétesettnek tűnik”.

ToI

[popup][/popup]