Erdogan: „Az antiszemitizmus emberiség elleni bűntett”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Jichák Herzog elnök szerdán Ankarában találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel. Utoljára 14 évvel ezelőtt tett magas rangú izraeli tisztviselő hivatalos látogatást az országban.

A találkozóról tudósító ujkelet.live szerint Erdogan kijelentette, hogy a látogatás úgy hiszi, ,,fordulópontot jelent majd a két ország kapcsolatában”, hozzátéve, hogy hangsúlyozta Herzog elnöknek, hogy Törökország nagy jelentőséget tulajdonít a palesztin kérdésnek és az al-Aksza mecsetnél kialakult helyzetnek.

„Fontos csökkenteni a feszültséget a régióban, és megőrizni a kétállami megoldás esélyeit” – mondta.

,,Hangsúlyoztam Herzog elnöknek, hogy az antiszemitizmus emberiség elleni bűntett. A zsidók és a muszlimok együttélése Törökországban évszázadok óta tart.”

Erdogan megjegyezte, hogy az ukrajnai háború kérdéséről is tárgyaltak, és Herzog elnöknek kifejezte együttműködési szándékát Izraellel az energia területén.

,,Remélem, hogy ez a látogatás közös jövőbeli lehetőségeket nyit.”

A találkozó végén Herzog elnök a két ország kapcsolatainak javításáról beszélt.

,,Sajnos országaink kapcsolatai az elmúlt években aszályos időszakon mentek keresztül. Úgy gondolom, hogy az országok közötti kapcsolatok tesztje a kölcsönös tisztelet szellemét tükröző tettekben fog megmutatkozni, és lehetővé teszik számunkra, hogy jobban megbirkózzunk a közös regionális és globális kihívásokkal. Izrael és Törökország számos területen tud és együtt is kell működjön, ami drámai hatást gyakorol erre a területre, amelyet mindannyian ‘otthonnak’ nevezünk.”

,,A múltban történtek nem szűnnek meg automatikusan, de mi, a két nép, a két ország úgy döntünk, hogy elindulunk a bizalom és a tisztelet útján, amely minden területen elmélyült diskurzust fog magában foglalni. Úgy döntünk, hogy közösen előre tekintünk.”

A két ország között az elmúlt évtizedben uralkodó feszültségekkel kapcsolatban:

,,Már most meg kell állapodnunk abban, hogy nem mindenben tudunk megegyezni, ilyen a miénkhez hasonló gazdag múlttal rendelkező kapcsolat természete. De arra fogunk törekedni, hogy a vitákat kölcsönös tisztelettel és nyitottsággal, a megfelelő mechanizmusok és rendszerek segítségével, a közös jövőt szem előtt tartva rendezzük. Közös célunk a két nép kapcsolatának megerősítése. Mind ön, mind én, mind az ön népe, mind az én népem, mind Ábrahám fiai vagyunk.”

Az elnök Erdoganhoz fordult, és azt mondta: „Úgy gondolom, hogy ön és én valójában azt bizonyítjuk itt, aminek mindannyian tudatában vagyunk: a partnerség és a jószomszédi viszony közöttünk – itt a Földközi-tenger keleti részén – mindannyiunk számára fontos. Hiszem, hogy mindannyian, minden vallás képviselője – muszlimok, zsidók és keresztények – békében élhetünk és kell is élnünk ezen a gyönyörű helyen, egymás mellett. Arra számítok, hogy együtt fogunk dolgozni a stabilitás, a jólét, a béke és a biztonság megteremtése érdekében a régióban, és a régió összes népe számára.”

Teljes cikk

[popup][/popup]