Észtország: egy teremnyi zsidó történelem

Írta: Szarka Zsuzsa - Rovat: Politika, Történelem

Tallinn (régi német nevén: Reval) romantikus város ódon középkori várfalakkal, valamint az egykori Szovjet-Észtország elhagyott beton monstrumaival. Jelenleg kb. 2000 zsidó él egész Észtországban, beleértve a 700 holokauszt túlélőt, nagy részük Tallinnban.

forrás: tripadvisor.hu

A tallinni zsidó múzeum, egy nagyobbacska terem,

2008 decembere óta várja az érdeklődőket a Karu utca 16 szám alatti multifunkciós közösségi házban, mely egyszerre adminisztratív központ, iskola, múzeum és különböző klubok helyszíne. 2007 májusa óta az épülethez simul az üvegből és betonból tervezett 180 ülőhelyes modern zsinagóga; az első a háború utáni Észtországban.

A zsidó múzeum ingyenes és nagyon örülnek a látogatóknak. A fő múzeumi egység a kiállítótér; egy nagyobbacska terem, ahol az észtországi zsidók életét a 19. század elejétől a jelenig tekinthetjük át. Magánszemélyektől, levéltáraktól, más múzeumoktól származó fotók, dokumentumok és műtárgyak rendeződnek tematikus egységekbe: vallás, 2. világháború előtti történelem, 1940-1988 közötti korszak, a közösség 1988-as újjászületése, sport, üzlet, antiszemitizmus, izraeli emigrációhoz való jog 1967-1988 között.

forrás: tripadvisor.hu

E széles merítésnek apró szépséghibája, hogy mindehhez észt és orosz feliratok társulnak, más nyelveken egy audio guide segítségével tájékozódhat a turista. Valóságos tárgyat a fotók és feliratok között nem túl sokat találunk: ilyen például a bombatámadásban elpusztított Nagy Choral zsinagóga fából faragott makettje vagy egy Lengyelországból származó kisméretű, házi használatra készült díszes tóraszekrényke.

A múzeumhoz tartozik egy levéltár, egy olvasóterem és egy online adatbázis.

A szerző felvétele

Orosz vagy észt zsidók?

A livóniai kardtestvérek rendje, a városalapító keresztesek Revalban 700-800 évvel ezelőtt nem haboztak megszabadulni potenciális üzleti riválisaiktól, a zsidó kereskedőktől. A livóniai háborúk után a hatalmat magukhoz ragadó svédek se voltak türelmesebbek. Az orosz uralom idején látszólagos „nyitás” volt tapasztalható: I. Miklós cár az 1830-as évektől megengedte, hogy „privilegizált” zsidó csoportok, az ún. kantonisták (katonai iskolák diákjai; eredetileg bármely népcsoportból kényszerbesorozott fiatalok az Orosz Birodalom területéről) 25 évnyi szolgálat után családjaikkal a város katonai negyedeiben élhessenek. Nem vitás; Tallinn zsidó közössége az egykori zsidó kantonistáknak, a kiszolgált cári katonáknak köszönheti létét. 1865-ben II. Sándor cár tett egy gesztust: engedélyezte az 1. és 2. céhbeli zsidó kereskedőknek és mesterembereknek is, hogy a városba költözzenek. Jellegzetes zsidó boltok színesítették az utcaképet a Karu és a Kullassepa utcákban. Az ún. Régi Kantonista Zsinagóga ma is áll: ez az Észt Tengerészeti Múzeum épülete. Közelében volt az 1885-ben épült neoromán stílusú Nagy Choral Zsinagóga, mely 1885-ben nyitotta meg kapuit az 1000 fős közösségnek. Az épület 1944-ben légitámadás áldozata lett. Az észt fővárosnak 2007-ig nem is volt valódi zsinagógája.

A 2007-ben épült zsinagóga kapuja (A szerző felvétele)

A zsidó lakosság a balti németekkel és az észtekkel is harmonikus jószomszédi viszonyt alakított ki és 1918-ban kb. 200 zsidó férfi harcolt Észtország függetlenségéért. A frissen alakult Észt Köztársaság toleráns volt: ez ideális hátteret biztosított a kulturális fejlődéhez, és 1919-ben a zsidó közösségek megtarthatták első észtországi kongresszusukat.

Az 1934-es népszámlálás szerint az országban több mint 4300 zsidó élt, 50%-uk Tallinnban, és kb. 1000 ezren éltek Tartuban, a második legnagyobb városban. A II. világháború előestéjén a közösség létszáma megközelítette az 5000 főt.

 

A holokauszt topográfiáját

valamint az észt lakosság és a kollaboráció kényes témáját egy észtül, oroszul és angolul is olvasható, 2012-ben megjelent múzeumi kiadvány elemzi. (Joseph Katz, Stamped „Judenfrei”: The holocaust on the territory of Nazi-occupied Estonia 1941-1944.) A kiállított anyag holokausztról szóló része szinkronban van a kötettel.

A kiállítás és a könyv kerettörténete: 1940 júniusában bevonult a Vörös Hadsereg és a Szovjetunió bekebelezte Észtországot. A zsidó kulturális autonómiát eltörölték és (sok ezer észttel együtt) kb. 400 zsidót deportáltak a Szovjetunióba. A sors fintora, hogy sokuk számára ez vált a túlélés garanciájává, mivel 1941 nyarán a náci Németország lett az új megszálló. A náci támadás pillanatában a zsidó lakosság közel háromnegyede sietve távozott a Szovjetunióba. Az itt maradók nem élték túl a náci uralmat: a németek 1942 elején rányomták a Judenrein bélyegzőt Észtország térképére. A holokauszt gettók és pogromok nélkül zajlott. Martin Sandberger SS ezredes (Einsatzkommando 1, az Einsatzgruppe A alegységének vezetője) csapatain kívül a nácikkal kollaboráló szovjetellenes partizánok, az ún. „erdei testvérek”, élükön Friedrich Kurg őrnaggyal, az Omakaitse ( Honi Őrség, észt védelmi erők) parancsnokával is aktív résztvevői voltak a tömeggyilkosságoknak.

A Patarei börtön (A szerző felvétele)

Hírhedt helyeket ismerhetünk meg a kiállításon: pl. hogyan lett a 19. század végén épült tengeri erőd, a későbbi Patarei börtön 1940 és 1991 között a náci és szovjet elnyomás kettős szimbóluma, ahogy a diktatúrák egymásra torlódtak. Miként bonyolíthatta az immár zsidómentes Észtország a holokauszt „tranzitforgalmát”? Hogyan volt lehetséges, hogy a Tallinn északi részén elhelyezkedő Raasiku állomásra 1942 őszén a megszállt Európából érkező gyanútlan deportáltak még első vagy másodosztályú jegyet válthattak a vonatra?

A Balti tenger partján lévő Kalevi-Liiva dűnéin mintegy hatezer zsidó és roma áldozatot lőttek agyon. Az észtországi koncentrációs táborokban 10 000, főleg Litvániából elhurcolt zsidót öltek meg, és ezrek raboskodtak munkatáborokban: 1943-ra alakult ki a központi táborról elnevezett Vaivara rendszer, melynek Tallinntól 45 kilométernyire fekvő Klooga táborában 1944 szeptemberében likvidálták a még életben maradt foglyokat.

A Patarei börtönben meggyilkolt zsidók emlékműve (A szerző felvétele)

Antiszemitizmus szovjet stílusban

A háború végén a Szovjetunióba menekültek közül sokan visszatértek, de a szovjet rendszerben nem éledhetett újra a korábbi virágkor. Ám mégis: a szovjet tagköztársaságok között Észtországban kevésbé volt érezhető a szovjet antiszemitizmus; a tallinni egyetemen szívesebben látták a zsidó hallgatókat, mint pl. Moszkvában. Ám Észtország leginkább “tranzitország” volt, ugródeszka: az 50-es években egy átmeneti időre csúcsot döntött az itt élő zsidók lélekszáma, mivel innen könnyebben lehetett Izraelbe, Amerikába, vagy más vágyott helyre vándorolni.

A megmaradó kis közösség gondozhatta a Rahumäe-i temetőt, bár a szovjet hatalom mindent megtett, hogy eldózerolják a zsidó temetőket. Zsinagógát sem építhettek, a vallásgyakorlást (bármely vallásét) gyakorlatilag lehetetlenné tették. Egyes hivatalokban sem dolgozhattak zsidók. Sőt, mintha soha nem is léteztek volna: a szovjet korszak összes második világháborús emlékművén átírták a feliratokat és „szovjet állampolgárként” definiálták újra a zsidó áldozatokat.

A zsidó közösségi központ épülete (A szerző felvétele)

Zsidó közösségi kezdeményezésre 1973-ban, legyőzve minden nehézséget a Rahumäe zsidó temetőben kaphattak az áldozatok egy emléktáblát. 1991 – az észt függetlenség kikiáltása – után a zsidó közösség kezdeményezte az emlékművek feliratainak újraírását, a zsidó áldozatok újbóli feltüntetését. Ezt több hullámban sikerült megvalósítani. Kormányzati és különféle nemzetközi projektek tették lehetővé, az emlékhelyek körüli parkosítási tájalakítási munkálatokat. Az „Észtországi holokauszt emlékezetének jelei” projekt keretében 2005-ben az egykori Vaivara táborrendszer, köztük Klooga területén emlékköveket avattak a meggyilkoltakra emlékezve.

1988-ban alakulhatott meg az első zsidó kulturális egyesület Tallinnban. 1990-ben a régi zsidó gimnázium épületében megnyílhatott a zsidó iskola és 1991-ben, amikor Észtország függetlenné vált, újjáalakult a hitközség.

támogatás

Címkék:holokauszt, Tallinn, zsidó közösség, Zsidó múzeum