„Ez egy antiszemita törvény”

Yehuda Bauer, a holokauszt egyik legismertebb kutatója arra figyelmeztet, hogy az új lengyel törvény „visszatérés a gondolatszabadság elnyomására irányuló bolsevik módszerekhez”.

Lengyelország jelenlegi, a jobboldali Törvény és Igazság Párt (PiS) vezette kormánya olyan törvénymódosítás benyújtására készül, amelynek alapján bírósági eljárás kezdeményezhető mindazok ellen, akik a lengyeleket vagy a lengyel népet – akárcsak részben – a holokauszt idején elkövetett bűnrészességgel vádolják.

Az ilyen személy, aki – a módosítás szerint – ellentmond a „tényeknek”, három éves börtönbüntetéssel sújtható. Az új törvény egy olyan paragrafust tartalmaz, ami felmenti az „elkövetőt”, amennyiben tettét „művészi vagy tudományos tevékenység” keretében valósítja meg.

A tudósok „felmentése” azonban aligha megnyugtató, és nemcsak azért, mert a „valóságnak megfelelő tények” meghatározása a Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN), azaz egy állami intézmény feladata, hanem azért is, mert tudósok, oktatók, újságírók között gyakran nehéz választóvonalat húzni. A „felmentés” beiktatása annál kevésbé meggyőző, mert a lengyel hatóságok a törvénymódosítást megelőző tudományos vitákat igyekeztek korlátozni.

Jan T. Gross, az USA-beli Princeton Egyetem professzora lengyel és zsidó származású ismert történész. Szomszédok c. könyvében, amely 2000-ben lengyel nyelven, majd angolul is megjelent (magyarul is olvasható – a szerk.) részletesen leírja, hogy Jedwabne lengyel település zsidó lakóit hogyan ölték meg a lengyelek a számukra menedékül szolgáló magtár felgyújtásával és más szörnyű módokon, 1941. július 10-én.

A Die Welt c. lapnak 2015 szeptemberében adott interjúban Gross azt mondta, hogy a lengyelek sokkal nagyobb igyekezetet mutattak a zsidók, mint a németek elpusztításában. A lengyel bírói testületek hosszasan vizsgálták Gross kijelentését, majd úgy tűnt, hogy lezárják az ügyet. Azután az első fokon meghozott ítéletet – nem meglepően – hirtelen megsemmisítették, és most az IPN fog határozatot hozni arról, hogy a történész valóban „befeketítette-e” a lengyel nemzet hírnevét, tehát büntetőeljárást kell-e indítani ellene. Hangsúlyozni kell: még ha Grossnak nincs is igaza – egyébként igaza van –, jogában áll történeti kutatásaiból fakadó nézeteit és véleményét kifejezni és közzétenni. Mármint egy demokratikus országban.

A gond az alapelvekkel van. Egy demokratikus országban nem a kormányzat feladata a történelmi tények meghatározása, a nyilvánvaló tényeken túlmenően. Az utóbbiak közé tartozik a holokauszt ténye, vagy a lengyeleknek a náci Németország általi üldözése. Ezek megkérdőjelezése túlterjed az elfogadható diskurzuson. Vannak országok, pl. az Egyesült Államok, ahol még a nyilvánvaló tények tagadása is elfogadott, a szólásszabadság nevében. Más államokban, mint Franciaország és Németország, a holokauszt tagadása bűnnek számít. Ha a lengyel kormányzat a holokauszt tagadását vagy a lengyelek meggyilkolásának igazolását akarná kriminalizálni, az még talán elfogadható lenne. De ők a lengyelek által elkövetett összes zsidóellenes cselekményre felmentést adnának, kivéve azokra, amit a lengyel hatóságok szélsőséges elemek sajnálatos viselkedésének minősítenek. Mi több: egy történészt bebörtönzéssel fenyegetni kutatási eredményei és nézetei közzétételéért olyasvalami, amit az ország egyszer már átélt: ez visszatérés a gondolatszabadság elnyomására irányuló bolsevik módszerekhez.

A lengyel részvétel a zsidóüldözésben a holokauszt éveiben, az akkori sötét időkben tagadhatatlan tény. Kiváló lengyel történészek, szociológusok és pszichológusok csoportja, alapos kutatásokra támaszkodva kimutatta, hogy nagy számú zsidót – Grabowski professzor szerint közel 200 ezret – lengyel parasztok, az ún. „kék” lengyel rendőrséggel együttműködő személyek, és az egymással ellenséges viszonyban álló németellenes földalatti csoportok öltek meg. Ugyanezek a kutatók arra is rámutattak, hogy a lengyelségen belül egy igen bátor kisebbség – falusiak és városiak egyaránt – kockáztatta, sőt vesztette életét a zsidómentésben.

A jelenlegi lengyelországi légkör nem kedvez az úttörő kutatásoknak. Nem csoda, hogy azok az egyetemisták, akik a lengyel–zsidó kapcsolatokat vizsgálnák a német megszállás idején, inkább elállnak projektjeiktől, mivel a kormányzat határozza meg, melyek a „tények”, és nem fogadnák szívesen a fenyegetéseket és az esetleges bebörtönzést.

A vezető tudósok és szervezetek részéről világszerte megnyilvánuló elítélő nyilatkozatok és érvek ellenére a Szejmben abszolút többséget élvező lengyel kormány a törvénymódosítást keresztül kívánja vinni. A 31 tagállamot (köztük Lengyelországot) és 11 megfigyelő, ill. jelölt államot tömörítő Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) tiltakozását fejezte ki. Ez a szervezet a holokauszt történetének tanításával és kutatásával foglalkozik. Egy ismert osztrák diplomata küldöttséget vezetett Varsóba, hogy az ottaniakat meggyőzze a jogalkotás elhibázott és antidemokratikus voltáról, és a probléma megoldásának szükségességéről. A lengyel hatóságok roppant udvariasan, ámde makacsul viselkedtek, és úgy tettek, mintha nem értenék a problémát. Tántoríthatatlanok voltak.

Nemcsak a múltról van szó. Úgy érezzük, hogy az ügy a lengyel társadalom fontos szegmenseinek a zsidók iránt tanúsított ellenségességét tükrözi múltban és jelenben egyaránt – akkor is, ha azt hivatalosan tagadják, és sok lengyel helyteleníti az antiszemitizmust. A zsidóellenes trendet az értelmiségi elit egy része, és a lengyel tudósok fontos csoportja elítéli. Ők az igazán fenyegetettek, nem annyira a maroknyi zsidó közösség.

A lengyel kormány tudomására kell hozni, hogy viselkedése beszennyezi a lengyel nép becsületét és a náci Németország irányában tanúsított bátor ellenállás emlékét.

Jehuda Bauer a történeti és holokauszt kutatás egyetemi tanára a Jeruzsálemi Héber Egyetem Modern Zsidóság Avraham Harman Intézetében, és a Jad Vasem tudományos tanácsadója. Havi Dreifuss a Tel Avivi Egyetem docense.

A Jewish Chronicle cikkét Bassa László fordította.