Eszméletlenre vertek két izraeli diákot Varsóban

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A támadók négyen voltak és vélhetőleg Katarból jöttek.

Yotam Kashpizky a támadás után (Forrás: facebook)

Yotam Kashpizky Varsóban egy nyári jogi kurzuson vett részt és egyik este egy klubba ment szórakozni izraeli barátaival.

Hajnali 4 óra tájban odament hozzájuk egy csoport arabul beszélő férfi és azt kérdezték, Izraelből jöttek-e. Miután igenlő választ kaptak, a támadók nekik estek, ököllel ütötték, verték őket, „Fuck Israel” és „Free Gaza” kiáltások közepette. Kashpizkyt, akinek eltört az orra, valamint egy másik izraelit kórházba kellett szállítani, ahol ellátták a sebeiket majd elbocsájtották őket.

Az izraeli 13-as csatornának a sértett elmondta, hogy a támadók négyen voltak, és szavaikból azt lehetett megtudni, hogy Katarból érkeztek.

A legfájdalmasabb az volt, mondta az egyik sértett, hogy a klub tele volt vendégekkel, de senki nem tett semmit a támadók megfékezése érdekében – fűzte hozzá Barak Kashpizky, a sértett ikertestvére.

„A történelem megismétlődik” – írta a facebookon Barak. „A lengyelek állnak és nézik, ahogy a zsidókat más nemzetbeliek eszméletlenre verik.”

Barak a varsói izraeli követséget is bírálta, amiért nem nyújtott segítséget az áldozatoknak, csak azt tanácsolta nekik, hogy forduljanak a lengyel rendőrséghez. Az izraeli külügyminisztérium közleményben válaszolt, amely szerint a varsói izraeli konzul minden segítséget megadott az áldozatoknak, a külügyminisztérium pedig nyomon követi a fejleményeket.

Times of Israel

 

Címkék:antiszemita támadás, Varsó

[popup][/popup]