Erősödő politikai törésvonalak a háborúban álló Izraelben

A Hamász tavalyi terrortámadását követő izraeli „Vaskardok” hadművelet immáron öt hónapja tart. Mind az izraeli, mind a nemzetközi szereplőket meglepte, hogy Izrael milyen nagymértékben és hatékonyan képes ilyen hosszú időn keresztül harcokat vívni a Gázai övezetben.

A Hamász és más palesztin terrorszervezetek által másfél évtizede erődített övezetben vívott harcok során a cikk írásának idején 248 izraeli katonai esett el, amely ugyan tragédia a zsidó állam számára, azonban nagyságrendekkel kevesebb a várt katonai áldozatoknál. Mindez azt jelenti, hogy Izrael képes és hajlandó nagyarányú, összhaderőnemi katonai műveletet vívni ellenséges területen, hogy elérje a kitűzött háborús céljait, amely a Hamász megsemmisítése, különös tekintettel annak katonai infrastruktúrájára. Mindez komoly üzenetet hordoz Izrael ellenfelei számára, mint Irán, a Hezbollah és más militáns szervezetek, amelyek a korábbi években hasonló támadások támogatását vagy végrehajtását fontolgatták a zsidó állammal szemben.

A kérdés tehát nem az, hogy Izrael katonai szempontból képes-e megvívni a háborúit, hanem hogy a belpolitikai körülmények lehetővé teszik-e, hogy az izraeli politikai vezetés kitartson a háborús céljai mellett, és hogy Izrael nemzetközi partnerei lehetőséget adnak-e, hogy Izrael a következő hónapokban a lehető legnagyobb mértékben meggyengítse a Hamászt, és ezzel biztosítsa egy új, biztonságosabb Közel-Kelet körülményeit.

Az izraeli politikai elit és társadalom az október hetedikei támadást követően példamutató nemzeti összetartásról tett tanúbizonyságot, amely nem csak az öt hónapja zajló gázai katonai művelet végrehajtását tette lehetővé, hanem hozzájárult, hogy Izrael további ellenségei, főként a libanoni Hezbollah terrorszervezet és a mögötte álló Irán ne próbáljanak meg a limitált műveleteken túl döntő katonai kihívást intézni Izraellel szemben. Az elmúlt öt hónap azonban fokozatosan kikezdte az összetartást az izraeli politikai élet szereplői között, és Izrael immáron a gyengeség felmutatásának kockázata nélkül megengedheti magának a belpolitikai vitákat, így ezek egyértelműen a felszínre kerültek. Miközben a nagyarányú katonai kihívás esélye a Hezbollah és Irán részéről továbbra is csekély, a belpolitikai ellentétek felerősödése egyszerre teremt lehetőséget az izraeli nemzeti kohézió megerősítése és az állam újjászervezése előtt, azonban gyengítheti a zsidó állam helyzetét a háború sikeres lezárásának tekintetében.

Elsőként érdemes vizsgálni Benjamin Netanjahu miniszterelnök helyzetét és céljait.

Az Hamász támadásának felelőssége politikai értelemben leginkább őt terheli, ugyanakkor ezt, szemben védelmi miniszterével és a vezérkari főnökkel, mindeddig nem vállalta fel. Célja minden bizonnyal megvárni a háború Izrael számára sikeres lezárását, ahol már nem elsősorban a Hamász támadását elszenvedő Izrael vezetőjeként, hanem a terrorszervezet felmorzsoló vezetőként igyekezne magát pozícionálni. Ellentétben a széleskörű vélekedésekkel, Netanjahunak nem lehet célja a konfliktus elhúzódása, éppen ellenkezőleg. Netanjahu (és valójában Izrael) számára a legkedvezőbb forgatókönyv a Hamász fölötti gyors, döntő győzelem lenne. Ebben az esetben Izrael kész tények elé állíthatná a nemzetközi partnereit és ellenségeit is, azzal kapcsolatban, hogy egyrészt a Gázai övezet kormányzásában a Hamász nem lehet jelentős tényező és Izrael a háború során elnyert minden biztonsági előjogát megtartja a konfliktust követően is. Minden megoldást ebben az esetben Izrael biztonsági érdekei köré kell építeni. A zsidó állam ellenségei pedig beláthatnák, hogy közvetlen kihívást nem érdemes Izrael ellen intézni, mivel Izrael a legnagyobb belpolitikai válság esetén is képes és hajlandó lesz hónapokon át tartó háborút vívni, ha biztonsági érdekeit fenyegetve látja. A győzelemként eladható pozícióban Netanjahu elég erősnek érezhetné magát, hogy a háború követően is az izraeli politikai élet meghatározó vezetője maradjon. Ehhez azonban először a Likudon belüli kihívókat vissza kell verni, ami mindeddig sikerült neki az elmúlt években, és ezt követően a következő parlamenti választásokon biztosítani, hogy a meggyengült Likud élén is megkerülhetetlen tényező maradjon az izraeli politikai életben, kiharcoljon magának, ha nem is egy miniszterelnöki széket (bár biztosan ez lenne elsődleges célja), de legalább egy miniszteri pozíciót és valamifajta amnesztiát a vele szemben zajló korrupciós eljárások kapcsán. Kétséges azonban, hogy a háború végén a majdan felálló vizsgálóbizottság ne marasztalná el Netanjahut a Hamász támadása kapcsán, hogy Izrael nem volt megfelelően felkészülve egy ilyen nagyszabású, hadműveleti szintet elérő terrorista akcióra.

Az izraeli ellenzéknek tehát arra a helyzetre kell választ adnia, hogy természetesen nekik is céljuk Izrael győzelmének biztosítása a Hamásszal szemben, ugyanakkor

megakadályozva azt, hogy Netanjahu elkerülhesse a felelősségre vonást.

Nincs azzal kapcsolatban vita, hogy a Gázai övezetben zajló harcok további hónapokig fognak tartani, a kérdés csupán azok intenzitása. Az övezet északi harmadában sikerült a Hamász katonai infrastruktúráját felszámolni, a középső részen, Hán Junisz környékén pedig az intenzív harcok a végükhöz közelednek. A Hamász utolsó komoly állásai a déli területen vannak, ahol azonban Izrael nem hajthat végre átfogó katonai műveletet a nemzetközi partnerei, különösen az Egyesült Államok elidegenítése nélkül. A kérdéses terület stratégiai fontosságú, mivel, ha megmarad a Hamász katonai infrastruktúrája az Egyiptommal határos déli részen, akkor nem lesz komoly akadálya, hogy a Hamász újraszervezze magát, és ebben az esetben Izrael biztonsági környezete középtávon nem javul jelentős mértékben, továbbra is szembe kell néznie egy déli, radikalizálódó Hamász fenyegetésével.

A háborút tehát Izraelnek folytatnia kell, azonban a nemzetközi támogatást egyre nehezebb fenntartani, az egyre több feltételhez kötött és rohamosan fogy a partnerek türelme. A további külső támogatás biztosítása érdekében Izraelnek fel kell mutatnia, hogy a gázai harcok egyre alacsonyabb intenzitással ugyan zajlani fognak, de egyben megindul egy folyamat a palesztin államiság kérdésének megoldása felé, mivel csak ez adhat fedezéket a Hamász megsemmisítésére irányuló (limitált) katonai műveleteknek. Netanjahu azonban kijelentette, hogy ő az egyetlen akadálya a palesztin állam megszületésének, amely „jutalom” lenne a palesztinok számára a Hamász október hetedikei támadásáért.

Az izraeli ellenzéki erőknek tehát erre a kettős patthelyzetre kell választ találniuk, hogyan folytatható a háború, ha egyre inkább maga Netanjahu akadályozza a harcok következő, limitált szakaszba lépését, amelyre a nemzetközi partnerek támogatást és felhatalmazást adhatnak, miközben még egy nagy déli offenzívára valamilyen formában szükség lenne a Hamász végső meggyengítése érdekében.

Jelenleg több eltérő választ láthatunk az izraeli ellenzéki erők között, amelyek részben közvetlenül a háború folytatását célozzák, részben már a zsidó állam biztonságának növelését szem előtt tartó újraszervezését tűzik ki célul. Utóbbinak a legfontosabb vetülete az „egyenlő közteherviselés” sajátos izraeli formája, azaz

a kötelező sorkatonaság vagy nemzeti szolgálat bevezetése és betartatása az állam ultraortodox zsidó és arab polgáraival is.

A legnehezebb helyzetben a Nemzeti Egység párt van, amely Beni Ganc korábbi vezérkari főnök vezetésével az október hetedikei támadást követően a háborús kabinet tagja lett, azonban csak a háború végéig támogatnák Netanjahut. A háború sikeres megvívása kapcsán ugyan teljes mértékben támogatják a vészhelyzeti kormányt, amelynek tagjai, ugyanakkor annak végső céljaival és általában az Izraelre váró kompromisszumokkal kapcsolatban hétről hétre messzebb kerülnek Netanjahu és a hozzá közel álló vallásos-cionista, még a Likudtól is jobbra álló pártoktól. Gadi Eizenkot, aki ugyancsak korábbi vezérkari főnök és a háborús kabinet tagja a Nemzeti Egység párt részéről, kijelentette, hogy a Hamász teljes megsemmisítése, amelyet Netanjahu továbbra is emleget, nem kivitelezhető a háború alatt.

Az izraeli szakértők véleménye az elmúlt hetekben egyre inkább eltolódni látszik, a Hamász katonai képességeit megsemmisíthetőnek tartják, gerillahadviselésre alkalmas erőforrásait jelentősen meggyengítenék, azonban mint terrorszervezetet és leginkább a szervezet ideológiáját, már nem tartják elpusztíthatónak. Ez ugyan reális helyzet-megállapítás, azonban Netanjahu számára nem adná meg a győzelem megdönthetetlen bizonyítékát, amely politikai karrierjét megmenthetné.

Idővel tehát a Nemzeti Egység párt katonai logika talaján álló álláspontja és Netanjahué elkerülhetetlenül a háborús kabinet szakadásához fog vezetni a következő hetekben, de inkább hónapokban, ahogy az izraeli hadjárat fokozatosan kifullad.

Az ellenzék további erői azonban egyre határozottabban szólítanak fel előrehozott választások megtartására már a háború alatt, mivel a győzelmet már nem látják kivitelezhetőnek Netanjahu vezetésével, főként az őt befolyásoló egyéb politikai célok miatt.

Jaír Lapid, a Van Jövő párt vezetője már hónapok óta előrehozott választásokat követel, és március elején csatlakozott hozzá Avigdor Liberman, az Izrael a Hazánk párt elnöke is. Mindez azonban még akkor is kevés lenne az előrehozott választások kiírásához, ha a fent vázolt törés bekövetkezne Netanjahu és Ganc között és a Nemzeti Egység is a kormány feloszlatására szavazna a jelenlegi Knesszetben. Netanjahunak továbbra is 64 mandátuma maradna a Knesszet 120 helyéből, ami azt jelenti, hogy minimum öt parlamenti képviselőnek kellene átállnia az ellenzék oldalára. Kérdéses, hogy az izraeli jobboldali és vallásos pártok közül ki vállalná annak a felelősségét, hogy megbuktatja egy háború közepén Netanjahut, aki hosszú évekig az izraeliek döntő többségének támogatását bírta.

A választ leginkább az ultraortodox zsidók sorkatonásága körüli erősödő vita eredményezheti. Egyre nagyobb a nyomás a kormányon, hogy biztosítsa, hogy az ultraortodox zsidó férfiak 18 évesen ne jesivákba menjenek tanulni, elkerülve a sorkatonaságot, hanem vonuljanak be a hadseregbe, vagy legalább nemzeti szolgálatra. Az erről szóló törvények már a korábbi években megszülettek, azonban azokat a Netanjahu kormányok – ultraortodox szövetségesei követelésének megfelelően, és az izraeli Legfelsőbb Bíróság előzetes álláspontja alapján törvényellenesen – nem tartatta be. A nyomás mind politikailag, mind jogilag erősödik Netanjahun, hogy valamilyen irányba lépjen a kérdésben, azonban ezzel azt kockáztatja, hogy vagy a szekuláris erők, vagy a vallásos pártok lépnek ki a magkoalíciójából, megteremtve a lehetőséget az előrehozott választások előtt. Hasonló szembenállás körvonalazódik a háború elhúzódásával a vallásos-cionista pártok és a Likud között, mivel előbbiek keményebb fellépést követelnek a Hamásszal szemben, a gázai telepek újralétesítését és a ciszjordániai telepek intenzív bővítését szorgalmazzák. Ezek a pártok is hamarosan úgy gondolhatják, hogy érdemes egy előrehozott választáson a keményvonalas, Netanjahuban csalódott izraeli szavazók szimpátiáját többletmandátumokra váltani a következő Knesszetben.

Látni kell azonban, hogy a parlamenten kívüli erők is újra mozgásban vannak az izraeli városok utcáin, hiszen közel fél évvel a harcok kitörését követően immár nem számít a közvéleményben sem árulásnak a kormányellenes tüntetések szervezése. Jaír Golán korábbi vezérkarifőnök-helyettes is elindul a meggyengült Munkapárt megüresedett elnöki székéért és vezetése alatt egyesítené azt a Mereccel, ezzel egy

erős, biztonságorientált baloldali tömörülést eredményezve, amely a parlamenti helyek akár tíz százalékára is számíthatna.

Izrael sorsa azonban háborúban álló parlamentáris demokráciaként nem az utcán és nem a parlamenten kívüli politikai machinációkban, hanem részben a hadszíntéren, de leginkább a Knesszetben dől el. Mivel a Hamász teljes megsemmisítése nem látszik, hogy bekövetkezne elfogadható időtávban, ezért a fő kérdés, hogy mikor szűnik meg a Netanjahu mögött álló koalíció parlamenti többsége. Ez a többség hétről-hétre olvad, és a szaporodó konfliktusok miatt egyre kevésbé biztos a még kitartó politikai erők támogatása, így valószínűsíthető, hogy az előrehozott választásokat akár a háború alatt, de annak tűzszünettel, vagy egyoldalú izraeli döntés eredményeként való lezárulása után ki fogja írni a Knesszet. A következő választásokon azonban a tét valójában már nem Netanjahu politikai jövője lesz, hanem a belpolitikai válságokkal terhelt éveket követően Izrael újjászervezése a biztonság hatékonyabb megteremtése és a nemzeti kohézió erősítése érdekében, amelyeknek tragikus véget vetett a Hamász 2023. október hetedikei terrorista hadművelete.

A szerző Izrael-szakértő