Elönt minket a szemét
Elönt minket a szemét, a saját szemetünk.
Radvánszki Péter rabbi
Szemétszigetek úsznak az óceánokon. Délkelet-Ázsiát elönti a hulladék.
Elönt minket a szemét, a saját szemetünk. Egy iskolatársam viccesen mondta mindig: az ember azt gondolja, hogy amit kidobott a szemétbe, amit szőnyeg alá sepert, vagy amit lehúzott a vécén, attól végleg megszabadult.
2019-ben már tudjuk: nem így van.
Tudjuk, hogy úton-útfélen szembejön az általunk kidobott szemét, a kibocsátott szennyezésünk.
Így vagyunk a saját életünkben is, a bűneinkkel.
Szeretünk szőnyeg alá seperni dolgokat. Dolgokat, amikről nem akarunk tudni.
Ügyek. Privát ügyeink, közösségi ügyeink kibeszélés és megoldás nélkül lebegnek a légüres térben, megoldatlanul, befejezetlenül.
Olyan ez, mint a fel nem dolgozott hulladék, amely valahol éppen halmozódik.
Aztán újra és újra szembe jön, és mi úgy teszünk, mintha most szembesülnénk a dologgal először.
Pedig a Szentélyben is első feladat volt minden nap a takarítás. A hamutól kellett megtisztítani az oltárt. A micvát a „hamu leemelésének” hívták, תרומת הדשן , és olyan nagy becsben állott, hogy a papok egymást félrelökve futottak az oltárhoz, hogy az övék legyen a megtiszteltetés.[1] Hát, legyünk mi is így, a saját szemetünkkel.
Jom Kipur nagy kérdése, hogy képesek vagyunk-e megszabadulni bűneinktől. Képesek vagyunk-e szembenézni magunkkal? Képesek vagyunk-e bocsánatot kérni? Képesek vagyunk-e őszinte megbánásra és bűnbánatra?
Vagy bűneink elárasztanak minket, és beléjük fulladunk, mint a szemétbe.
Micha próféta mondja:
וְתַשְׁלִיךְ בִּמְצֻלוֹת יָם כָּל-חַטֹּאותָם
„És hajítsd a tenger mélyére minden bűneiket…”[2]
De, kérdem én, mennyi bűnt bír el az a tenger?
Hát nem annyit, mint amennyi most lebeg benne.
Mert azt hisszük, hogy ha a szemetünket felpakoljuk teherhajókra, és elszállíttatjuk Délkelet-Ázsiába, akkor végleg megszabadultunk tőle (hiszen Ázsia lett a nyugati világ szemétdombja).
Szerintem azt gondoljuk, hogy a bűneinkkel is megtehetjük ezt. Felpakoljuk őket egy teherhajóra, ahogyan a használt pelenkákkal szokás mostanság. Aztán irány az Indiai-óceán. Azt gondoljuk, hogy a bűneinknek is van egy lerakóhelye, ahol nem zavarnak minket.
A Tóra azonban azt tanítja, hogy a bűnnek „hangja” van. Él. Önálló életre kel, amikor eldobják.
„Testvéred kiontott vére kiált fel hozzám a földből” – mondja az Örökkévaló Káinnak.[3]
Ahhoz, hogy végleg megszabaduljunk tőle, önreflexióra, őszinte bűnbánatra van szükség. Arra a felismerésre, hogy a szőnyeg alatt még ott van, amit odasöpörtünk. Hogy a Föld másik pontján még ott van a hulladékunk, amit odaküldtünk.
Meg kell, hogy bocsássátok nekem ezt a moralizálos beszédet. Jom Kipur van, ez a szokás. Azonban többen mondták már nekem, hogy a „bűn” helyett új terminológiára van szükség. A „bűn” szó vallástörténetileg terhelt. Elcsépelt kifejezés.
Hát legyen. Hívjuk azt a valamit, amivel spirituálisan beszennyezzük a világot, hívjuk azt „tehernek”. Miért is nevezhetjük azt tehernek? (Ha nem is valami halott, de élő tehernek).
Mert leterheljük vele a világot, másokat, és az Örökkévaló cipeli azokat helyettünk.
Ahogyan a szlicheszben, a bűnbánó szertartásban hallhatjuk:
” נֹשֵׂא עָוֹן”[4]
Az Örökkévaló megbocsájtja a bűnöket, de szó szerint: „elcipeli a bűnöket”.
Az Örökkévaló együtt szenved velünk, miközben viseli bűneinket. Ez egyébként eredetileg nem keresztény gondolat. Ézsaiás próféta mondja, hogy
[5]„ בְּכָל צָרָתָם לוֹ צָר”
Úgy is fordíthatjuk, hogy: „Szenvedéseikben ő is szenvedett…”
Az Örökkévaló azonban csak ott ilyen, ahol a tanulás, önreflexió, az összetartó közösség van. Ott megbocsájt, és elviszi a bűnöket. De vajon mit tud kezdeni avval, ha teleöntjük a világot szeméttel?
Semmit.
Ő akkor, ott van, a szelleme benne van abban a bálnában vagy halban, aki épp belefullad a műanyagba.
Mi öljük meg Őt, a mi hulladékunkkal.
Kivéve azt, hogy nem tudjuk megölni teljesen, mert Ő mindig jelen van. Itt van bennünk, ő az a kis, gyenge hangja a lelkiismeretünknek. Az a hang, ami újra és újra felkiált:
Elég volt a szemétből!
Elég volt a tagadásból!
Elég volt a halogatásból!
A Misna Joma, vagyis a Jom Kipurhoz kapcsolódó Misna traktátus beszél arról, hogy az Örökkévaló tisztító vizet szór a tisztátalan, vagyis bűnös népre.[6] A tanítás úgy folytatódik, hogy az Örökkévaló nem más, mint Izrael mikvéje, rituális fürdője, amiben megtisztul bűneitől.[7]
Mi is az a mikve?
Természetes forrásokból származó víz gyűjtőhelye, ahová természetes módon jut el a víz. Ennek megfelel a kóserül épített mikve, és az óceán is. Vagyis az óceán és a tenger is megtisztít minket.
És ha teleöntjük az óceánt szeméttel?! Akkor miben tisztulunk meg?!
Böjtöljünk, imádkozzunk azért, hogy legyen jövőre is miben alámerülnünk. Hogy a szemetünk ne temessen be minket. Hogy meg tudjunk tisztulni lelkünk terheitől, bűneitől.
(5780 Jom Kipur, Páva utcai zsinagóga)
Jegyzetek
[1] mJom 2:1-2
[2] Micha 7:19
[3] Gen 4:10
[4] Ex 34:7 alapján
[5] Ézs 63:9
[6] mJom 8:9, Ezékiel 36:25 alapján
[7] Szójáték, Jer 17:13 alapján
