„Európa mindig is a szellemi gyújtogatás, a zsidógyűlölet központja volt”

A Franciaországban született Michel Friedman jól ismert médiaszemélyiség és publicista Németországban, rendszeresen fellép az idegengyűlölet és rasszizmus ellen. Éveken keresztül volt az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, illetve a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökhelyettese. Munkásságáért 2001-ben a Szövetségi Érdemrend első fokozata kitüntetésben részesült. Vele beszélgettünk.

A Halle város zsinagógája elleni tavaly októberi támadás másnapján Ön így nyilatkozott a televízióban: „Már nem bírom hallani, amikor ismét kifejezik a szolidaritásukat, és hogy mennyire szégyellik, ami történt!”. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a politika mindig rendkívül intenzíven reagál a zsidók vagy a zsidó intézmények elleni akciókra, de azután gyakorlatilag semmi sem történik. Változott ez Halle után?

Halle hatalmas megrázkódtatás volt Németország számára, amely mély sebet hagyott maga után. Rátámadni egy zsinagógára, ráadásul Jom Kippur idején, leírhatatlanul erőszakos cselekmény. Akárcsak korábbi antiszemita tettek után, a retorika, a reakció most is úgy hangzott, mintha az erőszak kezdetéről lenne szó. De már réges-régen túl vagyunk a kezdeteken. A „Soha többé!” egy csodálatos, megkapó mondat. Csak az a baj, hogy mégis újra és újra megtörténik. A „szégyelljük, ami történt!” egy fontos erkölcsi-érzelmi kijelentés, csak éppen sehová sem vezet. Németországban létezik egy alapvető zsidógyűlölet, ami 1945 után sem szűnt meg.

Az antiszemitizmus – ezt szeretném hangsúlyozni – nem német találmány. Auschwitz német találmány. Ezért aztán annál szégyenteljesebb, ha Németországban megtámadnak egy zsinagógát. Változott valami Halle után? A gondok ugyanazok, akárcsak a látszólagos tehetetlenség.

Látszólagos tehetetlenség?

Úgy gondolom, ha egy társadalomban, akár Németországban, akár Magyarországon, felüti a fejét a zsidógyűlölet – és a zsidógyűlölet nem más, mint embergyűlölet, mint ahogy az idegengyűlölet is embergyűlölet – az ember nem tehetetlen. A hétköznapokban az ilyesmi százezerszer, sőt milliószor megtörténik. A focipályán, amikor az ellenfél csapatát lezsidózzák, és senki nem reagál. Vagy amikor valaki társaságban zsidóvicceket ad elő, holott ezek nem viccesek, hanem megalázóak és megkülönböztetőek. Vagy az irodában, amikor egy megbeszélés során a zsidókat emlegetik. Vagy az összeesküvésre hivatkozók esetében és a politikai elitek egy részénél, akik most már teljesen nyíltan és gátlásoktól mentesen fejezik ki a zsidógyűlöletüket és nacionalista történelem-revizionizmusukat. Legyen ez Németországban, Magyarországon, Lengyelországban vagy akár Franciaországban. Ez azt jelenti, hogy nap, mint nap tapasztaljuk, ahogy embereket diszkriminálnak. És aki ezeket elköveti, valamint az, aki nem tesz ellenük semmit, felelős azért, hogy ez mindennapossá válik.

Lát Ön zsidó jövőt Európában?

A zsidó élet Európában, az utóbbi évtizedekben ismét kifejezetten nehezebbé, bonyolultabbá és veszélyesebbé vált. Ha visszatekintünk a zsidók gyűlöletének eredetére, megállapíthatjuk, hogy Európa mindig is a szellemi gyújtogatás, a zsidógyűlölet központja volt. A zsidók utálata a vallási antijudaizmusból fakad, ami egészen a Második Vatikáni Zsinatig a hivatalos keresztény egyház ideológiájának és politikájának részeként terjedt, és vált legitimmé. Ezáltal Európában mind a világi, mind a vallási hatalom berkeiben megfigyelhető volt. Az európaiak kulturális emlékezetébe évszázadokon, sőt csaknem két évezreden át belevésődött az antijudaizmus, amely azután a 20. század elején a nacionalizmus, később fajelméletek révén nyílt erőszakba torkollott. Manapság a nacionalista és reakciós erők újjászületését éljük. A jobboldali populista pártok reneszánszát is látjuk, akik részben kormányhatalommal is rendelkeznek, mint például Önöknél Magyarországon. Németországban az Alternatíva Németországnak párt (Alternative für Deutschland – AfD) is világos bizonyítéka annak, hogy ezek a politikai irányzatok lendületben vannak. Ausztriában jó néhány évvel ezelőtt már létezett egy koalíció a Wolfgang Schüssel vezette polgári konzervatív Osztrák Néppárt (Österreichische Volkspartei – ÖVP) és Jörg Haider jobboldali populista Osztrák Szabadságpártja (Freiheitliche Partei Österreichs – FPÖ) között, ami nemrég megismételődött, amikor Kurz úr az FPÖ-vel szövetkezett. De említhetném Olaszországot is. Mindez azt mutatja, hogy a zsidó élet Európában megint bonyolultabbá és – ezt ismét kijelentem – veszélyesebbé vált.

Egyesek azt állítják, a mostani antiszemitizmus a muszlim bevándorolókkal érkezett Európába.

Az összes tudományos vizsgálat, de főként a Szövetségi Bűnügyi Hivatal statisztikái, valamint a belbiztonságért felelős Alkotmányvédelem információi szerint az ismertté vált zsidó-ellenes bűncselekményeket túlnyomórészt szélsőséges jobboldali németek követik el. Való igaz, hogy az utóbbi húsz évben – egyébként nem csak az Európába menekült emberek révén – növekedett a muszlim antiszemitizmus eshetősége. De nem ez a fő probléma, ami a zsidó életet veszélyezteti. Nagyon kevés arab országból származó embert látunk antiszemita megmozdulásokon, nagyon kevés muszlim vallásút. Ők leginkább összeesküvés-elméleti pártiak, akik most a koronavírusért és más dolgokért a Rothschild családot teszik felelőssé, sőt a Gates családot is. Holott ők még csak nem is zsidók. De úgy állítják be a dolgokat, mintha ők is a zsidó világ-összeesküvés részesei volnának.

A zsidóellenesség három irányból jön: egyrészt a szélsőséges jobboldaliak – ők jelentik a legnagyobb veszélyt – a jobboldali populisták, a szalon-antiszemiták irányából. A másik oldal a baloldali szélsőségesek, akik között jócskán vannak összeesküvés-elméleteket terjesztők, és végül a muszlim világból. Egyébként ez utóbbi fajta iszlámmal országainkban sokan rokonszenveznek. A szélsőséges jobboldali, populista pártok nekünk, zsidóknak azt igyekeznek bemagyarázni, mekkora odaadással harcolnak az antiszemitizmus ellen. Egyben megnevezik a fő ellenséget, a muszlimokat. Ennek a trükknek azonban nem szabad bedőlünk.

Pedig az AfD-n belül még egy zsidó csoport is működik.

Ez a zsidó társulat kevesebb, mint 50 személyből áll. Ha ezt kivetítjük a 150 ezres német zsidóságra, egyszerűen nincs jelentőségük. Ha ugyanilyen lenne az AfD-t választók aránya az összlakossághoz képest, nem is volna miről beszélnünk.

Ön nem csak zsidó, hanem ízig-vérig demokrata is, aki nem rejti véka alá a véleményét. Ezáltal szálka a jobb- és baloldali szélsőségesek szemében. Szokták Önt támadni?

Én azok közé tartozom, akik nem beszélnek arról, támadták-e, sértegették-e, fenyegették-e, hiszen ezzel csak fórumot biztosítanék az ilyen szellemi bűnözőknek. De azt hiszem, alig kell fantázia ahhoz, hogy tudjuk, az irántam érzett rokonszenv mértéke körükben igencsak alacsony, az agresszivitás mértéke viszont annál magasabb.

Mit kellene a politikának tennie az antiszemitizmus ellen?

Hadd helyettesítsem az „antiszemitizmus” szót zsidógyűlölettel. Az antiszemitizmus ugyanis egy kicsit elvontnak hangzik, latinosnak és elméletiesnek. Zsidó vallású emberek elleni gyűlöletről van szó. És egy demokráciában a gyűlölet elleni legjobb gyógyír a demokratikus alapértékek erősítése. „Az emberi méltóság sérthetetlen”*, még hozzá vallástól, nemtől vagy akár szexuális irányultságtól függetlenül. Ez a civilizált, humanista válasz a gyűlöletre és erőszakra. Ha egy társadalomban széleskörű egyetértés uralkodik, miszerint ez az alap megmásíthatatlan, megvédendő és erősítendő, nem a kisebbségek, hanem saját magunk miatt, akkor a zsidó vallású embereknek igazán nincs nagyon miért aggódniuk. Viszont ha a kisebbségek támadhatóakká válnak azáltal, hogy a többség – akármilyen oknál fogva – azt hiszi, ez rá nem vonatkozik, akkor előbb-utóbb őt is utoléri a rasszista vagy embert megvető erőszak. Ugyanis parancsuralmi és tekintélyelvű politikai struktúrákról van szó, amelyek nem átallják az embereket értékes és kevésbé értékes kategóriákba osztani. És abban a pillanatban, amikor egy politikai rendszerben lehetővé válik egy ilyenfajta csoportosítás, akkor például minden szemüvegesnek számolnia kell azzal, hogy adott körülmények között létrejön egy „szemüveges” és „nem szemüveges” kategória. A rasszizmus elleni fellépés végső soron saját magad védelme.

Németországban léteznek úgynevezett antiszemitizmus-biztosok, például a szövetségi kormány mellett, tartományi szinten, vagy az evangélikus egyházon belül. Van ennek a funkciónak értelme?

Ha a 21. század elején a szövetségi és a tartományi kormányok antiszemitizmus-biztosokat neveznek ki, azzal csak azt fejezik ki, hogy eddig nem végeztek megfelelő munkát. Mert ha a legalapvetőbb kötelezettségeiknek eleget tettek volna, nem alakult volna ki egy olyan helyzet, ami miatt szükség van ilyen biztosokra.

 

Ez egy látszólagos intézmény, már csak azért is, mert nincsenek megfelelően felvértezve. Nincsenek miniszteri rangban, alig van munkatársuk, kicsi a költségvetésük. Mondhatnánk persze azt, hogy ez még mindig jobb a semminél, de még sincs arányban azzal az elszabadult gátlástalansággal, amivel szembetaláljuk magunkat. Ez ugyanis már nem csak a neonáci csoportoknál figyelhető meg. Az ejtőernyős-csizmát és a bőrfejet az ügyészség, rendőrség és a bíróság könnyen felismeri. A problémák továbbgyűrűztek, mivel manapság már öltönyös-nyakkendős urak és estélyi ruhás hölgyek, jóllehet más szóhasználattal, de alapjában ugyanazt mondják, mint a bőrfejűek. Ilyen személyek mostanság már állami fogadásokra is hivatalosak, sőt részben ők a vendéglátók. Abban, hogy erre az antiszemitizmus-biztos a megoldás, kételkedni merészelek.

Mit kellene tennie magának a zsidóságnak?

Én vigyázok magára, maga vigyáz rám. Ön számíthat rám, ha a bőre színe miatt magára támadnak, mert közbe fogok lépni. Vagy ha a szexuális irányultsága okán esnek magának, vagy a vallása miatt. Vagy azért mert szemüveges, vagy történetesen vörös a haja. Segíteni fogok, ha valamely kisebbséghez tartozik, és emiatt fenyegetik vagy sértegetik. Ha mindannyian megbízhatunk egymásban, akkor a Gaulandoknak és Höckéknek**, vagy akár az Orbánoknak nincs esélyük. Ha ezt nem tesszük, akkor mi is felelősek vagyunk azért, hogy ezek az erők teret nyernek.

Mennyire tartja veszélyesnek a BDS-mozgalmat, melynek Németországban is bőven akad híve?

Úgy gondolom, ezt a mozgalmat antiszemita indulatok jellemzik. Az nem képezi vita tárgyát, hogy szabad kritizálni az izraeli kormánypolitikát. Ezt egyébként maguk az izraeliek is megteszik. Németországban is kritikusan vitatják a kormánypolitikát. Viszont a BDS kijelentéseivel messze túlmegy ezen. És függetlenül attól, hogyan vélekedünk egy kormány politikájáról, tudósok és művészek elleni bojkottra való felhívás elfogadhatatlan, és csak azt bizonyítja, hogy kinek a szellemi gyermeke a BDS.

75 évvel ezelőtt szabadultak fel a koncentrációs táborok. Sok fiatalnak fogalma sincs arról, mi történt ott. Németországban jelenleg vita folyik arról, hogy az iskolai osztályok megnézzenek-e egy lágert. Egyesek úgy gondolják, ennek fakultatívnak kellene lenni, mások a tanrend kötelező részévé tennék. Önnek mi a meglátása?

Úgy gondolom, hogy egy látogatás önmagában nem elegendő, viszont egy koncentrációs tábor megtekintése nélkül a fiatal emberek nem lesznek képesek felmérni a Harmadik Birodalom idején történt tömeges gyilkosság horderejét. A fiataloknak azt kell megérteniük, hogy ezek az emberek nem voltak sem őrültek, sem szadisták. Ezek ugyanolyan emberek voltak, mint te vagy én. És mégis hogyan lehetséges az, hogy az erőszak kiindulási pontjából eljutottak az erőszak egy további pontjáig, majd a zárópontig? Az erőszak számos kezdőpontját nem szakították meg. Amikor a zsidóknak sárga csillagot kellett hordaniuk – ez az erőszak egyik kiindulási pontja volt – ki reagált erre? Így aztán ebből végpont lett. Aztán egy éjszaka égtek a zsinagógák, Isten házai. Ennél a kiindulási pontnál ismét nem történt semmi, ami által egy további végponttá vált. És ha az ember nem tesz semmit, belebonyolódik ezekbe a kiindulási pontokba. Ez addig megy így tovább, míg egyszer csak elérkezünk a zárópontig. Ezek voltak a koncentrációs táborok, ez volt Auschwitz.

A fiataloknak meg kell érteniük: ha nem válaszolunk a kiindulási pontokra, mint ahogy ez ma is megtörténik, akkor előbb-utóbb elérkezünk a zárópontokhoz is. Ha nem állnak ki ellenük, részben ők is felelőssé válnak. Nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudtak róla, hiszen a 21. században egyszerűen mindenről tudomást szerzünk, ami körülöttünk zajlik. Hány ilyen kiindulási pont van ma is, amelyekért mi is felelősek vagyunk, mert nem vettünk tudomást és nem reagáltunk rájuk? De számomra bátorító, hogy lehet ezekre felelni. Ha az ember reagál, meg tudja változtatni az ilyen folyamatokat.

Talán egy kis életrajzi történet: Oskar Schindler mentette meg az anyámat, apámat és nagyanyámat. Ő egy német volt, aki Lengyelországba ment, hogy pénzt csináljon. Aztán valamikor rájött, hogy nem tudja továbbra is elfogadni azokat a kiindulási pontokat, amelyeknek eleinte ő is részese volt. Úgy döntött, tesz valamit ellenük. Több mint 1000 ember ezért menekült meg. Ha sokkal többen és jóval korábban tettek volna úgy, ahogy ő, Auschwitz nem következett volna be.

Ezzel máris rátért utolsó kérdésemre. Ön személyesen ismerte Schindlert, hiszen a család közeli jó barátja lett. Mit érez, ha rá gondol?

Valóban jól ismertem, díszvendég volt a barmicvómon. Először is lelkem legmélyén nagy hálát érzek iránta, hiszen megmentette a szüleimet és ezáltal jöhettem én is a világra. De ennél többről van szó. Két dolgot tanultam meg tőle. Ehhez azt kell tudni, hogy az egész rokonságomat kiirtották a háborúban, 50 embert. Amikor a hatvanas évek vége felé Németországba költöztünk, természetesen én is hajlottam általánosságban „a németek”-ről beszélni. Ugyanazt a hibát követtem el, amit azok, akik „a zsidók”-ról beszélnek. Azonban Oskar Schindler is német volt, így többé nem beszélhettem „a németek”-ről.

A másik, amit tőle tanultam, mind a mai napig kísér. Gyakran beszélgettem olyan emberekkel, akik a náci-korszakban éltek. Ők mindig azt hajtogatták: „De Michel, mit tehettem volna én egy személyben azok ellen odafenn?” Oskar Schindler az élő bizonyítéka annak, hogy ez a mondat nem igaz, mindössze egy mentség, egy látszólagos indok azok számára, akik nem teszik azt, amit megtehetnek, amit tenniük kell. Ő tett valamit, és ezzel több, mint 1000 emberéletet mentett meg.

Erősen hiszem, hogy minden egyes személy tehet valamit. Ezeknek nem kell nagy dolgoknak lenniük. De ha az emberek sokáig nem tesznek apró dolgokat, akkor előbb-utóbb nagyobb lépésekre lesz szükség. De még akkor sem elfogadható a mondat, miszerint egy személy semmit sem érhet el. De igen, az egész világot megváltoztathatja.

Jegyzetek

* Németország alkotmányának bevezető mondata. (P. Gy.)

** Alexander Gauland és Björn Höcke az AfD két vezető egyénisége, akik rendszeresen keltenek botrányokat a hol rejtett, hol nyíltan antiszemita, idegengyűlölő és revizionista kijelentéseikkel. Ugyanakkor a zsidók védelmezőinek és Izrael barátaiként tüntetik fel magukat. (P.Gy.)