Eper és vér

Több mint fél évszázada a mozik elkezdték játszani az Eper és vér című filmet, melyben ott lüktetett John Lennon Give Peace a Chance (Adj esélyt a békének) című dala.

Több mint fél évszázaddal később, 2023. október hetedikén palesztin terroristák vadállatként rontottak rá Izraelre, a béke egy pillanat alatt háborúvá változott, és napjainkban is tart.

2023 nyiladozó tavaszán, még a boldog békében beszélgettem Évával – ő Izraelben, én itthon.

Grünhut Éva Izraelben lett idegenvezető. A pécsi lány gyógypedagógus és pszichológus diplomáit cserélte fel az új hivatására. Izrael tájai: ez lett a hobbija is. Csodálatosnak tartja, ahogy a Negev-sivatagban nyílik a barna írisz, elragadják a ciklámen- és pipacsmezők, a szinte harapnivalóan zöld mezők. Szerinte kora tavasszal a legszebb az ország.

Miért éppen Izrael?

Mindig is érdekelt a világ, a különböző vallások, a történelem, a kulturális sokszínűség. A teret egy kicsit szűknek, a társadalmat pedig túlzottan homogénnek éreztem akkor, 2006-ban Pécsen. Voltam egy tíznapos izraeli körúton, és nagyon megtetszett az ország. Apai ágon zsidó származású vagyok, ami megkönnyítette a kitelepülésemet és az állampolgárság megszerzését is. Izrael volt számomra a tökéletes választás. Öt hónapot egy kibucban dolgoztam hét magyar fiatallal együtt, akikből aztán négyen visszajöttünk Izraelbe, és hárman össze is költöztünk.

Nehéz volt a kezdés?

Mindenekelőtt a megélhetést kellett valahogy biztosítani. Az egész itteni világ érdekes és új volt, nagyon gyorsan rengeteg barátom lett, élveztem a társasági életet amellett, hogy egy ilyen váltás mindenképpen trauma. Nem volt könnyű kezelni, hogy többdiplomásként voltam takarító, nagyon tehetségtelen pincérnő, sokat dolgoztam óvodákban – ami már egy kicsit könnyebben ment nekem. Dadusként kezdtem, aztán magánóvodákban folytattam, illetve egy kollégával alapítottunk is egy magánóvodát.

Hogyan kezdte az idegenvezetői munkát?

2014-ben végeztem idegenvezetői képzésen. Aztán az egyik évfolyamtársunk saját vállalkozást indított, és alkalmanként ma is együtt dolgozunk. Itt talán mindössze tizenöt magyar idegenvezető van, tehát viszonylag könnyen megtalálnak a magyar csoportok és egyéni utazók.

Legkülönösebb idegenvezetése?

Izraelben sok keresztény emlékhely van. Egy ázsiai keresztény család egynapos vezetést kért. Kevés magyarázattal és sok fényképezéssel, mint az átlagos ázsiai utazók általában. Elértünk Jeruzsálemben a Via Dolorosán a negyedik stációhoz, ahol Jézus és Mária találkoznak, és Mária megrendülten látja kereszt alatt roskadozó fiát. És ekkor az ázsiai asszony – akin addig semmiféle érzelem nem látszott – hirtelen elkezdett zokogni. Aztán elmondta, hogy a fia az elmúlt évben meghalt, és ő elhozta erre az útra a fia keresztjét, amit most szeretne valahol elhelyezni. Azóta sem felejtem a történetét.

Az utazóktól kapott legkülönösebb kérdése?

Magyar csoportoknál fordul elő, hogy érdeklődnek a mezőgazdaság iránt, amiben messze nem vagyok szakértő. Megkérdezték például, hogy hányszor érik be a kukorica, amit nem tudtam, de utánanéztem. Egyébként egyszer. Aztán voltunk egy szőlészetben, és ott elmondták, hogy a szőlő április végétől folyamatosan érik szeptember-októberig, a Negev-sivatagtól a Golán-fennsíkig.

Mit szeret, és mit nem szeret Izraelben?

Szeretem az emberek sokféleségét és alapvető nyitottságát. A sokféleség teljesen rendben lévő és elfogadott itt. Az izraeliek nem ítélkeznek könnyen, és a dolgokat nem csak fekete-fehérben látják. Amit nem szeretek, az a sokszor megnyilvánuló agresszivitás, amit ők szeretnek asszertivitásként értelmezni. Ami még nagyon nem tetszik, az a sokfelé eldobott szemét, azt is mondhatom, ez egyszerűen fáj nekem. Az izraeli embereknek egyébként jó humoruk van, közvetlenek, könnyű velük beszédbe elegyedni. Előfordul, hogy olyan témáról is kérdezik az embert, amihez semmi közük nincsen, vagyis nem nagyon vannak itt tabu témák. Én ezt is szeretem, a segítőkészségüket, még a hangosságukat is.

Beszéljünk az izraeli gasztronómiáról.

Nagyon szeretek enni, szívesen kipróbálok mindent. A világból ideérkező zsidóság általában hozza magával a saját konyháját. Például a férjem családja iraki kurd, és az édesanyja szakácsnő volt. Nagyon jól főz, úgyhogy hihetetlen dolgokat kóstolhatok meg. Például a kubbeh-t. Ez egy darált marhahússal, zöldségekkel töltött grízgombóc, amit többféle levessel ehetünk, így lehet keserű-savanyú, édes (cékla és répa), paradicsomos stb. Nagyon finom, és általában ez a péntek déli ebéd. Jeruzsálem környékén sok kurd zsidó él, és még kubbeh-fesztiválokat is szerveznek.

Jeruzsálem óvárosában mit látunk Dávid tornyában?

A Jafo-kaputól nem messze áll az ún. Dávid tornya. Ez a mintegy 400 éves építmény ma múzeum, mely Jeruzsálem történetét mutatja be. A környezete egyben egy régészeti feltárás. Itt állt anno Heródes palotája, melynek részei a mai napig is láthatóak. Magának a toronynak egyébként semmi köze Dávid királyhoz. Jeruzsálem sajátossága, hogy most látunk valamit a felszínen, de tudhatjuk, hogy alattunk több ezer év történelmi emlékei rejtőznek.

Milyen az időutazás a római Cardo segítségével?

Az 5. századról beszélünk, a keresztény Szentföldről, és annak az egyik városi főútjáról a kettő közül. Úgy fedezték fel, hogy 1948-ban Jordánia elfoglalta az egész jeruzsálemi óvárost, jó részét lerombolták, és kiűzték a zsidókat. 1967-ben Izrael a hatnapos háborúban visszaszerezte Kelet-Jeruzsálemet, és azonnal elkezdték újjáépíteni. Ekkor találták meg a Cardót is, az 1500 éves római útnak a részleteit. A lelet azonosításához segítséget nyújtott a bizánci korból származó, Jordániában található madabai Szent György templom apszisában található 8×16 méteres, a Szentföldet is ábrázoló padlómozaik térkép. Ezen Jeruzsálem 5. századi képe látható, benne egy hosszú út a Damaszkuszi kapu és a Sion-hegy között, két oldalon hosszú oszlopsorokkal. Ma ennek egy szakasza a feltárás nyomán a valóságban is látható, az utcaszint alatt mintegy 5 méter mélyen. Különös belegondolni, hogy milyen mélyre süllyedt az akkori utcaszint, és még mi minden lehet további mélységekben.

Izrael nemzeti parkjainak különlegességeiből mit tudna kiemelni?

Az egyik nagy kedvencem éppen most, egy-két hete lett nemzeti park – ez a Hippos vagy más néven Sussita. A Galileai-tó mellett található egy hegyormon, és ez volt a decapolisok, a római birodalom keleti határvidékén lévő tíz szabad város egyike. Érintetlen műemlék, római vízvezetékrendszerrel, oszlopokkal, és az is jól látszik, hogy a 749-es földrengés hogyan döntötte romba. Kedvencem továbbá Umm el-Qanatir, a Golán-fennsíkon. Az 5. században állt itt egy zsinagóga, ami 794-ben, a pusztító földrengés során összeomlott, de a kövei ottmaradtak. A zsinagóga rekonstrukciójának tervezése során speciális high-tech technológiát alkalmaztak a kövek kódolására és digitális rögzítésére. A blokkokat ezután chipekkel látták el, és az újjáépítéskor a megfelelő sorrendben, a megfelelő helyre kőről-kőre ismét beépítették. Valamennyi megmaradt, és az egytől több mint 2000-ig megszámozott fekete bazaltkövek mind az eredeti helyükre kerültek.

Mitől különleges Tabgha és Kapernaum?

Mindkettő a Galileai-tó környékén van, és Jézus – evangéliumokban leírt tevékenységéhez kötődnek. A bibliai kenyér- és halszaporításhoz, Péter primátusához (Jézus újra megjelenése a tanítványoknak a feltámadás után). Egyébként nagyon szép vidék, turistáknak való, és itt lehet enni a híres Szent Péter halat.

Milyen az a híres Szent Péter hal?

Igazából ez a kakashal. Egy legenda szerint a hal két oldalán található jellegzetes sötét folt Szent Péter ujjlenyomata – aki egyszer a hal hozta aranypénzzel fizette ki a vámot. A 40-65 cm hosszúságú, s átlagosan 3 kilós Szent Péter-hal nem tartalmaz sok húst, de az íze, a zamata csodás. Grillezve készítik, citrommal tálalják. Ehhez jöhet még aztán friss datolya, egy finom baklava süti, és utána egy jó erős arab kávé keserűen vagy kardamommal ízesítve.

Olvastam az Ön nagyszerű blogját. Például írt a cserkeszekről. Kik ők, hol élnek Izraelben?

Érdekelnek az Izraelben élő kisebbségek, van is egy tervem, hogy csoportokkal körbejárom őket. Kis közösség a cserkeszek, kb. négy-ötezer ember, akik mindössze két faluban élnek Galileában, a Tábor-hegy környékén. Észak-Kaukázusból menekültek az 1800-as évek közepén, amikor itt még török birodalom volt az úr, és valami katonai funkciókat láttak el. Érdekes módon ez ma is jellemző rájuk, és magas pozíciókat érnek el az izraeli hadseregben. Ők egyébként nem arabok, cirill betűkkel írnak, viszont muszlim vallásúak. Hagyománytartók, saját nyelvvel, zárt közösséggel, de nagyon vendégszeretőek. Vendéglőikben finom sajtokkal készült ételeket kínálnak. Kfar Kamma faluban van a Cserkesz Örökség Központja, Rihaniya-ban pedig egy étteremben található a Cserkesz Múzeum.

Egy másik érdekes kisebbség a bahái vallási közösség. Vallásuk egyébként a világon az egyik legújabb egyistenhívő vallás, 5-6 millió követővel az egész világon. Azt hirdetik, hogy az egész emberiség egyetlen faj, és eljött az idő, hogy egyetlen világméretű társadalommá egyesüljön. A bahái az 1800-as évek közepén indult el Iránból és azóta üldözik a híveit. Második prófétájukat Izrael területére száműzték, aki idehozta az első, meggyilkolt prófétájuk testét. Épített egy szentélyt, és köré egy hatalmas, háromszintes, csodaszép kertet. Ez ma Haifa egyik fő látnivalója. A város főutcájáról indul, és egészen a Karmel-hegy tetejéig pompázik.

Érdekesen írt a drúzokról is.

Ők egy etnikai, vallási kisebbség. Mintegy 140 ezer drúz él Izraelben. Vallásuk valamilyen módon titkos, csak az ismerheti meg, aki drúznak született, és akit beavatnak. A síita iszlámból indult ki, de a drúzok nem vallják magukat muszlimnak, vallásuk keveredett különböző filozófiákkal, például a hindu reinkarnációt is átvették. Izraelben Galileában és a Golán-fennsíkon élnek. Érdekes, hogy a drúzok egyik fő prófétájuknak tartják Mózes apósát, Jetrót, más nevén Reuelt is. Mózes második könyvében olvasható, hogy amikor Mózes elmenekül Egyiptomból, a pusztában segít néhány nőnek, hogy az állataikat meg tudják itatni. Később ebbe a családba házasodik be. A szöveg szerint a lányok apját Reuelnek hívják, azonban később többször is Jetróként nevezi meg ugyanezt az embert a Biblia.

Van Önnek Bauhaus építészeti túrája is?

Külön nekem ilyen nincsen, de Tel-Avivban, a soha nem alvó világváros egyik főutcájában, a Rothschild sétányon megnézzük a Bauhaus épületeket is. Van egy külön központ, mely szervez ilyen túrákat, mert Haifán és Jeruzsálemben is vannak Bauhaus épületek. Kapható egyébként egy térkép, melyen fel vannak tüntetve a Bauhaus épületek, rövid leírással.

A Rothschild sétány két oldalán folyik a forgalom, középen pedig egy több kilométer hosszú zöld sétány van, csodás fikuszfákkal, vendéglőkkel. Ez a város történelmi magja, de az eredeti házakból már csak egyetlen egy van meg, és az első, ma már felújított kioszk, ahol kávézhatnak az emberek. Visszatérve a fikuszfákra, Akko városában, a keresztesek erődjében is vannak csodálatos fikuszfák.

Itt ért véget a beszélgetésünk.

És mindebbe a szépségbe, a boldog életbe hasított bele a terror 2023. október 7-én. A föld egyik legboldogabb országában azon a napon, az addigi élet soha vissza nem térően megváltozott. Minden megváltozott. Az életszerető ország, az emberek nyitott élete, vidámsága zárt, védekező állásra váltott és annyi más mellett az addig milliós idegenforgalom is teljesen leállt.

Grünhut Éva munkanélküli vált. A diplomás idegenvezető, gyógypedagógus és pszichológus önkéntes mezőgazdasági munkásnak állt.

A terrorizmus pusztít, a háború dúl, de Izrael földje ontja kincseit, decemberben is epret és paprikát terem. Évát pedig már ott találjuk a földeken.

Aztán eltelik egy hét, a háború még mindig tart, és Éva Kidronban van (Központi körzet, Izrael) mert eljött a grapefruit szüret ideje. Mert Izraelben még a gyümölcsös kertek is békét akarnak.

Újabb hét múltán a háborúnak még mindig nincs vége, Éva pedig egy cukkini-farmról küldött képeket és ezt írta:

„Gyönyörű hely és kemény munka. A kis növények körül el kellett távolítanunk a füvet, pár nap múlva zöldházzal borítják, két hét múlva pedig már cukkinit szedhetünk.”

Éva ott a földeken tán éppen John Lennon dalát dúdolja: Give Peace a Chance.