Érdemes Aszadot a helyén hagyni?

Miközben Joe Biden amerikai elnök és csapata a Közel-Keleten az iráni problémára összpontosít, addig szíriai háború továbbra is gennyes sebként tátong a Közel-Kelet szívében. Bár a jelenlegi kormányzat nem tér el jelentős mértékben a korábbi amerikai kormányok megközelítésétől, a konfliktus háttérbe szorításáról szóló döntése különösen rosszkor jöhet. Az évek óta tartó sikertelenség után a siker kulcsa annak a felmérésben rejlik, hogy diplomáciai úton mit lehet sikeresen elérni. James Jeffrey esszéjét summáztuk, ami a héten a Foreign Affairs c. folyóiratban jelent meg.

A szíriai események háttérbe szorítása stratégiai szempontból több katasztrofális kimenetelű lehetőséget is rejt. Egyrészt Bassár el-Aszad elnök rezsimjének győzelme azt az üzenetet küldené az autokrata rezsimek vezetőinek világszerte, hogy a tömeggyilkosság a hatalom megtartásának egyik járható útja lehet. Másrészt, hogy Aszad képes az orosz és iráni támogatással regionálisan kedvező helyzetbe hozni magát. Harmadrészt a geopolitikai fenyegetések megmaradnak: az Iszlám Állam felemelkedésétől kezdve, az Izraelt célzó iráni precíziós rakéták telepítésén át az óriási menekültáradatig, amely a szomszédos államokat és Európa destabilizálásával fenyeget. Végül, de nem utolsó sorban; folytatódna a szíriai humanitárius katasztrófa. A már évtizedes polgárháború eddig is borzalmas áldozatokkal járt.

A szíriai háborúban az amerikai, izraeli és török hadseregek is részt vesznek. Továbbra is nagyon reális veszély, hogy összecsapások törnek ki közöttük és az iráni, orosz és szíriai erők között. Nem mellesleg a szövetségeseken belül is komoly törésvonalak találhatóak; Washington fontos szövetségesnek tekinti a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) északkelet-szíriai enklávéját. Ankara viszont terrorista fenyegetésnek tekinti a kurd csoportot.

Nemrég két provokáció is történt. A 2017-es tűzszünet júliusi megsértése Aszad részéről, valamint az Irán által támogatott harcosok októberi támadása az amerikai erők ellen. Ezek az események amerikai válaszlépések nélkül maradtak. Mindez arra ösztönözheti Aszadot vagy akár az irániakat is, hogy további támadásokat hajtson végre a török vagy amerikai csapatok által ellenőrzött területeken. Iránnal kapcsolatosan az amerikai figyelmet eddig inkább az atomfegyverkezés határozza meg, mintsem Teherán regionális törekvései.

A Biden-kormányzat vezető tisztségviselői többször jelezték, hogy jelenleg nem szíriai konfliktus megoldását tekintik elsődlegesnek. De ahogy a helyzet változik és egy lehetséges kompromisszum kialakul, át kell majd ezt értékelniük. Szíria figyelmen kívül hagyása óriási veszélyt rejt magában, és egy jövőbeli megállapodás előnyei túl jelentősek ahhoz, hogy azt ne vegye figyelembe az amerikai kormányzat.

Ha senki nem foglalkozik Szíriával, akkor ez a probléma még hosszú évekig a Közel-Kelet destabilizálásával fenyeget. A Biden-kormányzatnak lépésről-lépésre a probléma megoldásán kell dolgoznia – s ez nagyban hasonlítana az előző két amerikai kormányzat politikájához.

 

Kössünk üzletet!

Az Egyesült Államoknak kell vezetnie minden olyan diplomáciai erőfeszítést, amelynek célja a szíriai konfliktus megoldása. Bármilyen egyezmény is születik, annak összhangban kell lennie az ENSZ szerepével, továbbá azt az ENSZ Biztonsági Tanácsának jóvá kell hagynia. A helyzet úgy áll, hogy ezt jelenleg egyedül csak Washington képes koordinálni, és ebben a kérdésben az egyetlen érdemi tárgyalópartnere Moszkva.

Moszkva nem gyakorol teljes ellenőrzést Aszad felett, és folyamatosan Iránnal kell versenyeznie befolyása megtartásáért. Ráadásul korlátozottabb ambíciókkal rendelkezik, mint Damaszkusz vagy Teherán. Így tehát kapható arra, hogy a konfliktust tárgyalásos úton oldja meg. Egyébként Moszkva jobban hajlik egy ilyen irányú megállapodásra, mint ahogy azt a Biden-kormányzat eddig vélhetően felmérte. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok és partnerei olyan nyomást tudnak gyakorolni, amely jelentősen befolyásolja az oroszok stratégiáját.

Korábban a Trump- és az Obama-adminisztráció is, valamint az EU és több arab állam is gazdasági és diplomáciai nyomás alá helyezték az Aszad-rezsimet. A Trump által vezetett kormányzat végül katonai nyomást is gyakorolt, kiegészítve ezzel a gazdasági és diplomáciai fellépést. Ezek végül a 2018 végé óta fennálló patthelyzetet eredményezték.

A Trump-kormányzat ezután olyan kompromisszumos megoldást sürgetett az oroszokkal, ami már kellően vonzó volt ahhoz, hogy Putyin 2019 májusára Szocsiba hívja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert.

De Putyin végül úgy döntött, hogy az alkut nem köti meg.

 

A béke kilátásai

Mára azonban az oroszok reménye Aszad katonai győzelmében elpárolgott. A szíriai rezsimmel szemben a törökök, az izraeliek és a kurdok is fenn tudják tartani a katonai pozícióikat Szíriában. De nagyon aggasztó jel, hogy egyes arab államok egyre jobban közelednek Aszadhoz.

A Biden-kormányzat most megerősítette, hogy nem változtat a korábbi stratégia főbb elemein. Fenntartja az amerikai katonai jelenlétet és némi módosítással a szankciórendszert is. Támogatja az Irán elleni izraeli légi csapásokat, és ennek hatására az izraeli légierő korlátozni is tudta Irán rakétatelepítéseit. Együttműködik az SDF-el, az Iszlám Állam és közvetve Damaszkusz ellen. Támogatja az ENSZ által a szír tisztviselők ellen indított vizsgálatokat, és az ENSZ politikai erőfeszítéseit.

Mindennek fényében Moszkva lehetőségei korlátozottak. Tudja, hogy Aszad nem nyerte meg a konfliktust, és nagyon úgy tűnik, hogy jelenleg erre nincs is lehetősége. Az Egyesült Államok és a törökök által támogatott csapatok a szíriai terület közel 30 százalékát tartják ellenőrzésük alatt, beleértve az ország olajtartalékainak nagy részét és a termőföldek jelentős hányadát. Az ott élő polgárok tekintélyes része még mindig tart Aszad rémuralmától. További kockázatokat, vagy ha úgy tetszik költségeket jelentenek Moszkva számára, hogy Aszad ingatag gazdasága bármikor végleg összeomolhat. Valójában a Trump-kormányzat alatt végig magas rangú orosz tisztviselők olyan lehetséges alkukat lebegtettek az Egyesült Államok előtt, amelyek véget vetettek volna akkor a konfliktusnak.

Washington regionális szövetségesei most még jobban összeálltak. Az Ábrahámi-egyezmény elmélyítette Izrael kapcsolatait az Öböl-menti államokkal. Recep Tayyip Erdogan török elnök jelentősen enyhítette az amerikai partnerekkel való csörtéit a térségben. A legfontosabb regionális államok vezetői sürgetik az Egyesült Államokat, hogy vállaljon nagyobb szerepet a szíriai polgárháború kapcsán.

Az biztos, hogy Szíriával kapcsolatban egy jelentősebb diplomáciai kezdeményezés nagy erőfeszítés lenne a jelenlegi kormányzat számára. De ez még így is kisebb kockázat, mint hagyni, hogy a konfliktus a végtelenségig elhúzódjon, és ezzel még nagyobb humanitárius katasztrófát okozzon. Ha egyszer lesz is megállapodás, az borítékolhatóan nem lesz tökéletes, de a szíriai polgárháború befejezése jelentősen megerősítené Washington értékét és pozícióit a Közel-Keleten.

Foreign Affairs  – Szabó Gyula