Elveszítette bizonyítványait az orvosjelölt, aki azzal tréfálkozott, hogy „rossz gyógyszert ad a zsidóknak”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Lara Kollab clevelandi orvosjelölt önként visszaadta az orvosi gyakorlatát tanúsító bizonyítványokat, még mielőtt Ohio állam orvosi testülete visszavonta volna azokat. Ez azt jelenti, hogy nem folytathat orvosi vagy sebészeti tevékenységet az államban, és nem vehet részt további orvosi képzésen.

Kollab 2011 és 2017 között helyezett el antiszemita kommenteket a közösségi médiában, többek között azzal fenyegetőzve, hogy „a zsidrákoknak szándékosan rossz gyógyszereket ad be”.

További üzeneteiben arról írt, hogy „a Holokauszt el lett túlozva”, valamint „a zsidók Hitler ivadékai”. Támogatta az Izrael elleni Bojkott, Tőkekivonás, Szankciók (BDS) kampányt. 2013-ban a Twitteren írta: „Persze Haifa szép, de tele zsidó kutyákkal, és olyan mint Amerika, nem nagyon vagyok oda érte.”

Kollab a múlt évben bocsánatot kért a kommentekért: „Szeretnék őszintén és egyértelműen elnézést kérni a posztok sértő hangneméért. Ez a nyilatkozat nem vonatkozik azok tartalmára, inkább arra, hogy nem tükrözik azt, ami vagyok és a mostani véleményemet.”

Algemeiner – Bassa László

Címkék:antiszemita, orvostanhallgató

[popup][/popup]