Eltűnt családok nyomában

A Szegedi Zsidó Hitközség Archívumának fontos küldetése a város egykor gazdag zsidó szellemi kulturális örökségének felelevenítése és bemutatása. Az utóbbi években egyre fokozódó érdeklődés is megfigyelhető e tekintetben mind a Szegeden élők, mind pedig a távolabbról érkezők esetében. Ezeket is figyelembe véve 2021-ben Eltűnt családok nyomában címmel nagy sikerű családtörténeti kiállítás sorozatot indítottunk a szegedi Új Zsinagóga 2020 óta működő szerény kiállító termében. Első, 2021 októberében megnyitott tárlatunkon a Holtzer családot mutattuk be. Későbbi kiállításunkon Tardos-Taussig Ármin családjával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

 

A sorozat ötletét még sok évvel ezelőtt, az akkori hitközségi elnök, dr. Lednitzky András adta. Az archívum anyagainak rendezése, az egykori családtagok szegedi látogatásai adták meg a végső inspirációt. Emellett természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a családok, a családi élet kultúrtörténeti vizsgálata egy évtizedek óta megfigyelhető trend a társadalomtörténeti kutatásokban. A családi stratégiák vizsgálata, egyes családok generációkon átívelő életútjainak nyomon követése, a társadalmi kapcsolatok feltárása az utóbbi években egyre hangsúlyosabb és népszerűbb vizsgálati témává vált. Ehhez is illeszkedve elképzelésünk az volt, hogy egy-egy család történetén keresztül olyan tipikus, vagy éppen atipikus életutakat mutassunk meg, amelyeken keresztül megismerhetőek az egykor itt élt szegedi zsidó közösség hétköznapjai, életstratégiái és a városban betöltött szerepük.

Abból indultunk ki, hogy egy-egy család története – ugyanúgy, ahogy az egyéni élettörténetek – bekapcsolják a családtagokat az őket körülvevő életvilágokba, társadalmi hálóba, hierarchiákba, de alkalmasak arra is, hogy megjelenítsék egy korszak ideológiáját, értékrendjét. Ismert, hogy a Szegeden megtelepedett zsidó családok milyen meghatározó szerepet játszottak a modernizálódó város (sőt sokszor az ország) kereskedelmi, iparosítási, közigazgatási feladataiban. A tudományos, művészeti és irodalmi életben is sok szegedi zsidó jeleskedett, és kiemelt szerepet vállaltak a város 1879-es árvíz utáni újjáépítésében is. Az 1903-ban átadott Új Zsinagóga jól reprezentálja a szegedi zsidóságnak ezt a fénykorát. A holokauszt időszakára több mint 4000 főre duzzadó közösség, majd ennek töredékére apadása és az ezzel járó trauma a családok életútjaiban is visszaköszön.

Az első kiállítás alkalmával bemutatott igen népes (133 tagot sikerült a családfára felrajzolnunk) Holtzer család tagjainak történetén keresztül gyakorlatilag áttekinthető volt a szegedi zsidóság 18. századi megtelepedésétől kezdődően egészen a holokausztig, sőt napjaikig egy nagyvárosi, nagypolgári család sorsa. Történetünket a Zsámbékról ide települt textilkereskedő Holtzer Jakow-val indítottuk, akiről a feljegyzések már 1794-ben, mint a hitközség adófizetőjéről tudósítanak. Vele indult a népesre duzzadt család szegedi krónikája, majd utódai történetén keresztül végigkövethettük az elmúlt két évszázad eseményeit. A leszármazottak ott harcoltak 1848-ban a magyar honvédek mellett; szemtanúi voltak a szegedi Nagyárvíznek 1879-ben; anyagi támogatásuknak is köszönhetően látták felépülni az Új zsinagógát; fontos közéleti és gazdasági társaságokban vállaltak szerepet; hadi kórházat alapítottak az első világháborúban és talpra álltak a trianoni veszteségek után. Ezt a dinamikus családtörténetet törte szerte-széjjel a vészkorszak. Többen a holokauszt áldozatai lettek; mások visszatértek, majd a kommunista diktatúra elől másik hazába menekültek. Néhányukat megmentette Raoul Wallenberg, de ők is másutt folytatták életüket. Így ma a család szétszóródva él szerte a világban, egyre halványodó szálakkal kapcsolódva a múltjához. Kiállításunkon ezeket a szálakat próbáltuk újra egybeszőni.

Második kiállításunk középpontjában egy igazi egyéniség áll: Tardos-Taussig Ármin (1874−1936) temesvári származású mérnök, grafikus, műgyűjtő, a szegedi művészeti élet szervezője és nem utolsó sorban a Szegedi Zsidó Hitközség aktív tagja. Dr. Lőw Immánuel főrabbi és tudós instrukciói nyomán ő tervezte az Új Zsinagóga és a cinterem, azaz a temetési szertartás épületének felirat szövegeit, a székház és a cinterem lámpatesteit, a régi zsinagóga falán és a temetőben található két első világháborús emlékművet. Szintén Löw-vel közösen szerkesztették meg feltehetően 1933-ban a zsinagóga első turisztikai tájékoztatóját, melyhez Lőw rabbi írta a szöveget, Taussig pedig a grafikai kivitelezésről gondoskodott. Műterem lakásának egyedülálló vendégkönyve, fotói, grafikái, grafikai tervei, utazási naplói, az általa tervezett zsidó síremlékek teljes dokumentációja egy kivételesen aktív és kreatív személyiséget tükröznek.

Taussignak nem csak alkotóként, de a szegedi művészeti élet egyik „motorjaként” is jelentős volt a szerepe. A naplóiban gondosan archivált újságcikkek, meghívók, plakátok mind ezt mutatják. A Bécsből váratlanul előkerült hagyaték így mindenképpen sok új és igazán kivételes adattal gazdagítja a 20. század első évtizedeinek szegedi, sőt országos művészettörténeti, építészeti, irodalmi és politikatörténeti kutatásait (Taussig meggyőződéses szociáldemokrata volt). Tárlatunk e tekintetben is hiánypótló, jóllehet a több mint 3000 oldalas hagyatékból csak ízelítőt tudtunk adni. Önálló bemutatást is megérne például a Taussig örökségnek az a három nagyméretű vázlatfüzete, amelyben 35 európai zsidó temető sírköveiről készített 1928 és 1935 között mérnöki alapossággal vázlatokat, leírásokat és fotókat. Idekerültek a zsidó sírkőművészetről készített szakirodalmi jegyzetei is. Ha ezek mellé odatesszük saját sírkő terveit (és ennek szintén megőrzött teljes körű dokumentációját levelekkel, számlákkal, leírásokkal) a zsidó sírkőművészet egyedülálló forrásanyagát tarthatjuk a kezünkben.

Kiállításainknak sajátos hozadéka is van: jóllehet a bemutatott családok „eltűntek” Szeged életéből, némiképp mégis sikerült „visszahozni” őket. Kialakult egy élő kapcsolat a világban szétszóródott családtagokkal, sőt néhányak azóta már el is látogattak hozzánk (akár többször is), hogy végig járják őseik mindennapjainak helyszínét. Megható volt látni például az ükapa zsinagógai székében ülő unokát, akit megérintett családjának addig kevéssé ismert múltja. Volt, aki előtt most tárult fel igazán egy rokoni kapcsolat, új felismeréseket és felfedezéseket hozva. Volt olyan családtag is, aki megkezdte a saját szülei napló hagyatékának kiadási munkálatait. Ezekről a nagyon személyes hatásokról sem szabad megfeledkeznünk és ez is tovább motivál minket, hogy folytassuk a sort és további családokat is visszahozzunk a szegedi zsinagóga falai közé.