Erdő Péter: “Keresztény egyházi vezetőknek is föl kellett szólalni a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen”

Vallásaink eddigi története alapján ésszerűen remélhető, hogy a valódi tudományos felismeréseket egyes gyakorlataink kialakításában érvényesíteni tudjuk. Ezt azonban saját autonómiánk alapján tesszük anélkül, hogy ez hagyományainkat és értékeinket csorbítaná. A túl erőteljes állami beavatkozás ezen a területen mindig azzal a veszéllyel járhat, hogy a vallásszabadság alapvető értékei is sérülnek, valamilyen más világnézeti megfontolás alapján – fogalmazott Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kedden a Zsidó Világkongresszus közgyűlésén, Budapesten.

Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a Zsidó Világkongresszus Plenáris Ülésén szólhatok olyan általános és nagy horderejű problémákról, amelyek mai világunkban nemcsak egyes vallási közösségeket érintenek, de az egész emberi társadalom együttélésének jövőjére is hatással vannak. Különösen jelentős kérdés a vallási gyakorlatok szabadsága Európában.

A vallásszabadság évszázadok óta az emberi jogok jegyzékeiben szereplő jog és érték. Nem volt ez mindig így. Az ókor, a középkor és a korai újkor társadalmai a vallást általában a legfontosabb közügynek tekintették. A Kivonulás könyvében a Tízparancsolat nem puszta emberi bölcsességként jelenik meg, nem is egy emberi döntéshozó testület többségi határozataként, vagy egy uralkodó rendelkezéseként, hanem mint Isten parancsa (vö.: Kiv 20,1-21). Ezt a törvények egész sora követi, mégpedig kifejezett hivatkozással a Mindenható szövetségére választott népével (vö.: Kiv 20,22 – 23,33; uo. 25,1 – 34,35). Más népek is igyekeztek törvénykönyveikben megjelölni helyüket a világmindenségben.

Az emberi társadalom, amikor a különböző kultúrákban rendezte maga körül a teret és az időt, kalendáriumot szerkesztett, ünnepeket jelölt ki, mindig a világmindenség egészével való egységet kereste, az emberek és az isteni szféra harmóniájára törekedett. Természetesen a kereszténység vallásos tisztelettel követte a Bibliából ismert hétnapos felosztást, bár nem a szombatot, hanem a rákövetkező napot szentelte az Úrnak.

Amíg a vallás a legfontosabb közügynek számított, sok problémát okozott a különböző vallási közösségek együttélése. A Perzsa Birodalom az egyik klasszikus példája volt annak, hogy a központi hatalom tiszteletben tartotta, elismerte az egyes népek saját jogát, saját törvényeit, legalábbis az emberi élet nagyon sok területére nézve. Ez a fajta szemlélet – mai fogalmakkal – etnikai önkormányzatnak is tekinthető. Kisebb mértékben a Római Birodalomban, illetve a középkori Német-Római Birodalomban is megfigyelhetünk hasonló jelenséget. Más jog vonatkozott a szászokra, más a svábokra, sajátos joga és kiváltsága volt az egyes városoknak is.

Ebben az összefüggésben persze egy vallási kisebbség jelenléte különleges problémákat vetett fel. A saját szokások, a saját vallási élet törvényes lehetőségének alapját nem a vallásszabadság, hanem a közösségnek adott kiváltság fogalmával jelölték meg. Hosszú évszázadok fájdalmas történetéből tudjuk, hogy az ilyen típusú autonómia nagyon gyakran nem bizonyult elegendőnek. Az újkorban a tolerancia fogalma hallgatólagosan feltételezte, hogy az állam, a hatalom tudja, hogy melyik az igaz vallás, de a békesség érdekében türelmet tanúsít másokkal szemben is. Ennek a türelemnek persze gyakran szűk határai voltak. A legtöbb európai országban büntették a blasphemiát, a káromkodást, helyenként a XVIII. századig, sőt tovább is. (1) A közhatalom a természeti katasztrófákat, járványokat és a háborúkat gyakran Isten büntetésének tekintette. Ezért meggyőződése volt, hogy a káromkodás, mint Isten megsértése a legsúlyosabb veszélyt hozhatja az egész társadalomra.

A felvilágosodás következtében megváltozik a vallási türelem és a vallási gyakorlat lehetőségének kérdése. Szinte hivatalos világnézetté emelkedik egy olyanfajta észvallás, amely a józan ész követelményeként és a természetjog előírásaként szemléli azokat az alapvető viselkedési normákat, amelyek gyökerei többnyire a zsidó-keresztény hagyományba nyúlnak vissza. Ebben a szemléletben a különböző vallások gyakorlásának szabadsága értéknek minősül, de alá van rendelve az állam által fontosnak tartott racionalitás szabályainak. Különösen a közrend, sőt esetenként a pontosan meg nem határozott tartalmú közerkölcs és a közegészségügy követelményeire hivatkozva a ma hatályos nemzetközi egyezségokmányok is korlátozhatónak tekintik az egyes szabadságjogok gyakorlását.

A XX. századtól kezdve ez a fajta felvilágosult természetjogi szemlélet került válságba. Ettől fogva ugyanis az élet számos jelenségét, így a vallás gyakorlásának sok részletét is más szempontok szerint kezdték megítélni. Korábban a többségi elv azért látszott biztos eligazítónak, mert a törvényhozók természetjogi alapon hittek abban, hogy az emberek józan többsége a viselkedés objektíve ésszerű szabályait fel tudja ismerni. Ha azonban ilyen szabályok nincsenek vagy nem ismerhetők fel, akkor a többségi elv gyakorlati értéke újabb problémákat vet fel. Különösen igaz ez a nagyon bonyolult gazdasági, társadalmi és természettudományos kérdésekre. A természetjog vagy az objektív természetes erkölcs elvetése miatt fordulhatott elő már a XX. században, például Németországban, hogy többségi alapon fogadtak el olyan vezetést, amely aztán a rasszizmust és az embertelenséget tette az államhatalom irányelvévé. Mert voltak és mindig lehetnek olyan helyzetek, amikor nem elegendő mentség egy embertelen cselekedetre az, hogy az elkövető nem szegte meg az adott ország hatályos törvényeit.

A bibliai gondolkodás hisz a helyes cselekvés szabályainak megismerhetőségében és kötelező erejében.

Amikor legújabban egyes országokban be akarnak tiltani bizonyos vallási gyakorlatokat, általában már nem vagy nem csupán a természettudományok eredményeire, a higiénia követelményeire hivatkoznak. Higiéniai jellegű állami utasítások Közép-Európában a XIX. század végén is voltak. A magyar Kultuszminisztérium például vitába keveredett az ortodox zsidó hitközségekkel, mert az állam előírta, hogy a körülmetélést orvosnak kell végeznie, vagy legalábbis szigorú orvosi felügyeletet kívánt. Itt azonban az indok a fertőzésekkel kapcsolatos természettudományos ismertek fejlődése volt. Erre a problémára aztán a különböző vallási irányzatok más-más időben és módon megtalálták az ésszerű választ.

Hasonlóképpen a nagy, újkori járványok idején egészségügyi szempontból probléma merült fel a Katolikus Egyház szentségeinek kiszolgáltatása körül. Gondoljunk például a betegek áldoztatására, a haldoklók olajjal való megkenésére stb. Ezekben az esetekben is sikerült magának az Egyháznak járványok idejére olyan rendkívüli szabályokat bevezetnie, amelyek az adott kor orvosi ismereteinek megfelelően akadályozni próbálták a járványok terjedését.

A jelenlegi kifogások azonban eltérnek a korábbi természettudományos szempontoktól. Most ugyanis nem objektív, ésszerűségi szabályok, illetve puszta természettudományos ismeretek, hanem testületekben vagy szélesebb körökben uralkodó, többségi vélemények alapján akarják megítélni a vallási gyakorlatokat. A kóser vágás ellen például olyan érveket szokás felhozni, amelyek az állatokkal kapcsolatos magatartással összefüggő értékítéleteket tartalmaznak. Tehát nem arról van szó, hogy táplálkozási célból le lehet-e vágni egy állatot. Egyébként maga ez a kérdés is túlmutat a természettudományok kompetenciáján. És nem is arról van szó, hogy bárkinek célja lenne a szándékos állatkínzás, ami egyébként ellenkezik a Biblia szellemével.

Már az állati hús fogyasztásának elfogadása mögött is értékítélet húzódik meg. Nevezetesen, hogy az emberi élet fenntartása fontosabb a konkrét állat életénél. Ez a kérdés pedig nem pusztán természettudományi jellegű. Ugyanakkor a Biblia alapján rendkívül fontosnak tartjuk a teremtett világ védelmét. Az utóbbi időben sok információt szerzünk arról is, hogy számos állat- és növényfaj léte veszélybe került. Tehát a vadászati korlátozások bevezetése, az ésszerű szabályok keresése a természet védelmére nagyon is fontos és időszerű. Erről a Katolikus Egyház és a Magyar Püspöki Konferencia is igen jelentős dokumentumokat adott ki az utóbbi időben. (2)

Amikor pedig valamilyen vallási cselekmény későbbi pszichológiai hatásairól van szó, mindig jelentős kérdés, hogy ezek a hatások mennyire egzaktul megragadhatók és mennyire szükségszerűek. Alapvető kérdésről van szó, hiszen az ember eszménye nem kis részben szintén világnézeti vonásokat hordoz. Felmerülhet még annak veszélye is, hogy a vallási meggyőződések tartalmát kezdje el valaki valamilyen világnézeti alapon ideálisnak minősített eszmény szempontjából szubjektív oldalról felülbírálni. Ez pedig nyilvánvalóan ellenkezne a vallásszabadság jogával.

Vallásaink eddigi története alapján ésszerűen remélhető, hogy a valódi tudományos felismeréseket egyes gyakorlataink kialakításában érvényesíteni tudjuk. Ezt azonban saját autonómiánk alapján tesszük anélkül, hogy ez hagyományainkat és értékeinket csorbítaná. A túl erőteljes állami beavatkozás ezen a területen mindig azzal a veszéllyel járhat, hogy a vallásszabadság alapvető értékei is sérülnek, valamilyen más világnézeti megfontolás alapján.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Befejezésül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak vallási közösségeink kapcsolatáról itt, Magyarországon. Hazánkban több mint két évtizedes hagyománya van annak, hogy a legfontosabb, történelmileg régóta itt élő vallási közösségek vezetői egymással közös megbeszélést folytatnak, és esetenként az állammal való kapcsolatokban közös álláspontot képviselnek. Több olyan szervezet is működik Magyarországon, amely a zsidóság és a különböző keresztény egyházak közös tanácskozásainak, esetenként konferenciáinak, szakirodalmi tevékenységeinek is keretet ad.

Az egyik ilyen a Keresztény-Zsidó Társaság, mely 2001 óta évente külön kötetben publikálja a kölcsönös dialógus és a kutatások eredményeit (Keresztény-Zsidó Teológiai Évkönyv). A másik szervezet különböző keresztény egyházak és a zsidóság hivatalos képviselőiből áll: ez utóbbi a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) magyarországi részlege. 2012 januárjában megtartottuk első ízben az ökumenikus imahét után a keresztény-zsidó dialógus és imádság napját Budapesten, mégpedig a hívő emberek igen nagy érdeklődése mellett. Az idén januárban pedig már Budapesten kívül más városokban is sor került a dialógus, a találkozás közös rendezvényeire.

Sajnos néha szükség volt arra is, bizonyos súlyos, antiszemita jelenségekre tekintettel, hogy keresztény egyházi vezetők is felemeljék szavukat a rasszizmus, a gyűlölet, az antiszemitizmus ellen. Ugyanakkor a közös fellépések nyomán úgy tűnik, hogy a társadalomban kezd kialakulni egy széles körű egyetértés és elkötelezettség a kölcsönös tisztelet, sőt a különböző vallású, nemzetiségű emberek alkotó együttműködése mellett. Ennek a folyamatnak a további erősítése javíthatja az egész társadalom lelkiállapotát és növelheti erkölcsi szilárdságát.

Örvendetes, hogy a MAZSIHISZ és a helyi Hitközség meghívására más keresztény személyiségekkel együtt részt vehettem előbb egy megújított, budai zsinagóga avatásán, majd az idén januárban Csepelen egy új zsinagóga alapkövének letételén. Ezek az események a remény jelei számunkra, és egyben mutatják, hogy sok értékes, közös feladatunk van a jövőben is.

Köszönöm szépen a figyelmet!

1 Kitonich János (meghalt: 1619) például részletesen tárgyalja ezt a témát a büntetőeljárás ismertetése keretében (Kitonich J., Directio Methodica Processus Iudiciarii Iuris Consuetudinarii Inclyti Regni Hungariae, Tyrnaviae 1619, majd azt követően gyakran a Corpus Iuris Hungarici mellékleteként is).2 l.: Our responsibility  for the created world, Circular Letter of the Hungarian Catholic Bishops’ Conference on the Protection of the Created World, Budapest 2009.