Emancipálni kell a neológ rabbiságot
Miközben Biró Tamás barátom válaszcikke arra ösztönöz, hogy legfőképp a paritásos vezetést illetően röviden reflektáljak néhány észrevételére, nagyon örvendetesnek tartanám, ha konstruktív diskurzus bontakozna ki a nyilvános térben a leginkább érintettek: a neológia vallási és világi vezetői aktív közreműködésével a vitaindító cikkben felvetett gondolatok kapcsán, illetve akár azokon túlmenően is.
Schweitzer Gábor
A diskurzus kibontakozását a MAZSIHISZ „változó világra nyitott zsidóság” szlogenje is indokolhatná, hiszen a MAZSIHISZ-en belül meghatározó jelentőségű neológia is szándékai szerint ezt a törekvést tartotta szem előtt az elmúlt mintegy másfél évszázad során, miközben igyekezett összhangot teremteni a modernitás és a tradíció között.
A hagyományt – különösen a szervezeti hagyományt – illetően némi óvatosságot tartanék indokoltnak. Az elmúlt század elején Goldziher Ignác tett különbséget a vallási hagyomány kétféle megnyilvánulási formája, az élő és a holt hagyomány között. A szerves fejlődésre képtelen hagyományt, amely nem képes haladni a korral, Goldziher Ignác nem élő, hanem holt hagyománynak tekintette. Arra is rámutatott, hogy a hagyományok öröklődő láncolata nem merevedhet dogmává, hiszen a zsidóság tartózkodik a dogmatikus megközelítéstől. A zsidóság tehát, Goldziher Ignác álláspontja szerint, „mindenkor élő hagyományok foglalata volt, nem pedig dogmák rendszere.”[1]
Amennyiben – Biró Tamás szavait idézve – a „világi vezetés dominanciájára” épülő neológ hagyományt a Goldziher Ignác által felállított – igaz, eredendően a vallási térre alkalmazott – képlet alapján vizsgáljuk meg, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a neológiának szervezeti értelemben sem kell ragaszkodnia dogmákhoz, azaz kanonizált és megmerevedett struktúrákhoz. A MAZSIHISZ is képes volt létrejötte időszakában megszabadulni egyes helytelennek bizonyult szervezeti hagyományoktól. Ezek közé tartozott az a sok évtizedes múltra visszatekintő, politikai rendszereket is átívelő neológ szervezeti hagyomány, miszerint a Pesti (utóbb Budapesti) Izraelita Hitközség elnöke egyúttal a neológia csúcsszerve, a Magyarországi Izraeliták Országos Irodája (utóbb Magyar Izraeliták Országos Képviselete) elnöki tisztét is betöltötte. Nagyon is helyes döntés volt annak idején szakítani ezzel a hatalomkoncentrációt szolgáló szervezeti hagyománnyal.
Biró Tamás válaszcikkében felveti az általam javasolt paritásos vezetés legitimálásának és a két „hatalmi ág” egymáshoz való viszonyának kérdését. Mielőtt erre reflektálnék, arra szeretnék hivatkozni, hogy a paritáson alapuló vezetés szükségességét már két évtizeddel ezelőtt javasoltam az Új Élet hasábjain közzétett írásomban, tehát ez a felvetés nem a közelmúltban kialakult helyzetre reagál.[2] Úgy hiszem, nem a paritásos vezetés legitimitása, hanem az önmagát per definitionem „történelmi egyháznak” tekintő MAZSIHISZ – s ezen belül a neológia – legitimitása és identitása a fő kérdés. A neológ identitás és legitimitás megerősítésének egyik strukturális garanciája éppenséggel a neológ rabbikar egykori reprezentánsai által megannyiszor jogosan bírált szervezeti hagyomány kiiktatása, illetve korrekciója lenne. A neológia akkori világi vezetői a rabbik hitközségi vezetésből történő kizárása indokaként többek között arra hivatkoztak, hogy ezáltal a „papi uralom” létrejöttét kívánták megakadályozni.[3] Az is a népszerű érvek közé tartozott, hogy a rabbikat meg kell kímélni a közéleti egyenetlenségektől és nyugtalanságoktól.[4] Eközben a zsinagóga és a tanház falai közé visszaszorított neológ rabbik mind szélesebb körben vették ki részüket a hitközség adminisztrációjából is.[5]
Amennyiben tehát a MAZSIHISZ vallási közösségek szövetségeként – ezen belül is „történelmi egyházként” – tekint önmagára (másként nem is tehetne), strukturális értelemben is emancipálnia kell a rabbiságot mint a neológia vallási identitásának megtestesítőit, aminek egyik lehetséges – ráadásul a zsidó hitközségi hagyományban is megjelenő – módja a paritásos vezetés megvalósítása. Attól nem kell tartania a neológiának, hogy ez a modell annak idején a még működő status quo ante hitközségeknél valósult meg, hiszen a magyarországi status quo ante izraelita hitközségek Országos Szövetsége „egyházi elnöki” tisztségét egy ideig a neológ Országos Rabbiképző Intézetben végzett Bernstein Béla töltötte be.
Ha ezek után egy pillantást vetünk a MAZSIHISZ Alapszabályára, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az elnöki tisztségre világi, illetve rabbinikus háttérrel egyaránt rendelkező személy is aspirálhat, hiszen nincs semmiféle képzettséghez vagy végzettséghez kötve az elnöki (továbbá az ügyvezető igazgatói) tisztség betöltése. Azaz elméletileg arra is lehetőség nyílik, hogy a MAZSIHISZ élére rabbit válasszanak. Ehhez képest tartom méltányosnak, történelmileg igazolhatónak, egyúttal pedig a jövő felé mutatónak a paritásos vezetés létrejöttét, mert a régmúlt korok mulasztásának korrekcióján túlmenően kifejezésre juttatja a MAZSIHISZ vallási ideák melletti szilárd elkötelezettségét, hovatovább a világi és egyházi vezetés egyenjogúságát is.
Úgy vélem továbbá, hogy egy ilyen kiegyensúlyozott konstrukció mellett nem oszlanak meg a Biró Tamás által említett „döntési körök és felelősségi viszonyok”, hiszen a kompetenciák együttes gyakorlása valósulna meg a „világi elnök” és a „rabbi elnök” között. Egy ilyen helyzet pedig ideális esetben konszenzusos együttműködésre készteti a társelnököket.
Biró Tamás felveti továbbá, hogy az eredeti gyakorlathoz visszakanyarodva, a rabbi megválasztása a közösség – hitközség – hatáskörébe kerüljön. Ezzel egyetértek, miközben a MAZSIHISZ Alapszabálya is lényegében ezt a konstrukciót rögzítette. Önmagában persze semmiféle alapszabályzat nem képes csodákra, ám egy alaposan végiggondolt alapszabályzat előmozdíthatja egy közösség szilárd alapokon nyugvó fellendülését. Ehhez azonban őszinte diskurzusokra és önálló közösségekre – hitközségekre – van szükség. Mindez a mi neológiánkra fokozottan érvényes!
Jegyzetek
[1] Goldziher Ignác: Hagyomány és dogma (1916). Bp., Ézsajás Vallásos Társaság, 1935. pp. 1-15.
[2] Schweitzer Gábor: Új hitközségi alkotmányt. Új Élet, 2000. május 15. p. 5.
[3] A magyar országgyűlés mélyen tisztelt Képviselőházához intézett Emlékirata az Izraelita Egyetemes Gyűlés Bizottságának az 1868. évi deczember 10-ére meghívott Izraelita Congressus által hozott határozatok tárgyában. Pest, Pesti Könyvnyomda Rt., 1870. p. 41.
[4] Hevesi Simon: Papi tekintély. Magyar Izrael, 1937. szeptember – december. p. 74.
[5] Kálmán Ödön: A rabbi könyve. Budapest, Neuwald Illés utódai Könyvnyomda, 1940.
Kapcsolódó cikkek:
Schweitzer Gábor: Zsidó hitközség vagy zsidó község?
Biró Tamás: Egyház, hitközség, közösség, község? Válaszok és kérdések
